GiSung szemszögéből:
Lassan ülök fel a sötét szobában. Még mindig éjszaka van?
Az ablak sarkig nyitva és a függönyt a lágy hűvös kora nyári szellő lebegteti. Lemerem fogadni, hogy az ablak csukva volt...
Magam mellé nézek, de Junior eltűnt. Hova mehetett? Ő sose hagyna itt szó nélkül, ezt biztosan tudom.
Az ágy szélére mászok és a kis barna polcon lévő digitális órára nézek. A vörös számok nulla óra nulla percnél megálltak. Mi ez az egész? Nehezen helyezkedek vissza az ágy közepére és a szoba ajtómat kezdem figyelni ami zárva van. Várom, hogy JinYoung vissza jöjjön, de percek telnek el és semmi nem történik.
- J-Junior. - szólalok meg. - Junior! - ordítom el magam.
Nem jön válasz csak lépteket hallok. Olyan régi enyhén magassarkú férfi cipő lenne, de JR. sose hordana ilyet! Ez nem a barátom, valaki teljesen más aki minden engedély nélkül tartózkodik a szüleim és az én házamban. A fa ajtó lassan nyílik ki és egy fekete köpenyes ember lép be. Minden bizonnyal csak férfi lehet, attól, hogy az arcát nem látom a csukja miatt, de magassága és a váll szélessége csak arra utalhat. Az ágyam lábához lép és megáll a csuklyáját nem veszi le csak feljebb emeli a fejét. Halára rémülök a vörösben izzó szemeitől. A köpenye alól egy címer tűnik fel. Vöröse és fekete árnyalatok ragyognak rajta. Egy rózsa és egy vörös szemű denevér, de a szám ami alá van írva... Nagyon sötét van és egybe olvadnak...
Egy mozdulat alatt ugrik rám és harap a nyakamba mire én hangos sikításba kezdek és minden elsötétedik...
- Sung! - lökdös valaki.
Kipattan a szemem és zihálva ülök fel az ágyamon. Remeg a kezem teljesen leizzadtam a teljesen valós álmomtól. Éreztem a fogait a nyakamban. Az egész testemet átjáró fájdalmat és félelmet.
A nyakamhoz emelem a kezem, de nem érzem a lyukakat, de... fáj...
- Hé! - ölel meg Junior. - Rosszat álmodtál... - suttogja a fülembe még a hátamat kezdi simogatni nyugtatás képen.
Reggel van. Az ablak zárva és a szoba ajtóm nyitva, az órán pedig hat óra. Tényleg csak egy állom volt... de akkor, hogy fájhat a nyakam. Mintha megharapott volna egy denevér.
- Junior... Este végig itt voltál? - ölelem meg én is. - Végig mellettem...?
Gyengéden markolok bele a sötét kék pólójába és óvatosan húzom magamhoz még közelebb.
- Egy pillanatra se mozdultam el innen... - a kezével a hajamra simít.
Óvatosan kinyitom a szemem és engedem el a pólóját, majd a kezemre nézek. Halálra rémülök attól amit meglátok. Junior egész háta csurom vér a kezemmel együtt.
- Elmegyek a vécébe! - elengedem és leugrok az ágyamról.
Kirohanok a szobámból és a folyosón egészen a fürdői szaladok. Beérek és a csapnak dőlök még megnyitom a vizet és alá emelem a kezem. El... tűnt...?
- Az enyém leszel, Helen... - suttogja egy férfias hang a fülembe.
Villám gyorsan fordulok hátra, de sehol senki. Úgy érzem kezdek megörülni. Először az élethő álom, a vér, most meg ez. Csak ideges vagyok... Az egész a fejemben van... Junior semmit sem hall és lát. Képzelődöm. Pontosan. Még mindig a bizarr álmon jár az agyam. Estére már csak nevetséges lesz az egész.
- Minden oké? - kopog be JinYoung. - GiSung jól vagy?
- Persze! Még fogat mosok és megyek.
Hamar rendbe szedem magam és kimegyek. Szegény Junior aggódással az arcán fogad még én széles mosollyal az arcomon simítom végig a mellkasától a válláig még elsétálok mellette.
- Ha nem leszel kész itt hagylak! - sétálok be a szobámba.
Elő keresek tiszta fehérneműt, egy fekete körszoknyát és egy fehér ujjatlan inget. Felöltözöm és az inget a szoknyába dugom. Kifésülöm a hajam és már kész is vagyok.
- A suliba van tiszta ruhám. - siet be Junior. A kezébe kapja a székemen lévő nadrágját és belebújik.
- Reméltem. - nevetem el magam és rá nézek. - Megőrültem volna, ha szoknyába kellene hozzád rohanni. - elé lépek és a vállára teszem a kezem.
- Jól vagy...? - simít óvatosan az arcomra. - Annyira riadt voltál...
- Csak rosszat álmodtam. - az arcomra erőltetek egy áll mosolyt. Ha csak vissza gondolok az elmúlt húsz perce hevesen kezd verni a szívem. Még mielőtt túl látna a mosolyomon - ami nála igazán könnyen megy - egy csókot lopok tőle remélve, hogy elfelejti az egészet és csak a számra koncentrál, na meg persze a fenekem tapogatására.
- Sajnálom, hogy tegnap rád másztam. - hajol el tőlem, de nem engedi el a hátsó részem.
- Már mondtam, hogy felejtsd el. - kezdek kuncogni. - Vedd magadra a pólód és menjünk.
Ellépek tőle és elindulok. Lemegyek a lépcsőn és a konyhába sietek ahol már meg van terítve. Anyáék már haza jöttek? Mindig csak nyolc óra körül jönnek...
- Ohh! - ér mellém Junior. - Gyors vagy! - elmegy mellettem és leül az egyik tányér elé. - Máskor is te csinálod a kaját. - mosolyog rám.
- Honnan tudták, hogy ketten vagyunk? - kezdem a kezemet tördelni még végig nézek a finomabbnál finomabb ételeken. Rizs, krumpli, sült hús, hal... kávé, tea és kakaó...
- Biztos látták a vizes pulcsim. - neveti el magát és azonnal lecsap a finom kajákra és a kakaóra. - Gyere! Együnk!
Leülök hozzá és én is szedek magamnak kaját. Gyorsan kajálunk meg és leszedjük az asztalt a maradékot pedig elpakoljuk. Amint rendet raktunk kézen fogva indulunk el a suliba.
Suga szemszögéből:
- Még mindig nem értem miért kettőnket küldtek vissza... Ez a hely élet veszélyes! - sétál utánam JungKook kapucnival a fején. - Tudják, hogy itt jártunk.
- Befognád? - pillantok a hátam mögé. - Azt akarod, hogy szét tépjenek minket? - pillantok hátra.
- Nem...
- Gondoltam... - ki pillantok a fa mögül, majd vissza nézek a karomon lévő órára. - Fél öt... ha most bele mászol a fejébe akkor fél hatra sikerül amit apánk tervez.
- Kockázatos belemászni a fejébe. Még hónapok vannak a szülinapjáig, de már most elkezdi beavatni... - hátra nézek, hogy meggyőződjek róla van-e itt valaki. Valaki aki bántana minket még Kooki a dolgát végzi.
- Tiszta. - indulok meg a ház felé. - Sikerülni fog ilyen távról is?
- Még szép. - szalad mellém.
- Mennyi időre van szükséged? - rá se nézek csak megállok a kerítésnél.
- Összesen tíz perc. Ha jön valaki tudsz fedezni? Teljesen sérthető és végtelen leszek. - térdel le és össze fűzni a kis ujjait, majd lehunyja a szemét. - Kezdem.
- Sok sikert.
Az erdőt kezdem figyelni még ő kapcsolatot teremt. Rossz előérzetem van. Sötét van, fújdogál a szél és csend van. Biztosra tudom, hogy jönni fog valaki. Ha pedig igaz az állításom az a valaki vámpír vadász lesz egy farkassal az oldalán. A hivatal már felvehette a jelentést és mi vagyunk a sértett fél. Idióta miatt lebukhatunk és e az egyetlen kiút az egész rabszolgásdiból. Egyedül én látom mi ez az egész amit az apánknak állított férfi mond. Utasít minket arra, hogy öljünk és mészároljunk, de ha ez az ára a szabadságomnak nyugodt szívvel ölök meg élő, vérrel telt, ártatlan embereket.
Pár perc telik el, de azonnal orrot üt egy illat. Vámpír vadász... Sejtettem, hogy ez lesz, de ha most fogom Kookit és elhúzunk mi bánjuk meg. Egyre erősödik az illat és az őt követő farkas. Lehunyom a szemem és sötét kékre változtatom.
- Tudtam, hogy ketten is ide toljátok a pofátokat! - áll meg a magas sarú, térd csizmás lány. A barna enyhén fekete ruhája térd felé ér. Fűző tartja fent a nagy melleit, természetesen a fűző felett semmi sincs. - Imádom ezeket a ruhákat! - a mosolyommal együtt a fogaim is meg villannak. - Anno százharminc éve még hosszú ruhába jártatok, most meg... Szinte pucéron állítasz ide, mintha csak azt akarnád, hogy ott ahol fedetlen a tested megharapjalak... - nyalom végig a szám.
Leveszem a süsüm még a farkasa is át alakul. Persze a kis csaj is elő kapja a megszokott - év alatt sokat változott - fegyverét. A legtöbb vadász karó szerű fegyvert hord, esetleg kardot, de ahogy látom ennél a lánynál több mint szúró eszköz amit magánál visel. Nagyából két méter nagy dárda szerű kardja egyszerűen hátborzongató lehet egy söpredék vámpírnak. Bárki bármit mond a Vámpír vadászok és a vámpírok rettenetesen hasonlítanak egymásra. Ugyan úgy mint mi számolják ki melyik természeti elem jegyében született. Ez a lány a tűz jegyében születhetett. A kristály ami a fegyverét díszíti vörös.
- Felszólítalak titeket. - forgatja meg a dárdáját. - Menjetek el! - lecsapja a fegyvert és láng nyelvek száguldanak felénk.
Egy mozdulattal terítem le a tüzet víz takaróval. Meglepődik, de saját maga helyett a farkast küldi lám egy ujj mutatással. A kutya csorgó nyállal ugrana rám, de kiállok előle és mielőtt földet érne elkapom a bőrt a nyakán és a hátán. Megforgatom és vissza dobom a gazdájának. Elkapja a kutyát, de hátra csúszik.
- Felszólítasz vagy megtámadsz? - döntöm oldalra a fejem. - Bezzeg régen illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak, és csak utána kezdődött az általad felszólításnak nevezett harc. Ha szabad. - hajolok meg. - Min YoonGi, a kék rózsa, a harmadik gyerek. - egyenesek fel. - És te?
- Nem kell bemutatkoznod... Jól tudom ki vagy. - húzza el a száját és leteszi a földre a farkast.
- És mégis kiállsz ellenem?! Ennyire hülye vagy? Kíváncsi vagyok kit fogok megölni. Kérlek! Kérlek mutatkozz be! Mond el a neved! - teszek egy lépést felé.
- Heo Byul Seok. - egy halvány, de annál bátrabb mosoly ül az arcár.
- Örülök, ByulSeok. - teszem sebre a bal kezem. - Akkor most én is felszólítalak. Takarodj el vagy megöllek. - eltűnik a mosolyom és lehúzom a sötét pulcsim. leveszem és a földre dobom. Már csak egy fehér póló fedi a mellkasom aminek az ujja fel van gyűrve. Elő veszem a kék köves kristály nyakláncom. - A lány rokona vagy? A Heo családnév nem gyakori.
- És ha igen?
- Gondolom apai ágról. A véred illata nem olyan mint az övé. Bár senkié nem lesz olyan mint neki... Ő különleges. - a földön ülő kölyök hátára terítem a pulcsim - Siess... Nem akarom bántani... - suttogom Kooki fülébe.
Mire vissza nézek rá a dárdája éléből egy tűz ostor lóg egészen a földre. Minden fűszálat és arra járó apró bogarat eléget a földhöz érő része. A kutyája morog és vicsorog rám, majd támad nem lesz annyira hülye mint az előbb. A karomra ugrik és bele is harap.
- Eresz! - szólok rá és megrázom a karom. - Az istenit!
Éppen, hogy oldalra fordulok amikor meglátom, hogy a tüzes ostorral JungKookot készül megsebezni. A jobb kezemmel elkapom a kutya nyakát és a földhöz vágom. Persze az állat nyög, majd nyüszít egyet. Még épp időben lépek a kölyök elé. Elkapom az ostort ami a kezemre tekeredik, a lány megrántja, de meg sem tudd mozdítani. Erősen tartom annak ellenére, hogy égeti a kezem. Még én diktálok addig nem tudd támadni. Igyekezz már Kooki!
Persze a kis hölgy nem bír magával. Erősebben rántja meg, de még így se sikerül. A lány elcsúszik az apró köveken és vérezni kezd a könyöke amit felsértet a föld. Szinte látom a karjából kiinduló piros füstöt és amint az orromhoz és rosszul leszek. Egy szűz vámpír vadász. Kell ennél több?
A szemem sokkal erősebben kezd kéken világítani mint eddig. Lemerem fogadni, hogy a kölyök is érzi ezt az isteni illatot. Megrántom az ostort így a lány egyenesen az ölemben landol. Lehunyja a szemeit amint a bőréhez érek. Felemelem a sebesült karját és lenyalom a vérét a könyökéről. Többet akarok!
A karját elengedem és erőszakosan döntöm oldalra a fejét. A fekete hajába túrok, még az égett kezemmel a derekát fogom és tartom közel magamhoz. Megcsókolom a nyakát, majd bele mélyesztem a fogaimat. Csak másodpercekig szívom arról a helyről a vért. A következő harapásom a vállát sérti fel. Halkan nyög fel és próbál eltolni, de nem megy neki. Percekig élősködök rajta és legalább hat harapás nyom díszíti a nyakát, karjait. Szegény a karomba omlik össze lehunyt szemekkel.
- Úgy tűnik ezt a csatát én nyertem, angyalom... - suttogom a füleibe amit három apró fülbevaló díszít egymás mellet.
- Engedd el... - hallom magam mellől a földön fekvő ember alakban lévő farkast.
Rá pillantok. Nehezen vergődik térdre és néz rám véres szájjal. Ennyire erőszakosan vágtam a földhöz? Pedig nem állt szándékomban.
- Tessék. - lököm a fiú ölébe a lányt. Elkapja, de azonnal rá fekszik és magához húzza. A farkas szipogni kezd a könnyitől. Miért van az, hogy annak idején erőfeszítést jelentett kiállni egy vadász és egy farkas ellen, de most... Kifejezetten élveztem ezt a kis csatát, de nem izzattam meg, pedig szeretem, ha akkor nyerek amikor dolgozok. - Haszna vehetetlen farkas vagy... Tanulhatnál JinYoungtól... Ő legalább képes volt leharapni az egyikünk kezét, de te... - guggolok le. - Nevetséges kis kutya vagy... - letörlöm a számról ByulSeok vérét és a fiú ingébe kenem.
- Hyung... Azt hiszem... - meghallom Kooki hangját. - Elfáradtam...
Még épp időben fordulok felé és kapom el. Leguggolok és úgy kezdem a fejét óvatosan simogatni. Ahogy nézem a lehunyt szemeit kénytelen vagyok elmosolyogni. Kutya baja, csak lefárasztotta az ereje.
- Hyung... - nyitja ki a nagy fekete szemeit. - Jól van a karod...?
- Miközben kapcsolatot teremtettél figyeltél? - ülök le a fenekemre és közelebb húzom magamhoz. - Annyira gyerekes vagy!
- Köszi, hogy meg... mentettél. - hunyja le a szemét egy kedves mosollyal az arcán. - Haza viszel?
- Persze.
Lábra állok és az ölembe veszem. A mellkasomhoz nyomja a fejét és szuszogni kezd. Haza fele indulok vele a karomban.
Elég sok év telt el, hogy tudjam: Csak a fiúkra számíthatok ebben az egész szarságban. Az új családomra akik sose halnak meg. Nem tudom mi lenne velem nélkülük... Szeretem őket és remélem ezt ők is tudják. Ha ők nem lennének már rég szíven szúrtam volna magam mint akkor amikor dobogott a szívem és éltem. Akkor amikor a bőröm színe nem olyan volt mint a frissen hullott hó. Akkor amikor képes voltam boldogságtól nevetni és nem kényszerből, vagy őrületből. Utálok az lenne aki vagyok. Utálok egy szívtelen, élettelen vámpír lenni. Nem akartam, de a lelkemet elvette az akit az apámnak nevezek, az a valaki akit mindennél jobban utálok. Ha egyszer sikerülne megtörnöm ezt az egészet... Bárcsak szabad lehetnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése