8. Fejezet: Tudatlan erő

Jimin szemszögéből:

Tétlenül fekszem az ágyamban és a plafont bámulom. Egyetlen egy dolog szaladgál az egész fejemben; GiSung íncsiklandozó, nulla pozitív vére. Több mint tökéletes, szinte bordó színű, vasban gazdag élettartója.  Még mindig érzem a számban az édes ízt amit a vér hagyott. Az erő amit abban a pillanatban birtokoltam több volt mint egy normális ivásnál. Ez különleges és felemelő volt. A vére olyan erőt adott amire egy vámpír egész örök életében akar. A regenerációm egy másodpercre gyorsult és teljesen eltüntette a sebet, de mást is helyre állított az arcomon kívül. A szívem. Verni kezdett, igaz csak párt dobbant, de éltem. Arra a pár pillanatra több mint halandó, de élő ember lettem. Illetve... élő vámpír. 

Lassan emelem a kezem az ajkamhoz és simítok végig a már liluló, vastag számon. Elmosolyodok az emléken amit magamnak adtam nagyjából húsz órája. Még mindig érzem az ajkamon az erei vörös folyadékát. Az illata teljesen megtöltötte az orrom és a tüdőm. Felejthetetlen... Este mikor apámnak meséltem teljesen odáig volt a tettem miatt. Sajnos képtelen voltam az emlékeimet megosztani vele. Viszont ez egy dolgot jelent, képtelen voltam engedni, hogy a véremet igya ami még tartalmazta GiSung szűz vérét. Bár csak az íze marad meg neki, mivel a szűkséges anyagokat mind én tárolom el. Ez egy adok veszek dolog. Én megiszom a vérét és a szexnél is jobb dolgot adok neki egy kis endorfinnal párosítva, ő pedig megitat, és ezek mellett olyan dolgokat juttat a halott testembe amikre szűkségem van. 

Levezetem a kezem az arcomról a nyakamba. Azonnal találkozik az ujjam a két apró lyukkal amit apám tett. Csak azért nem tűnt még el a két kisebb harapás, mivel ő ős vámpír és az az anyag amit add túl erős a szervezetembe. Akár napokig, vagy Jin esetében hetekig képes nyomot hagyni. Az egyetlen ami segíthetne abban, hogy eltűnjön az az lenne, ha újra ihatnék GiSung véréből, de erősen kétlem, hogy újra sikerülne egy darabban. Nagy az esélye, hogy a farkasok darabokra szednének érte.
- Jimin Hyung. - három apró kopogás után egész vékony hang jut be a szobába. Megismerem már ezt a kellemesen csengő, bársonyos nem túl mély férfi hangot. Száznegyvennégy év bőven elég volt ahhoz, hogy megtudjam ismerni a legfiatalabb hangját. - Bemehetek?
- Gyere csak. - magam mellé engedem a kezem és felülök. Egy mozdulattal túrok bele előröl a hajamba. Persze azonnal vissza hull a helyére.
JeongGuk lassan nyit be és dugja be a kócos fejét. Amint látja, hogy tiszta a terep és egyedül vagyok, teljesen kinyitja az ajtót és belép. Tesz egy lépést, majd behajtja az ajtót.
- Mit szeretnél? - nézek rá. Magam mellett támaszkodok meg a kezeimen.
- Tudom, hogy vissza utasítottam az ajánlatot, hogy én legyek az első... de szeretném tudni milyen íze van. Megengeded, hogy tudjam? - sétál közelebb hozzám.
- Megakarsz harapni? - egy pillanatra felszökik a szemöldököm a homlokom tetejére. Kicsit meglep a kívánsága, de végül is. Helyette én ittam a véréből.
- Csak, ha nem baj. Lehet hülyeség volt ezt kérnem... Sajnálom, Hyung. - hajol meg és sarkon fordulna, hogy távozzon.
- Ha gondolod harapj meg. - sóhajtok mire vissza fordul. Enyhén döntöm oldalra a fejem, így teljes látványt kap a sértetlen nyakamból. - Csak ezt az oldalt mert a másikon még ott van apánk harapása.
- Biztos? - lép fel a kis emelvényre amin az ágy van elhelyezve. Mellém ül és a nyakamat méregeti.
- Igen. - pillantok rá a szemem sarkából. A szeme gyönyörű, babonázó arany sárga árnyalatot ölt és amint elemeli egymástól az ajkait elő bukkannak a hófehér szemfogai. Lehunyom a szemem és várok a bőrömet átlyukasztó fogaira. Másodpercek múlva megérzem a puha ajkait a nyakamon. Hozzám tapad, majd óvatosan harap meg. Kicsit az ágy szélébe markolok, de csak éppen, hogy. Az endorfin amit a vérembe juttat hamar enyhíti a fájdalmat ami amúgy se olyan erős. Pár kortyot enged le a torkán, majd vissza húzza az éles fogait és végig nyalja a sebeket.
- Isteni... - suttogja a fülembe.
- JeongGuk... - nyitom ki a szemem. - Ez nem az én vérem... - emelem a kezem a mellkasához és odébb tolom.
- Tudom... - messze ül tőlem, hogy ne kapjon újra a nyakamra. Felé fordulok és megtörli a véres száját. - Apának is ilyen íze lehet? - pislog rám. A szeme lassan változik vissza sötét barnára, összesen egy halvány sárga csíkot hagyva a szemében.
- Minden bizonnyal... Nem teljesen emlékszem már... De tudom, hogy ő volt az első akinek ittam a véréből... Sajnos lassan százötven éve. Akár mennyire próbálom felidézni az ízét, nem megy... Mindenre emlékszem a napról, de a vére íze eltűnt...
- Én se emlékszem már az ízére... Lehet, hogy apa... törölte az emlékeinket róla?
- Ki tudja... - vonok vállat. - Megeshet.
- De miért?

GiSung szemszögéből:

JinYoung kezét szorongatva nyolcan sétálunk be nyolcan az iskolába. A folyosót megtölti az ordítozás és a sikoltozás hangja. Mindenki izgatott egy új nap miatt a suliban. A tegnapi rosszul létem után nem nagyon vagyok felpörögve, de nem is baj. Rám fért a tegnapi pihenés, csak azt remélem Jiminnek sincsen semmi baja. Végül is. Ő lett rosszul én pedig csak rá tettem egy lapáttal erre az ájulással.
- Junior... - szólalok meg. Felnézek a barátomra aki elmosolyodik és lenéz rám. Ez a mosoly... Nem igazi...
- Valami baj van? - teljesen a szemembe néz. Rosszat tettem, hogy így néz rám? Mintha... Embert öltem volna. Reggel se szólt hozzám egy szót se.
- Nem... Igazából semmi... - hajtom le a fejem. - Elmegyek a mosdóba... - engedem el a kezét és lógatott fejjel sietek be a mellékhelységbe. Amint beérek két fiatalabb lány szalad ki mellettem nevetve. Elfutnak és a magától záródó ajtó becsukódik mögöttem. Csak sóhajtok és a hajamba túrva sétálok el a csapokig. Előre hajolok és megnyitom a vizet, a vízsugár alá emelem a kezem és megmosom az arcom. Kicsit fellélegezek, mikor megérzem az arcomon a langyos vizet a bőrömön. Kicsit elmosolyodok és felemelem a fejem. Ahogy a tükörbe nézek nem mered vissza rám a tükörképem. Megtörlöm a szemem, de csak a mögöttem elterülő vécé fülkéket látom. Egy halk sikoly szökik ki a számon és hátrálok a tükörtől a számra tett kézzel. A fülkéknek ütközök és a földre csúszok. A fenekem a földhöz ér, de továbbra se engedem le a tenyerem az arcom elől. Nyílik a mosdó ajtaja és Junior nyit be Markkal és BamBammal. Azonnal hozzám siet a barátom, elém térdel és aggódva mered rám és a vállamra teszi a kezét. Felnézek az arcára, de szemet szúr valami a nyakán... Ezek... Harapás nyomok...? Elemelem a számtól a kezem és végig vezetem a nyakán és a két apró harapáson az ujjaimat.
- Sung... - szólal meg JinYoung. Nehezen sikerül elemelnie a másik kezem a számtól. Össze kulcsolja az ujjainkat. - Minden rendben.
Nehezen vezetem a tarkójára a kezem. Ahogy az ujjaim elhagyják a harapásokat teljesen eltűnnek. Közelebb húzom magamhoz és ő azonnal kihasználva az alkalmat az ajkam után kap. Szorosan húzom magamhoz, ahogy levezetem a hátára a kezem. A pólójába markolok és szenvedélyesen falom a vérrel telt, rózsaszín száját. A keze végig simogatja a karom egészen a vállamig. Még soha nem csókolt így...

Mark szemszögéből:

GiSung a mosdóba igyekszik. Junior csak sóhajt és utána megy, de az ajtó előtt a falnak dől épp úgy ahogy én és BamBam. A többiek szó nélkül sétálnak tovább. Hátra nyomom a fejem a hideg csempének és lehunyom a szemeimet. Jelenleg is érzem a kellemetlen aromát az orromban. Keserű és kellemetlen, de GiSung vérének az illata erősen próbálja elnyomni a mocskos vámpírok vérét.
- Minden rendben lehet vele? - kérdezi Bhuwakul és velünk szembe áll meg pihentető állásba. A szűk farmerja zsebébe bújtatja az ujjait. Amint megmozdítja a lábát a torna cipője egy hangos nyikorgást add ki ami rettenetesen bántja a fülem és ahogy Junior felszisszen az övét is.
- A tegnapi után? Erősen kétlem. - rázom meg a fejem, majd egy hosszú mozdulattal túrok a barna hajamba. - Tegnap sok vért veszített. Ma jól meg kell etetni és rengeteget kell innia.
A fiatalabbik csak bólint és az ajtóra néz, ahonnan másodpercek múlva egy rövid sikoly szabadul ki. JinYoung azonnal beront az ajtón - nem emberi gyorsasággal - és a lányhoz lép aki a mosdó padlóján ül ijedt arccal és... kék szemekkel... Még én magam is megijedek ahogy JinYoung is, de nem lép el Sungtól. Viszont ami ezek után jön. Engem is megszédít az erős kábító és agy kontroll erő. Annyira erős amit csinál Juniorral, hogy szabad szemmel is látom a halvány kék felhőt ami egyenesen Junior agyát és szívét célozza meg. A lány tudat nélkül irányítja az előtte térdelő fiút. Engem is vonzani kezd maga felé a befolyása, de képes vagyok megállni. Az ajtó keretbe kapaszkodva uralkodom magamon és tartom vissza BamBamot akinek a szeme teljesen kitágul és hevesen liheg a fülembe.
- GiSung! - szólalok meg nagy nehezen és sikerül megtörnöm a befolyást ami mind hármunkat kezelésbe vett.
Junior elhajol a lánytól és megtörli a száját. A halvány, égszínkék fonalakká alakult ki felhő feloszlik és semmivé lesz a befolyásolással együtt. Egyáltalán nem vámpír, de olyan erőket mozgatott meg az elmúlt percekben, hogy egy ős vámpír se képes ilyesmire. Lemerem fogadni, hogy nem csak hármunkat kábított el. Szép, de ijesztő teljesítmény tőle...
GiSung rám emeli a tekintetét. A szeme lassan barnul vissza a világos kék árnyalatból. Értetlenül néz rám, tudatlanul mered és várja, hogy a nevén kívül mást is mondjak.
- Jól vagy? - böki ki helyettem abban a pillanatban megérkező YuGyeom. A hangja nyugodt, egyáltalán nem olyan mint annak aki szerelmi hipnózisba került. Képes volt vissza verni kontrollt? Még nekem is nagy erőfeszítés volt, így és még ért is belőle egy kevés, de  YuGyeomot mintha meg se közelítette volna. Végül is... Az ő szülei voltak az egyik legerősebb farkasok még éltek. Az életüket adták a GiSung szüleiért egy ős vámpír támadásakor. Szegény, pont látta, hogy a szüleiből a másodpercek alatt szívja ki a vért és mindössze csak csont és szárazz bőr marad utánuk amik a földre hullanak. Természetesen azonnal cselekedett és darabokra tépte a szülei gyilkosát, ezzel együtt megmentette GiSung szüleit, a leghíresebb és legerősebb vámpír vadász család két rangidős tagját. YuGyeom mindössze tíz évesen vállt a Heo család első számú védelmezőévé. A szülei pedig a legmagasabb fokozatú kitüntetést kapták a haláluk után, mivel életüket adták GiMyung és BongKwan vámpír vadászért. Sokak szerint YuGyeom felfogja magát áldozni GiSungért, hogy megmentse az életét, de a sajátjával fizet. Ezt a tanács démonai egy módon magyarázzák meg. A megadott időpontban muszáj egy lelket elvinni, de mindegy kiét. Ugyan ez volt a fiú szüleivel és a lányéval. Egyszerűen felcserélődtek a szerepek.
- Igen... - bólint Sung. Junior talpra áll és fel segíti a barátnőjét. - Csak megijedtem...
- Nincs semmi baj. - mosolygok rá. Nehezen sikerül kicsalnom tőle egy halvány vigyort. - Junior. - a barátja felé fordul. - Veszel nekem inni?
- Persze. - amint bele egyezik a lány elsétál mellettünk és a termük felé veszik az irányt. Megvárjuk még elfordul a folyosón, majd mind hárman besétálunk JinYounghoz és bezárjuk az ajtót.
- Mi az isten történt? - BamBam tekintete felváltva cikázik köztünk és a kérdésére várja a választ.
- GiSung szinte az egész iskolára kiterjesztő hitnózist bocsájtott ki. A folyosón mindenki lesokkolt és kitágult szemekkel álltak. Egyértelműen látszódott, hogy innen jön az erő. Az egész suli kék ködben úszott. - válaszol a fiú kérdésére YuGyeom.
- De a fő célpont te voltál Junior. Téged célzott meg az erő az ő akarata és tudta nélkül. Hatalmas ereje van, úgy, hogy nem is vámpír és egyáltalán nem szánta használni az erejét. - sóhajtok és lehunyom a szemeimet. A zsebembe csúsztatom az ujjaimat.
- A hitnózis erősebb volt azoknál akik kedvelik, vagy szeretik Sungot. Ha nem is Juniornak szánta volna akkor is ő lett volna az első aki ide talál. - egészíti ki a mondandóm a legképzettebb farkas.
- Ez akkor se természetes... Nagyon korai még! - rázza meg a lehajtott fejét Junior. - Túl hamar kezdődött el! Még nem tudja mire képes, de, ha így megy tovább hamar rá fog jönni és abból semmi jó nem sülhet ki. Valaki bele zavart a dolgokba. Meggyorsította a folyamatot.

Jimin szemszögéből:

Hamar érünk be reggel a suliba még a farkasok előtt. Lepakolunk a termünkbe és hárman, YoonGi, JeongGuk és én, megyünk sétálni az iskola területén. A tömött folyosón és az árnyékos udvaron fedezzük fel a suli minden szűk zugát, ami szerintem teljesen felesleges és unalmas, de inkább sétálok minthogy a seggemen üljek a meleg teremben és aszalódjak a többiekkel. Viszont tisztán érzem az édes aromát a levegőben ami teljesen elnyomja a többiek vérének az illatát. Sokkal erősebben érzem a tegnapi miatt a finom bukéját. A kis udvaron andalogva, némán nézelődünk mikor valami fura levegő száll fel. Enyhén kékes árnyalata a fa lombja között tűnik el. A szememhez emelem a kezem és azonnal feltűnnek az emberi és más szemmel nem látható kis kristályok. Ez bizony vámpír erő, de nem közölünk való. Egyedül YoonGinak van kék lelke, de az se ennyire világos. Elemelem a kezem a szemem elől és körbe nézek. Az eddig hangos tanulok csendben állnak, maguk mellé ejtett kézzel és csak bámulnak a forrás felé. Nagyra nyílt pupillával. Valaki szerelemi hitnózist irányít, de... nem lehet sima vámpír. Erre nem képes senki! Az egész iskola a fiúktól a lányokig kívánatra éhes szemekkel mered. Ezt a színt láttam már valahol.
- Az egyik lány vécéből jön... A földszinti, főbejárat felőli folyosóról. - közli Kooki. Hatalmasra nyílt szemekkel, pislogás nélkül mered a kiindulási pontra. - Nem vámpír, de vele van három farkas és egy feléjük tart.
- GiSung lesz az. - indulok meg az erő forrása felé. - Csak ő képes erre, és a farkasok nem fékezik meg. Csakis ő lehet.
Hárman sietünk végig az egyik folyosón. Az összes diák a mozdulatlanul áll, kivéve egy korom fekete hajú lány áll a falnak dőlve és csak mered kifelé a fejéből. Amint meglát minket és ránk néz és csak elmosolyodik.
- Látod, bátyó? - kuncog fel halkan. - Vámpírok.
- Honnan tudja? - torpan meg JeongGuk. - És kivel beszél? - mind hárman a lányra nézünk.
- Csak nyisd ki a szemed... - sóhajt hármunk közül a legidősebb. - Megszállott... A szellem amit a bátyának hív a halott ikertestvére. Gondolom ketten élnek egy testben, de ő irányít. Ennek hatására megtudja különböztetni az élőket és a holtakat. Igaz?
- Lebuktunk, Oppa... - hajtja le a fejét. Hosszú kócos haja az arcába lóg és eltakarja a szemeit. Egy zavaros mozdulattal nyúl a tincseihez és tűri a füle mögé. Össze vagdalt karjait vissza ejti maga mellé. A vágások alatt enyhén lilás voltok pihennek, pont mint az arcán és a nyakán. A szeme karikás is teljesen lila az alsó pillái alatti vékony bőr. Hetek óta nem aludhatott két óránál többet... Vagy több...
- A bátyád tette? - lépek közelebb hozzá, de azonnal elém emelkedik egy fekete árny a lányból. Megvagy a levegő ahogy a fekete szellem méregetni kezd arc nélkül.
- Ne gyere közelebb mert bántani fog... - emeli rám a tekintetét a szellem mögül a lány.
- Ugyan már. - gúnyos nevetés szökik ki a számon és egy lépést teszek, de az árny elkapja a karom és egy mozdulattal vág a közeli szekrény falnak. Oldalt csapódok a szekrénynek. Halkan nyögök fel ahogy az ütés hatására a vállam elmozdul a helyéről, majd minden bizonnyal az egész karom és bordáim is megtörnek. Lassan csúszok le a földre össze szorított szemekkel és fogakkal. A sérült vállamhoz emelem a kezem és nehezen nézek fel a lányra. - Ehhez nincs jogod! A tanács ezért kifog nyírni!
- Jogom van használni a bátyám erejét, ha GiSungról van szó.  Arról meg nem tehetek, ha túl közel jössz hozzám SookIl megtámad. - löki el magát a szekrényektől.
- Te kis... - állok talpra. - Az életeddel játszol! - ordítok rá. Teljesen feldühít amit csinál, hogy képes egy test nélküli senkivel a földbe teperni. Nem tűröm el, hogy egy ilyen selejt megsebezzen!
Azonnal feltépem a mellettem elterülő fém szekrény sort és a képzeletemmel vágom hozzá a lányhoz. Nem támadhatok testileg a karom miatt. Meg kell várnom még a törések össze forrnak. Ha csak GuSung vérére gondolok elkap a játékos tudat, hogy most az ő vérére lenne a legnagyobb szükségem. Másodpercek alatt gyógyítaná meg a sérült testrészeimet.
Mielőtt a lány törékeny testéhez érhetne, a SookIl nevű szellem egy kéz mozdulattal téríti ki a szekrényeket és egyenesen a YoonGihoz és Kookihoz vágná, de a fiatalabbik elüti és az egyik teljesen végtelen lány felé tart. YoonGi rögvest átlátja a dolgokat és még időben ugrik a szekrény és a lány közé. A lány két oldalán támaszkodik meg a falnak, így a szekrénysor teljes mértékben a gerincét - egyben a hátát - találja el. Ez egy élő embernél azonnali bénulást okozna, de a fiú csak felszisszen és amint a szekrény a földre esik, majd eldől elengedve a lányt a földre ül. YoonGi elfekszik a folyosó padlóján és a vére folyik ki a száján.
Csak meredek a barátomra aki egyben a testvérem, majd azonnal hozzá rohanok. JeongGuk azonnal odébb tolja a szekrényt és letérdel hozzánk.
- Sajnálom. - JungKook ijedt arccal méri végig a földön fekvő fiút.
- Ezért kurvára kifoglak csinálni... - nehezen ejti ki a szavakat, amik egyáltalán nem szépek, sőt. Torzak és érthetetlenek.
- Vérre van szüksége. - állok talpra. Körbe nézek, majd az egyik fiút lököm le a földre aki elzuhan egyenesen YoonGi elé. - Ha jobban akarsz lenni harapd meg és igyál belőle. - tolom a szájához a fiú csuklóját. - Ha te nem én fogom megharapni és leerőltetem a torkodon a vérét.
Nem kísérti meg a sorsát. Elő ereszti a fogát és azonnal megharapja a srác sértetlen csukóját. Ide hallom az angyala segítség kérő sikolyát, de egyszerűen nem tud érdekelni. Suga jól lak és lassan ül fel. Megropogtatja a nyakát, és elmosolyodik.
- Ketten akartatok kinyírni? - lehunyja a szemét, majd azonnal felugrik és a lány felé fordul. - Miből gondolod, hogy GiSunghoz megyünk?
- Én is látom az erőt amit ti. Tudom, hogy arra mentek. SookIl is megmondta. - engedi le a kezét maga mellé. - De a saját életemet nem fogom kockáztatni egy amúgy is halott lány miatt... A másik négy is erre tart. Hármótokat könnyen legyőzném, de ha heten vagytok az öngyilkosságnak hívnám.
Azonnal vissza hívja a szellemet és csak elsétál mellettünk. Szó nélkül megy el a nyomában a szellemmel aki a vállát nyomja és kicsit púpos háttal lépked el.
Mind hárman utána nézünk, de nem is érdekel tovább. Amint tovább indulnánk a tanulok ébredezni kezdenek és a falnak dőlve, vagy a földre ülve pislognak, törölgetik a szemüket.  Sietni kezdünk, de a vécébe érve csak négy vérfarkast találunk. Ők is szemügyre visznek minket mint mi őket. Vicsorogni kezdek és elő villantom a szemfogaimat. Beljebb teszek egy lépést és négyük közül az egyik hátrál egy fél lépést és a mellkasához emeli a kezét. Ennyire megijesztettem? Mindenesetre... Tetszik a vére illata... Igazán különleges a véred Bhuwakul...

7. Fejezet: Helen története

BamBam szemszögéből:

Sung szobájában ücsörgök min mindenki más. Az ágy végéről nézem az aló lányt. A nyakán már alig látszanak a pár órás harapások. Tényleg az Ő vére folyik az ereiben... Egy igazi vámpír ősatyáé...

Junior mellette ül és a kezét simogatja. A másik oldalán az anyukája. Mikor akar végre felébredni? Annyira rossz ilyen tehetetlennek látni...

- Alig látszódnak a harapások. - jegyzi meg Márk és a szekrénynek támaszkodva méri végig az alvó GiSungot.

- YuGyeom... - pillantok az ajtóban álló barátomra. - Amit mondtál... Az angyalról aki meghalt... Azt honnan szedted? - nézek rá döbbenten.

- Ahh... Igazán olvashatnál vámpír vadász könyveket. - sóhajt halkan a JB.

- Minden vámpír vadásznak képleesen van egy angyala. Ez az angyal csak addig él még a vadászt egyszer se harapta meg egy éjjel járó. GiSung angyala is halott... Akár ByulSeok-é is.

- ByulSeokkal mi történt? - nézek az idősebbekre.

- Hajnalban ide jött megnézni van-e valami. YoonGi és JeongGuk volt itt. A fiatalabbik valamit csinált. Persze túl nagy falat volt neki a kék rózsa. - rázza meg a fejét Jackson. - A farkasa lába eltört.

JinYoungnak hatalmas mázlija volt... Hogy volt képes leharapni Jimin kezét...?

- Ji...Min... - motyogja az ájult lány. Mind egyszerre nézünk GiSungra. A szülei pár lépést tesznek az ágy felé akár a többik.

- GiSung... - hajol a lányhoz Junior, de YuGyeom hátrébb húzza. A fiú hátra fordul és felnézz a fiatalabbra. 

- Nem lenne jó, ha megharapna. Jelenleg egy illúzióban van. Ha elkap és megízleli a véred, elveszted a vér szerződést. Egy vámpírrá változott vadász legnagyobb bűne, ha megkóstolja a saját védőjét. - rázza meg a fejét, majd lehunyja a szemét. 

- Tudom... - pillant vissza a fiú. - De ha átalakul és hónapom lesz felbontani a szerződést... Vagy meghalok... És inkább halok meg a keze által mint egy hülye legenda miatt amit még senki se tudd biztosan. 

- Akkor se játssz ezzel... - rázom meg a fejem. 

- A prófécia szerint hét fiú fogja megmenteni az utolsó éjszakán, de sehogy nem kerülheti el a sorsát. Át fog változni... Akár megmentjük... Akár nem. - hajtja le a fejét Mark. - De egyikünk meg fog sérülni a csatában. 

A prófécia szerint Helent az átváltozása utáni percben hét fiú fogja megmenteni. Elpusztítják a vérét megátkozó apját. Az egyik fiú a kezét feláldozva védi meg a lányt a halálos átok ellen, de a fő pusztítást az egyik különleges fiú fogja elvégezni aki közel tartja magához a lányt és a történtek után a szerelmük beteljesül. Hogy ebből mennyi igaz... Ki tudja...

GiSung szemszögéből:

A sötétségben lebegek még fel nem kelek egy éles női sikításra. Kipattanó szemekkel ülök fel és megtámaszkodok a kezemmel a hátam mögött. A kezem nedves lesz ezért körbe nézek. Sötétség és a földet víz fedi. Két lábra állok és fájni kezd a karom, a nyakam - két helyen is -, az oldalam és a combom. Erős, szúró fájdalom hasít végig a felsorolt testrészeimen. Mi ez az egész? Hol vagyok?

- Ji... Min... - motyogom el a fiú nevét akivel utoljára voltam. - Jimin! - ordítok hangosabban.

Nem jön válasz se a fiútól, se mástól. A víz vörös színt ölt és kezek nyúlnak ki a vízből. Az egyforma fejek is a víz tetejére ülnek és több ezer hang kezd fájdalmas ordításba. A víz nem is... víz.... Orron csap az erős vasas illat. Ez... Vér! Felsikítok mire a vérben úszók felfigyelnek és felém indulnak.

- Ne! - teszek pár lépést hátra, de hátulról is elkapnak és lefelé kezdenek húzni. - Segítség...

Lehunyom a szemem és hagyom, hogy a vér alá húzzanak, de egy fekete pulcsis alak kiránt a vízből és egy kéz mozdulattal ijeszti el a fuldoklókat. Nem látom az arcát csak a gyönyörű lila szemeit amikkel rám néz. Ismerős a szeme, de... nem tudom. Mintha már láttam volna valahol...

- Még nem halhatsz meg... - suttogja. - Soha nem halhatsz meg...

Köhögéssel kelek fel és nyitom ki a szemem. A szobámban vagyok és az ágyamban fekszem. Itt vannak a fiúk és anyáék.

- Hozzatok vizet. -  utasítja a fiúkat anya és felém hajol. - Nyugodj meg kicsim.

Jackson rohan ki a szobámból. Megállás nélkül köhécselek. A torkom teljesen ki van száradva. A fiú futva ér be a a szobámban és azonnal az anyámnak adja a pohár vizet. Anya felültet és itatni kezd. Az első korty víz végig áztatja a torkom és abba marad a krákogás. Az egész pohár tartalmát megiszom. Junior azonnal elveszi tőlem.

- Mi történt...? - szólalok meg halkan és anyára nézek. Csak kérdően néznek vissza rám.

- Semmire nem emlékszel, GiSung...? - a kezeire néz a lábamnál ülő BamBam.

- Csak annyi rémlik, hogy rosszul lett Jimin és a fiú öltözőbe mentünk, majd sötétség lett.  - hajtom le a fejem. - Sajnálom, hogy galibát okoztam...

- A lényeg, hogy jól vagy. - ölel át Junior és a homlokomhoz nyomja az ajkait. - Ugye nem fáj semmid?

- Nem... - rázom meg a fejem. - Jól vagyok.

Jimin szemszögéből:

A farkasok után mi is távozunk. Már kint vár ránk a suli előtt a fekete limuzin. Érzetem, hogy megint a fejemben volt... Lassú léptekkel sétálunk a hosszú sötét autóhoz. Először Jin száll be, majd átváltozás szerint mi is a kocsiba ülünk. Végül JeongGuk ül be és csapja be az ajtót. A kocsi elindul és elmosolyodok. Keresztbe teszem a lábam és lehunyom a szemeimet. Vissza gondolok GiSung édes vérére.

- Finom volt? - halkan kuncog a mellettem ülő JungKook. A gyerekes de férfias hangjára kénytelen vagyok kinyitni a szemem és rá nézni. - Kezdem sajnálni, hogy elpasszoltam ezt a lehetőséget, Hyung. - néz YoonGira a "fiatal" fiú.

- Megérdemelte Jimin, hogy ő legyen az első. - pillant rám Suga. - Milyen volt?

- Feldolgozhatatlan... - túrok a hajamba. - Édes volt és félénk. Kedves, de a világ összes bánata benne volt. Nem hallottam még egy angyalt sem így sikítani, pedig nem ő volt az első. És a legjobb, hogy az ő angyala mindig újra éled...

- Sokkal jobban fáj neki minden étkezés belőle. Az elsőnél az angyal kiüti a fájdalom határt ezért üt ki az első és nem fáj nekünk sem, ha egymást harapjuk meg. Neki sose lesz fájdalom mentes vér adása. - egy fáradt sóhaj szalad ki NamJoon ajkai közül. - Ha az első prófécia teljesül akkor szerencséje lesz.

- Az első amit a vadászok gondolnak, hogy az övék? - nevetek fel. - Erősen kétlem... Apánk megfogja kapni amit akar és elkezdődik a földi pokol, a vérfürdő apokalipszise, és akkor az összes emberi és természet feletti lény apánk uralma alá kerül. Nem maradnak szabad emberek csak rabszolgák.

- Én félek... - motyogja Kooki. - Ha apa megszerzi amit akar akkor ránk nem lesz szüksége... - a kezeit tördeli a kölyök. - Megfog minket ölni...

- Ne hülyéskedj, JeongGuk. - a hátára teszem a kezem és simogatni kezdem.

- Erősek vagyunk... Apa nélkül is megállnánk a lábunkon és képesek lennénk megölni. Vagyis... Talán képesek lennénk... - túr a szőke hajába YoonGi.

- Helen képes lenne rá. - bámul meredten ki az ablakon Tae. - Ő nálunk is erősebb lesz. - fordul felénk. - Csak akkor lesz erős, ha elég vér marad, de apa tenni fog róla, hogy ne lehessen képes megszökni és megölni őt. - rám néz és enyhén oldalra dönti a fejét. - És te segíteni fogsz neki a makacsságod ellenére.

- Én nem vagyok makacs, Kim TaeHyung! - kapom el a pólója nyakát és elő bújtatom a szemfogaimat.

-Harapj meg! - mosolyog Tae. - Kérlek! Olyan rég ittak már a véremből! - a tarkómhoz emeli a kezét és a nyakához nyomja a fejem.

- Fiúk! - ordít vékony hangján Jin. - Elég.

Elenged a nagyjából velem egyidős fiú. Az arcáról eltűnik a beteg, pszichopata mosolya, megigazítja a pólóját. Vissza húzom a tűéles fogaimat és vissza ülök a fenekemre. Annyira fel tud bosszantani...

Lassan fordulunk be a nagy vas kerítésen és haladunk végig a hosszú udvaron a nagy házig. Végre haza jöttünk. Egy jó dolog van abban, hogy a fejemben járkált apánk. Nem kell elmesélnem neki az egészet és órákig körbe írnom GiSung vérének az ízét.

Ahogy megáll a régi középkori kastély előtt a fekete limuzin azonnal kiszállunk és a hatalmas házba sétálunk. Azonnal a szobáinkba vesszük az irányt. Felmegyek a hatalmas lépcsőn a déli és a saját birodalmamba megyek. A sötét szobámba nyitok és orron vág a démon szag. A görény az ágyamon ül keresztbe tett lábakkal akár egy csinos nő. A fekete hosszú haja a szemébe lóg.

- Mit akarsz itt? - kapok fel az elmémmel egy poharat ami éppen a szobámban van és neki vágnám, de eltűnik és a pohár a falnak csapódik. A szilánkok az ágyamra hullanak.

- Nem szép dolog neki támadni a tanács információ démonának... - suttogja a fülembe az a szemét. - Lila rózsa...

- Senki nem engedett be. - fordulok szembe vele, de eltűnik mögülem.

- Itt a papír amivel engedély nélkül bejöhetek. - az ágyam felől jön az idegesítő hangja. Ökölbe szorult kezekkel fordulok felé. - Ki kell kérdezzelek az iskolában történtekről. - lengeti a belépési engedélyét.

- Mit akarsz tudni? - keresztbe fűzöm a karom a mellkasom előtt és elmosolyodok. - Tudomásom szerint mi nem tartozunk elszámolással.

- Mivel a lányt nem kérdezhetem ki ezért téged kell. - sóhajt és össze csavarja a papírt. - Szóval. Ül le az ágyamra és elő vesz egy papírt és egy öreg tollat. Ismét keresztbe rakja a lábát és rám emeli a tekintetét. - Nos... Mi is történt a férfi öltözőben?

- Elindítottam apám kérésére a próféciát. - sóhajtok. - Öt helyen haraptam meg. A végére eszméletét vesztette.

- Mi volt az az öt hely? Sor rendben. - le írja amit mondtam, majd rám néz.

- Az alkarja, nyaka, kulcscsontja, oldala és a combja belső része. - sorolom el. - Az oldala harapásánál már nem volt eszméleténél. - túrok a hajamba.

- És hallottad az angyala sikolyát? - cseréli ki a lábát és sóhajt egyet. - Meghalt?

- Meg... Azonnal. - forgatom meg a szemem. - Ennyi történt. - nyitom neki ki az ajtót. - Távozz.

- Mi történt utána. - pislog rám. - Ittál belőle és utána?

- A farkasok jöttek és elvitték a lányt. - kijjebb nyitom az ajtót. - Most már elmehetsz...

Megrázza a fejét és még leírja az utolsó mondatát. Lepecsételi a mocskos vérével és fel áll. Megindul felém, majd darabokra foszlik és távozik. Mennyire utálom a tanács seggét nyaló démonokat és még a bűzét is itt hagyta...

Bezárom az ajtóm és az ágyamhoz sétálok. Fellépek a kis emelvényen és a selyem ágyneműre dőlök. Lehunyom a szemem és azonnal elnyom a vámpír álom.

A szokásos rémálmom veszi kezdetét. Újabb arctalan ember vérét szívom ki és dobom a földre. Eltűnik a vértóban és körülöttem karok nyúlnak a felszínre és hangosan ordibálnak, sikítanak és sírnak. Felhúzom a térdem a mellemhez és átölelem. Össze szorítom a szemem, hallgatom a segítség kérő kiabálásokat.

- Jimin! - a nevem hallatára kapom fel a fejem a térdemről. Körbe nézek és lassan állok fel.

Senki nincs itt, de ez a hang... GiSung? Éles női sikítást hallok a jobb oldalamról. A hang irányába kezdek rohanni.

- Ne! - a kétségbeesett hangjára minden erőmet össze szedve rohanok. Meglátom, hogy eltűnni készül a vérben. A fejemre húzom a süsüm. Ő nem halhat így meg!

Még éppen időben kapom el a csuklóját. A rövid ujjai a csuklom köré csavarodnak. Kirántom a vérből és a derekánál fogva húzom magamhoz. A halottak újra megfogják a lány bokáját, de lilává változtatom a szemem és egy mozdulattal küldöm el a vérben úszókat. Remegve bújik a mellkasomhoz, majd felnéz rám.

- Még nem halhatsz meg... - suttogom el. - Soha nem halhatsz meg...

Sikerül kimozdítanom az álmomból. darabokra törik és csak világoskék rózsák maradnak a kezemben. A földre nézek és a talpam alatt a növekvő zöld fű bukkan elő. Felveszek egy száll rózsát és szemügyre veszem az egyetlen elő dolgot ebben a végtelen sötétségben. Ez... Élet lépett a halott álmomba, GiSung miatt... 

6. Fejezet: Az angyal halála, ő is az volt

Suga szemszögéből:

Egy percet sem tudtam aludni... JungKookkal ötre értünk haza  és öt azonnal lefektettem aludni még én a házban járkáltam. Lassan úgyis kelni kell...

Az utam utolsó megállója az emeleten lévő, keletre kitekintő ablak, ami mögött már ébred a nap és lassan világít a szemembe. Össze szorítom a szemem, majd elé engedem a kezem. A bőrömet kezdi égetni a fák között feltűnő hatalmas égi test. Legszívesebben porrá égnék, de sajnos ez nálam lehetetlen... A nyaklánc és a "testvéreim" miatt nem halhatok meg a nap által, csak magas számú égési sérülésem lehet ami mindössze pár óráig látszik a bőrömön, mivel a hajnali nasizás után elég friss vér van a szervezetemben a regenerációhoz. Meg akarok halni... De hiába. A régi trükkök; a ház tetejéről leugrás, felakasztás, vagy ér vágás mind haszontalan. Az egyetlen módszer a megölésemre, ha szíven szúrnak, de arra is csak kristállyal ellátott vámpír vadász fegyver jó. A többi szartól csak lebénulok.

- Hyung... - nyílik mögöttem az ajtó. - Ha sokáig állsz a napon megégsz.

Hátra fordulok és a komás, álmos arcú TaeHyung néz vissza rám. A haja kócos - szinte már gubancos - az ágyában való forgástól. Tae pocsék alvó. Nyöszörög és beszél álmában, rugdos, mintha futna valami vagy valaki elől.

- Tudom... - engedem le a kezem és kilépek az ablak elől. - Jól aludtál?

- Talán. - fordul sarkon és vissza megy a szobájába.

Vele beszélek a legkevesebbet. Igazat megmondva, csak azért mert félek tőle. Gondolkodás nélkül esik neki bárkinek egy pillanat alatt. Mintha semmi érzelme nem lenne... Emlékszem pár hónapja puszta kezekkel tépet szét három másik vámpírt. Csurom vér volt tetőtől talpig mikor rá találtunk. Ahogy nézett ránk a zöld szemeivel... Én magam is halálra rémültem. Valami elképzelhetetlenül borzalmas volt.

Lassú léptekkel indulok el az épület keleti szárnyából a földszinten lévő konyhába. A lépcső korlátjára teszem a kezem és még le nem érek végig a szépen festett támaszon tartom. A konyhába érve Jiminnel találkozok aki a kávégép mellett áll és hangosan rág valamit.

- Te meg mit csinálsz? - ülök le az étkező asztalhoz és folytatom a figyelését.

- Egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjszaka. - felém fordul a kezében egy marék kávé babbal, majd a szájába nyomja és hangosan kezdi össze rágni. -Már kettőt megittam, de semmi hatást nem éreztem. - kezd beszélni és ömlik ki a száján a barna kávé. Teljesen olyan amit általában kiöntök a kukába...

- Én se, és még hajnalban kint voltam JungKookkal... - a csészékre nézek, majd vissza Jiminre. - Ha már ott vagy, csinálsz nekem egy kávét?

- Mit csináltatok kint? - a kezébe vesz egy fehér porcelánt, majd a gép elé teszi és pont két kanál cukrot tesz bele, majd bekapcsolja a gépet és megvárja még a kávé össze darálódik, keveredik a vízzel és még mielőtt az üveg kancsóba ér átfolyik egy szitán és csak a barna lé ér bele.

- Csak a szokásosat... Apa megkért minket valamire és mi teljesítettük. - támaszkodok az asztalra és várom a kávém. Jimin önt a kis csészébe, majd össze kavarja egy tiszta kanállal és elém helyezi.

- És mi volt a feladat? - ül le mellém a kezében egy pohár vízzel. Beleiszik és kiöblíti a száját.

- GiSung házánál voltunk. Ma reggel megkapta az első adagot... - iszok a kávémba.

- Ilyen hamar?! - kidülledt szemekkel kezd meredni rám. - Nincs egy kicsit korán az egészhez?

- Nincs. - válaszol apánk a konyha ajtóból. Mind a ketten reflex szerűen nézünk a hangra, majd el a férfiról. - Már megmondtam, hogy ne edd magában a kávé babot, Jimin-ah... - rázza meg a fejét.

- Sajnálom. - kezdi a pohár vizet piszkálni az előttem ülő fiú.

- YoonGi. - ül mellém apánk. - A tegnapi után te lehetsz az első aki megkóstolja Helent. - mosolyodik el büszkén. - De aztán számolj be róla milyen.

- JungKooknek kellene ezt az egészet felajánlanod. Ő csinált mindent, apám... - nézek a kávémra.

- Már mondtam neki, de ő azt mondta te mentetted meg. - simít a hátamra amitől kirázz a hideg.

- Akkor legyen Jimin az első... Ő tudta meg hol lakik. Megérdemli a kéz leharapós incidens után.

- Ahogy gondolod. - feláll mellőlem apánk és elhagyja az étkezőt.

- Komolyan!? - nézz rám még nagyobb szemekkel Jimin. - Miért?! Te is érzed az illatát!

- Én hajnalban tele ettem magam vámpír vadász vérrel és most egy jó darabig nem kérek semmit. - simítok a hasamra és megiszom az utolsó korty kávét is a csészéből. - De én is kíváncsi vagyok az ízére szóval részletesen elfogod mondani milyen.

- Természetesen! Köszönöm, Hyung. - kezd mosolyogni az előttem ülő.

GiSung szemszögéből:

Kézen fogva érünk be az osztályterembe, de mielőtt betenném a lábam az ajtón egy vöröses hajú fiú áll az utamba. Haja tökéletesen beállítva. Egy fekete zakó takarja el a pár számmal nagyobb fekete sárga csíkos pólót ami alól tökéletesen látszik a kulcs csontja, a hibátlan bőre és az ajkai... Térj vissza a földre GiSung!

- Nem akarok túl tolakodó lenni. - pillant Juniorra. - De örülnék, ha valaki körbe vezetne a suliban. Nem igazán tudom mit hol találok meg. - kezd bűbájosan mosolyogni.

- Sok ember van még az osztályban... Jimin... - vezet el a fiú mellett a barátom.

- De sajnos senki nem akar segíteni. - pislog rám a nagy barna szemeivel. - Kérlek.

- P-Persze. - bólintok rá. Kicsúsztatom a kezem az övéből és a fiú felé lépek. - GiSung vagyok.

- Tudom. - mosolyodik el ismét. - Hamar vissza hozom, JinYoung.

Ismerik egymást? Honnan? Végig Juniorral voltam... Nagyon érdekes ez az egész.

Egymás mellett sétálunk a folyosón becsengő után. Csendben ballagok mellette le a lépcsőn. Már a fél iskola meg van. Csak a földszint kell és mehetünk vissza órára.

- És... - kezdek bele a beszélgetésbe. - Hogy- hogy ide jártok?

- Újak vagyunk a városban. Éppen... az itteni árvaházban vagyunk mind a heten. A szüleink meghaltak. - kezdi a földet bámulni.

- Nagyon sajnálom! - torpanok meg és felé fordulok. - Bocsánat, hogy tapintatlan voltam.

- Nem tudhattad. - mosolyodik el, de azonnal meginog és a falnak dőlve marad lábon.

- Jól vagy? - kapok a keze után. - Itt van jobbra a fiú öltöző. Gyere be és ülj le az öltöző padra.

Nehezen vánszorgunk be és ültetem le a padra, majd elrohanok a fürdőbe ahol papír poharak vannak. Előveszek egyet és tele engedem vízzel, majd vissza sietek hozzá és a kezébe adom, mellé ülök és figyelem még az egészet megissza.

- Ettél ma már? - hajolok közelebb hozzá.

- Ami azt illeti nem. - rázza meg a fejét és maga mellé teszi a padra az üres poharat. - Tudod... Junior sokat mesélt rólad... - a kezét az arcomhoz emeli, de messzebb ülök tőle. - Azt mondta nagyon kedves vagy... mindenkivel a környezetedben... - még én tartom a távolságot ő addig közelebb ül hozzám. - Szereted ha foglalkoznak veled, mivel nem sokszor találkozol a szüleiddel... Igaz?

- E-Ezt honnan tudod...? - állok el a padról és hátrálni kezdek az ajtó felé.

- Megérzés... - áll fel ő is. - Félsz, hogy egyedül maradsz, de... soha nem leszel magányos...

Utánam lép és reflex szerűen fordítok neki hátat, hogy elrohanjak. Megrémiszt! Megijedek attól amit tud és rosszul érzem magam.

Nem sikerül a menekülésem. Elkapja a karom és a földre ránt, majd a derekamra ül és az arcomhoz hajol.

- Engedj el! - a mellkasára teszem a kezem és eltolnám, de megfogja a csuklóm és szemügyre veszi a karom. Talán egy másodperc telik el még elő nem bújnak a szemfogai és meg nem harapja a karom. Felszisszenek, majd rántanék a kezemen, de túl erősen tartja. - F-Fáj! Eressz! El!

Elengedi a karom, majd rám néz. A száján a vérem folyik végig, majd megtörli a száját. Zihálni kezdek és rúg-kapálni. E-Ez nem lehet! Nem léteznek vámpírok!

Eltűri a nyakamból a hajam, majd egy pillanat alatt lyukasztja ki a bőröm. Halkan sikítok fel és szorítom össze a szemem. Ökölbe szorul a kezem és abba hagyom a kapálózást.

- Kérlek... - csúszik ki a számon az utolsó szóm is.

Elhajol a nyakamtól, de csak annyira, hogy kigombolja az ingem és újra átharapjon a véremért. Ezúttal a kulcscsontomnál harap meg. Elengedem a kezem és az ujjaim felhagynak a szorítással. Lassan nyitom ki a szemem. Ekkora már Jimin a derekamnál szívja a vérem, teljesen kigombolta a felső testemet fedő fehér anyagot. Száj megtörlés nélkül csúszik hátrébb és néz fel rám, majd elmosolyodik és felhúzza a jobb lábam. Óvatosan harapja meg a combom belső felét. Vissza ejtem a fejem és ismét lehunyom a szemem.

Ez az egész... Mintha álmodnék... Nem lehet a valóság! Olyan mint az álom amiben a sötét ruhás férfi volt. Csak a képzeletem szüleménye ez az egész. Jimin... nem... lehet... vámpír... Nincsenek vámpírok.

Nyílik az öltöző ajtaja, de mire oda fordítom a fejem semmi erőm nincs nyitva tartani a szemem. A sötétség mellé egy női sikoly is csatlakozik. Mi ez az egész? Mi történik velem?!

BamBam szemszögéből:

Már nem is fáj annyira a sérülés amit tegnap szereztem. GiSung szülei megmentettek, de olyan szívesen elmesélném a lánynak aki miatt tettem. Ő sose tudja milyen bátor vagyok valójában...

- Mit csinálsz YuGyeom? - pillantok a mellettem ülő telefonjára. - Junior? Miért írt? - a kijelzőről az arcára nézek. Már megint ez a gyilkos tekintet ül az arcán amitől rosszul vagyok és rettegek. Fiatalabb mint én, de félek tőle.

- A vámpírok terveznek valamit... - pillant a padsor elején ülő JungKookra aki szintén a telefonját nyomkodja. - Ha történne valami tied JeongGuk... Az enyém YoonGi.

Miért én kapom a leggyengébbet!? Ennyire gyengének hisznek a fiúk? Bezzeg YuGyeom a harmadik legerősebbet fogja figyelni...

- Elnézést... - lép az asztalunkhoz a fekete hajú fiatal kinézetű száz éves vámpír. - Nem tudnátok körbevezetni? Nagyon megköszönném, ha segítenétek. Tegnap is eltévedtem... - nem tudja befejezni a mondatát, mert a mellettem ülő belevág.

- Leszarom. - jelenti ki határozottan a fiú. - Segítünk...

- Mi? - nézek a barátomra, majd én is lábra állok. - Vagyis... Persze! - elmosolyodok és elindulok kifelé a teremből. Mind két fiú jön utánam.

A csengő után üresek lesznek a folyosók és csak hárman járjuk azt, még nem szembe nem jön YoonGi, NamJoon és Mark.

- Hát ti? - döbben le Mark. - Mi...

- Fiúk! - jön hozzánk Junior, Jackson, JB és YoungJae a maradék vámpírt kísérve. - Mit keres itt mindenki? - döbben le Jackson.

- Mit akartok? - fordul NamJoon felé Mark. - Hol van a fél kezű barátotok?

Talán fél perc telik el orron üt az illat. Eddig is éreztem, de most... Ez csak egy dolgot jelenthet!

Nem is foglalkozok azzal, hogy iskolában vagyok. Hátat fordítok a társaságnak és rohanni kezdek az illat irányába, majd át változva rohanok tovább. Mond, hogy nem éppen GiSungot szívja az az isten verte Jimin!

- BamBam! - szól utánam Junior, de nem érdekel.

Egészen az öltözőig rohanok farkas alakban, de az ajtó előtt vissza változok és nyitnék be, ha egy kéz nem takarná az enyémet és húzná el a kilincsről. Ez a srác... Kim Tae Hyung...

- Nem illik kopogás nélkül benyitni... - pislog rám a nagy szemeivel. - Biztos elfoglaltak... Talán jó modorra kellene tanítani téged.

- Eressz el! - rántom el a kezem és berontok az ajtón.

Természetesen mire sikerül benyitni a többiek már mögöttem dulakodnak. Inkább zárnám be az öltöző ajtaját és fordulnék sarkon, minthogy azt lássam ami most tárul a szemem elé. Vörös lesz az arcom nem csak a dühtől. Itt fekszik a lány aki tetszik előttem melltartóban és felgyűrt szoknyában és az a féreg az édes combját tapogatja és nyalogatja.

- Te rohadék! - ront be Junior, de még időben kapja el a vállát Mark. - Ezt nem teheted!

- Pedig megtettem... - ül le a fenekére és fel húzza a lábát, rá dobja a térdére a karjait. Végig az előttem álló fiút nézni egy undorító mosollyal. Nem törli meg a száját, csak lenyalja a maradék vért az ajkairól. - Isteni íze van! Sajnálhatod, hogy a vérszerződés miatt nem kóstolhatod meg. - áll két lábra és lenéz a földön fekvő lányra. - Nem fog emlékezni semmire. Az elsőre sose emlékeznek.

- Megöllek. - jelenti ki Junior. - Esküszöm! - ront a fiúra, de az egy másodperc alatt kerül a hátunk mögé.

- Sokkal erősebnek érzem magam. - hátra fordulunk és ott áll Jimin a többi vámpírral. A kezeit nézegeti még nem fülön nem üt egy hang. Mintha egy dobot ütöttek volna meg.

- Te is hallottad? - pillant rám. - Többször fogok segítséget kérni GiSungtól. Nem csak az íze finom, de az alakja...

Nem bírok uralkodni magamon. Neki rontok Jiminnek. Még az arca felé halad a kezem megnőnek a körmeim és sikeresen karmolom végig a sima, sértetlen, hófehér arcát. Jackson későn ránt vissza, de a fiú akit arcon karmoltam egy pillanat alatt tűnik el az arcáról a nyolc centi hosszú és talán egy centi mély karmolás. Egy vámpír se bír ilyen gyorsan regenerálódni! Perceket venne igénybe!

- Oh... - nyúl Jimin arcához JungKook. - Ha látnád mennyire meglepődtek. Az ott! - mutat rám. - Nagyon mérges, de rettenetesen fél tőled! Képes lenne helyben bepisilni. - mosolyodik el.

- BamBam... - pillant rám Mark. - Segíts Juniornak...

- Igen... is... - megszégyenülve fordítok hátat a vámpíroknak és nézek a két szerelmesre.

Juniorhoz lépek aki már össze gombolta GiSung ingét és vissza tűrte a szoknyájába. Az ölébe húzza és én is melléjük ülök török ülésbe.

- Pocsék védelmező vagyok... - húzza az ölébe a lányt.

- Dehogy vagy. - nézek a fiú arcára. - Ez... Mit is kellene mondanom...?

- Hamarabb észrevetted...  - GiSung arcát kezdi simogatni.

Annyira rossz így rá nézni. Hófehér a bőre a vérveszteség miatt. A szemei lehunyva pihennek és ide látom a nyakán lévő harapás nyomott. Csak remélni tudom mindegyik harapás eltűnik róla mire magához tér. Sokszor átgondoltam, hogy hogyan lehetne elmondani neki az egészet, de minden variációmba halálra rémül, pedig nem akarom, hogy féljen, vagy, hogy baja essen.

- Junior... - sétál hozzánk Mark a többiekkel. - Elmentek. Kivihetjük.

Az ölébe kapja a lányt és elindul előttünk kifelé az öltözőből. JaeBum rakja a vállamra a kezét, rá nézek, majd két lábra ránt és elindulunk kifelé Junior után.

- JinYoung nagyon rosszul érzi magát... - motyogom el JB-nek. - Hamarabb kellett volna reagálnunk... - üt hátba.

- Az angyalok meghaltak... - ér mellém YuGyeom. - Lucifer bukott angyal. Minden egyes angyal halálával ő lesz erősebb... Elkezdődött ami a könyvekbe van írva. Ha megkaparintja GiSungot... Mi már semmit nem tehetünk... Földi pokol lesz és emberi mészár asztal. Ez volt az első és az utolsó ivása a vámpíroknak belőle, többet nem hagyhatunk nekik...

5. Fejezet: Édesebb mint a vér, a szabadságom

GiSung szemszögéből:

Lassan ülök fel a sötét szobában. Még mindig éjszaka van?

Az ablak sarkig nyitva és a függönyt a lágy hűvös kora nyári szellő lebegteti. Lemerem fogadni, hogy az ablak csukva volt...

Magam mellé nézek, de Junior eltűnt. Hova mehetett? Ő sose hagyna itt szó nélkül, ezt biztosan tudom.

Az ágy szélére mászok és a kis barna polcon lévő digitális órára nézek. A vörös számok nulla óra nulla percnél megálltak. Mi ez az egész? Nehezen helyezkedek vissza az ágy közepére és a szoba ajtómat kezdem figyelni ami zárva van. Várom, hogy JinYoung vissza jöjjön, de percek telnek el és semmi nem történik.

- J-Junior. - szólalok meg. - Junior! - ordítom el magam.

Nem jön válasz csak lépteket hallok. Olyan régi enyhén magassarkú férfi cipő lenne, de JR. sose hordana ilyet! Ez nem a barátom, valaki teljesen más aki minden engedély nélkül tartózkodik a szüleim és az én házamban. A fa ajtó lassan nyílik ki és egy fekete köpenyes ember lép be. Minden bizonnyal csak férfi lehet, attól, hogy az arcát nem látom a csukja miatt, de magassága és a váll szélessége csak arra utalhat. Az ágyam lábához lép és megáll a csuklyáját nem veszi le csak feljebb emeli a fejét. Halára rémülök a vörösben izzó szemeitől. A köpenye alól egy címer tűnik fel. Vöröse és fekete árnyalatok ragyognak rajta. Egy rózsa és egy vörös szemű denevér, de a szám ami alá van írva... Nagyon sötét van és egybe olvadnak...

  Egy mozdulat alatt ugrik rám és harap a nyakamba mire én hangos sikításba kezdek és minden elsötétedik...

- Sung! - lökdös valaki.

Kipattan a szemem és zihálva ülök fel az ágyamon. Remeg a kezem teljesen leizzadtam a teljesen valós álmomtól. Éreztem a fogait a nyakamban. Az egész testemet átjáró fájdalmat és félelmet.

A nyakamhoz emelem a kezem, de nem érzem a lyukakat, de... fáj...

- Hé! - ölel meg Junior. - Rosszat álmodtál... - suttogja a fülembe még a hátamat kezdi simogatni nyugtatás képen.

Reggel van. Az ablak zárva és a szoba ajtóm nyitva, az órán pedig hat óra. Tényleg csak egy állom volt... de akkor, hogy fájhat a nyakam. Mintha megharapott volna egy denevér.

- Junior... Este végig itt voltál? - ölelem meg én is. - Végig mellettem...?

Gyengéden markolok bele a sötét kék pólójába és óvatosan húzom magamhoz még közelebb.

- Egy pillanatra se mozdultam el innen... - a kezével a hajamra simít.

Óvatosan kinyitom a szemem és engedem el a pólóját, majd a kezemre nézek. Halálra rémülök attól amit meglátok. Junior egész háta csurom vér a kezemmel együtt.

- Elmegyek a vécébe! - elengedem és leugrok az ágyamról.

Kirohanok a szobámból és a folyosón egészen a fürdői szaladok. Beérek és a csapnak dőlök még megnyitom a vizet és alá emelem a kezem. El... tűnt...?

- Az enyém leszel, Helen... - suttogja egy férfias hang a fülembe.

Villám gyorsan fordulok hátra, de sehol senki. Úgy érzem kezdek megörülni. Először az élethő álom, a vér, most meg ez. Csak ideges vagyok... Az egész a fejemben van... Junior semmit sem hall és lát. Képzelődöm. Pontosan. Még mindig a bizarr álmon jár az agyam. Estére már csak nevetséges lesz az egész.

- Minden oké? - kopog be JinYoung. - GiSung jól vagy?

- Persze! Még fogat mosok és megyek.

Hamar rendbe szedem magam és kimegyek. Szegény Junior aggódással az arcán fogad még én széles mosollyal az arcomon simítom végig a mellkasától a válláig még elsétálok mellette.

- Ha nem leszel kész itt hagylak! - sétálok be a szobámba.

Elő keresek tiszta fehérneműt, egy fekete körszoknyát és egy fehér ujjatlan inget. Felöltözöm és az inget a szoknyába dugom. Kifésülöm a hajam és már kész is vagyok.

- A suliba van tiszta ruhám. - siet be Junior. A kezébe kapja a székemen lévő nadrágját és belebújik.

- Reméltem. - nevetem el magam és rá nézek. - Megőrültem volna, ha szoknyába kellene hozzád rohanni. - elé lépek és a vállára teszem a kezem.

- Jól vagy...? - simít óvatosan az arcomra. - Annyira riadt voltál...

- Csak rosszat álmodtam. - az arcomra erőltetek egy áll mosolyt. Ha csak vissza gondolok az elmúlt húsz perce hevesen kezd verni a szívem. Még mielőtt túl látna a mosolyomon - ami nála igazán könnyen megy - egy csókot lopok tőle remélve, hogy elfelejti az egészet és csak a számra koncentrál, na meg persze a fenekem tapogatására.

- Sajnálom, hogy tegnap rád másztam. - hajol el tőlem, de nem engedi el a hátsó részem.

- Már mondtam, hogy felejtsd el. - kezdek kuncogni. - Vedd magadra a pólód és menjünk.

Ellépek tőle és elindulok. Lemegyek a lépcsőn és a konyhába sietek ahol már meg van terítve. Anyáék már haza jöttek? Mindig csak nyolc óra körül jönnek...

- Ohh! - ér mellém Junior. - Gyors vagy! - elmegy mellettem és leül az egyik tányér elé. - Máskor is te csinálod a kaját. - mosolyog rám.

- Honnan tudták, hogy ketten vagyunk? - kezdem a kezemet tördelni még végig nézek a finomabbnál finomabb ételeken. Rizs, krumpli, sült hús, hal... kávé, tea és kakaó...

- Biztos látták a vizes pulcsim. - neveti el magát és azonnal lecsap a finom kajákra és a kakaóra. - Gyere! Együnk!

Leülök hozzá és én is szedek magamnak kaját. Gyorsan kajálunk meg és leszedjük az asztalt a maradékot pedig elpakoljuk. Amint rendet raktunk kézen fogva indulunk el a suliba.

Suga szemszögéből:

- Még mindig nem értem miért kettőnket küldtek vissza... Ez a hely élet veszélyes! - sétál utánam JungKook kapucnival a fején. - Tudják, hogy itt jártunk.

- Befognád? - pillantok a hátam mögé. - Azt akarod, hogy szét tépjenek minket? - pillantok hátra.

- Nem...

- Gondoltam... - ki pillantok a fa mögül, majd vissza nézek a karomon lévő órára. - Fél öt... ha most bele mászol a fejébe akkor fél hatra sikerül amit apánk tervez.

- Kockázatos belemászni a fejébe. Még hónapok vannak a szülinapjáig, de már most elkezdi beavatni... - hátra nézek, hogy meggyőződjek róla van-e itt valaki.  Valaki aki bántana minket még Kooki a dolgát végzi.

- Tiszta. - indulok meg a ház felé. - Sikerülni fog ilyen távról is?

- Még szép. - szalad mellém.

- Mennyi időre van szükséged? - rá se nézek csak megállok a kerítésnél.

- Összesen tíz perc. Ha jön valaki tudsz fedezni? Teljesen sérthető és végtelen leszek. - térdel le és össze fűzni a kis ujjait, majd lehunyja a szemét. - Kezdem.

- Sok sikert.

Az erdőt kezdem figyelni még ő kapcsolatot teremt. Rossz előérzetem van. Sötét van, fújdogál a szél és csend van. Biztosra tudom, hogy jönni fog valaki. Ha pedig igaz az állításom az a valaki vámpír vadász lesz egy farkassal az oldalán. A hivatal már felvehette a jelentést és mi vagyunk a sértett fél. Idióta miatt lebukhatunk és e az egyetlen kiút az egész rabszolgásdiból. Egyedül én látom mi ez az egész amit az apánknak állított férfi mond. Utasít minket arra, hogy öljünk és mészároljunk, de ha ez az ára a szabadságomnak nyugodt szívvel ölök meg élő, vérrel telt, ártatlan embereket.

Pár perc telik el, de azonnal orrot üt egy illat. Vámpír vadász... Sejtettem, hogy ez lesz, de ha most fogom Kookit és elhúzunk mi bánjuk meg. Egyre erősödik az illat és az őt követő farkas. Lehunyom a szemem és sötét kékre változtatom.

- Tudtam, hogy ketten is ide toljátok a pofátokat! - áll meg a magas sarú, térd csizmás lány. A barna enyhén fekete ruhája térd felé ér. Fűző tartja fent a nagy melleit, természetesen a fűző felett semmi sincs. - Imádom ezeket a ruhákat! - a mosolyommal együtt a fogaim is meg villannak. - Anno százharminc éve még hosszú ruhába jártatok, most meg... Szinte pucéron állítasz ide, mintha csak azt akarnád, hogy ott ahol fedetlen a tested megharapjalak... - nyalom végig a szám.

Leveszem a süsüm még a farkasa is át alakul. Persze a kis csaj is elő kapja a megszokott - év alatt sokat változott - fegyverét. A legtöbb vadász karó szerű fegyvert hord, esetleg kardot, de ahogy látom ennél a lánynál több mint szúró eszköz amit magánál visel. Nagyából két méter nagy dárda szerű kardja egyszerűen hátborzongató lehet egy söpredék vámpírnak. Bárki bármit mond a Vámpír vadászok és a vámpírok rettenetesen hasonlítanak egymásra. Ugyan úgy mint mi számolják ki melyik természeti elem jegyében született. Ez a lány a tűz jegyében születhetett. A kristály ami a fegyverét díszíti vörös.

- Felszólítalak titeket. - forgatja meg a dárdáját. - Menjetek el! - lecsapja a fegyvert és láng nyelvek száguldanak felénk.

Egy mozdulattal terítem le a tüzet víz takaróval. Meglepődik, de saját maga helyett a farkast küldi lám egy ujj mutatással. A kutya csorgó nyállal ugrana rám, de kiállok előle és mielőtt földet érne elkapom a bőrt a nyakán és a hátán. Megforgatom és vissza dobom a gazdájának. Elkapja a kutyát, de hátra csúszik.

- Felszólítasz vagy megtámadsz? - döntöm oldalra a fejem. - Bezzeg régen illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak, és csak utána kezdődött az általad felszólításnak nevezett harc. Ha szabad. - hajolok meg. - Min YoonGi, a kék rózsa, a harmadik gyerek. - egyenesek fel. - És te?

- Nem kell bemutatkoznod... Jól tudom ki vagy. - húzza el a száját és leteszi a földre a farkast.

- És mégis kiállsz ellenem?! Ennyire hülye vagy? Kíváncsi vagyok kit fogok megölni. Kérlek! Kérlek mutatkozz be! Mond el a neved! - teszek egy lépést felé.

- Heo Byul Seok. - egy halvány, de annál bátrabb mosoly ül az arcár.

- Örülök, ByulSeok. - teszem sebre a bal kezem. - Akkor most én is felszólítalak. Takarodj el vagy megöllek. - eltűnik a mosolyom és lehúzom a sötét pulcsim. leveszem és a földre dobom. Már csak egy fehér póló fedi a mellkasom aminek az ujja fel van gyűrve. Elő veszem a kék köves kristály nyakláncom. - A lány rokona vagy? A Heo családnév nem gyakori.

- És ha igen?

- Gondolom apai ágról. A véred illata nem olyan mint az övé. Bár senkié nem lesz olyan mint neki... Ő különleges. - a földön ülő kölyök hátára terítem a pulcsim - Siess... Nem akarom bántani... - suttogom Kooki fülébe.

Mire vissza nézek rá a dárdája éléből egy tűz ostor lóg egészen a földre. Minden fűszálat és arra járó apró bogarat eléget a földhöz érő része. A kutyája morog és vicsorog rám, majd támad nem lesz annyira hülye mint az előbb. A karomra ugrik és bele is harap.

- Eresz! - szólok rá és megrázom a karom. - Az istenit!

Éppen, hogy oldalra fordulok amikor meglátom, hogy a tüzes ostorral JungKookot készül megsebezni. A jobb kezemmel elkapom a kutya nyakát és a földhöz vágom. Persze az állat nyög, majd nyüszít egyet. Még épp időben lépek a kölyök elé. Elkapom az ostort ami a kezemre tekeredik, a lány megrántja, de meg sem tudd mozdítani. Erősen tartom annak ellenére, hogy égeti a kezem. Még én diktálok addig nem tudd támadni. Igyekezz már Kooki!

Persze a kis hölgy nem bír magával. Erősebben rántja meg, de még így se sikerül. A lány elcsúszik az apró köveken és vérezni kezd a könyöke amit felsértet a föld. Szinte látom a karjából kiinduló piros füstöt és amint az orromhoz és rosszul leszek. Egy szűz vámpír vadász. Kell ennél több? 

A szemem sokkal erősebben kezd kéken világítani mint eddig. Lemerem fogadni, hogy a kölyök is érzi ezt az isteni illatot. Megrántom az ostort így a lány egyenesen az ölemben landol. Lehunyja a szemeit amint a bőréhez érek. Felemelem a sebesült karját és lenyalom a vérét a könyökéről. Többet akarok! 

A karját elengedem és erőszakosan döntöm oldalra a fejét. A fekete hajába túrok, még az égett kezemmel a derekát fogom és tartom közel magamhoz. Megcsókolom a nyakát, majd bele mélyesztem a fogaimat. Csak másodpercekig szívom arról a helyről a vért. A következő harapásom a vállát sérti fel. Halkan nyög fel és próbál eltolni, de nem megy neki. Percekig élősködök rajta és legalább hat harapás nyom díszíti a nyakát, karjait. Szegény a karomba omlik össze lehunyt szemekkel. 

- Úgy tűnik ezt a csatát én nyertem, angyalom... - suttogom a füleibe amit három apró fülbevaló díszít egymás mellet. 

- Engedd el... - hallom magam mellől a földön fekvő ember alakban lévő farkast. 

Rá pillantok. Nehezen vergődik térdre és néz rám véres szájjal. Ennyire erőszakosan vágtam a földhöz? Pedig nem állt szándékomban. 

- Tessék. - lököm a fiú ölébe a lányt. Elkapja, de azonnal rá fekszik és magához húzza. A farkas szipogni kezd a könnyitől. Miért van az, hogy annak idején erőfeszítést jelentett kiállni egy vadász és egy farkas ellen, de most... Kifejezetten élveztem ezt a kis csatát, de nem izzattam meg, pedig szeretem, ha akkor nyerek amikor dolgozok. - Haszna vehetetlen farkas vagy... Tanulhatnál JinYoungtól... Ő legalább képes volt leharapni az egyikünk kezét, de te... - guggolok le. - Nevetséges kis kutya vagy... - letörlöm a számról ByulSeok vérét és a fiú ingébe kenem.

- Hyung... Azt hiszem... - meghallom Kooki hangját. - Elfáradtam... 

Még épp időben fordulok felé és kapom el. Leguggolok és úgy kezdem a fejét óvatosan simogatni. Ahogy nézem a lehunyt szemeit kénytelen vagyok elmosolyogni. Kutya baja, csak lefárasztotta az ereje. 

- Hyung... - nyitja ki a nagy fekete szemeit. - Jól van a karod...?  

- Miközben kapcsolatot teremtettél figyeltél? - ülök le a fenekemre és közelebb húzom magamhoz. - Annyira gyerekes vagy! 

- Köszi, hogy meg... mentettél. - hunyja le a szemét egy kedves mosollyal az arcán. - Haza viszel? 

- Persze. 

Lábra állok és az ölembe veszem. A mellkasomhoz nyomja a fejét és szuszogni kezd. Haza fele indulok vele a karomban. 

Elég sok év telt el, hogy tudjam: Csak a fiúkra számíthatok ebben az egész szarságban. Az új családomra akik sose halnak meg. Nem tudom mi lenne velem nélkülük... Szeretem őket és remélem ezt ők is tudják. Ha ők nem lennének már rég szíven szúrtam volna magam mint akkor amikor dobogott a szívem és éltem. Akkor amikor a bőröm színe nem olyan volt mint a frissen hullott hó. Akkor amikor képes voltam boldogságtól nevetni és nem kényszerből, vagy őrületből. Utálok az lenne aki vagyok. Utálok egy szívtelen, élettelen vámpír lenni. Nem akartam, de a lelkemet elvette az akit az apámnak nevezek, az a valaki akit mindennél jobban utálok. Ha egyszer sikerülne megtörnöm ezt az egészet... Bárcsak szabad lehetnék.