6. Fejezet: Az angyal halála, ő is az volt

Suga szemszögéből:

Egy percet sem tudtam aludni... JungKookkal ötre értünk haza  és öt azonnal lefektettem aludni még én a házban járkáltam. Lassan úgyis kelni kell...

Az utam utolsó megállója az emeleten lévő, keletre kitekintő ablak, ami mögött már ébred a nap és lassan világít a szemembe. Össze szorítom a szemem, majd elé engedem a kezem. A bőrömet kezdi égetni a fák között feltűnő hatalmas égi test. Legszívesebben porrá égnék, de sajnos ez nálam lehetetlen... A nyaklánc és a "testvéreim" miatt nem halhatok meg a nap által, csak magas számú égési sérülésem lehet ami mindössze pár óráig látszik a bőrömön, mivel a hajnali nasizás után elég friss vér van a szervezetemben a regenerációhoz. Meg akarok halni... De hiába. A régi trükkök; a ház tetejéről leugrás, felakasztás, vagy ér vágás mind haszontalan. Az egyetlen módszer a megölésemre, ha szíven szúrnak, de arra is csak kristállyal ellátott vámpír vadász fegyver jó. A többi szartól csak lebénulok.

- Hyung... - nyílik mögöttem az ajtó. - Ha sokáig állsz a napon megégsz.

Hátra fordulok és a komás, álmos arcú TaeHyung néz vissza rám. A haja kócos - szinte már gubancos - az ágyában való forgástól. Tae pocsék alvó. Nyöszörög és beszél álmában, rugdos, mintha futna valami vagy valaki elől.

- Tudom... - engedem le a kezem és kilépek az ablak elől. - Jól aludtál?

- Talán. - fordul sarkon és vissza megy a szobájába.

Vele beszélek a legkevesebbet. Igazat megmondva, csak azért mert félek tőle. Gondolkodás nélkül esik neki bárkinek egy pillanat alatt. Mintha semmi érzelme nem lenne... Emlékszem pár hónapja puszta kezekkel tépet szét három másik vámpírt. Csurom vér volt tetőtől talpig mikor rá találtunk. Ahogy nézett ránk a zöld szemeivel... Én magam is halálra rémültem. Valami elképzelhetetlenül borzalmas volt.

Lassú léptekkel indulok el az épület keleti szárnyából a földszinten lévő konyhába. A lépcső korlátjára teszem a kezem és még le nem érek végig a szépen festett támaszon tartom. A konyhába érve Jiminnel találkozok aki a kávégép mellett áll és hangosan rág valamit.

- Te meg mit csinálsz? - ülök le az étkező asztalhoz és folytatom a figyelését.

- Egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjszaka. - felém fordul a kezében egy marék kávé babbal, majd a szájába nyomja és hangosan kezdi össze rágni. -Már kettőt megittam, de semmi hatást nem éreztem. - kezd beszélni és ömlik ki a száján a barna kávé. Teljesen olyan amit általában kiöntök a kukába...

- Én se, és még hajnalban kint voltam JungKookkal... - a csészékre nézek, majd vissza Jiminre. - Ha már ott vagy, csinálsz nekem egy kávét?

- Mit csináltatok kint? - a kezébe vesz egy fehér porcelánt, majd a gép elé teszi és pont két kanál cukrot tesz bele, majd bekapcsolja a gépet és megvárja még a kávé össze darálódik, keveredik a vízzel és még mielőtt az üveg kancsóba ér átfolyik egy szitán és csak a barna lé ér bele.

- Csak a szokásosat... Apa megkért minket valamire és mi teljesítettük. - támaszkodok az asztalra és várom a kávém. Jimin önt a kis csészébe, majd össze kavarja egy tiszta kanállal és elém helyezi.

- És mi volt a feladat? - ül le mellém a kezében egy pohár vízzel. Beleiszik és kiöblíti a száját.

- GiSung házánál voltunk. Ma reggel megkapta az első adagot... - iszok a kávémba.

- Ilyen hamar?! - kidülledt szemekkel kezd meredni rám. - Nincs egy kicsit korán az egészhez?

- Nincs. - válaszol apánk a konyha ajtóból. Mind a ketten reflex szerűen nézünk a hangra, majd el a férfiról. - Már megmondtam, hogy ne edd magában a kávé babot, Jimin-ah... - rázza meg a fejét.

- Sajnálom. - kezdi a pohár vizet piszkálni az előttem ülő fiú.

- YoonGi. - ül mellém apánk. - A tegnapi után te lehetsz az első aki megkóstolja Helent. - mosolyodik el büszkén. - De aztán számolj be róla milyen.

- JungKooknek kellene ezt az egészet felajánlanod. Ő csinált mindent, apám... - nézek a kávémra.

- Már mondtam neki, de ő azt mondta te mentetted meg. - simít a hátamra amitől kirázz a hideg.

- Akkor legyen Jimin az első... Ő tudta meg hol lakik. Megérdemli a kéz leharapós incidens után.

- Ahogy gondolod. - feláll mellőlem apánk és elhagyja az étkezőt.

- Komolyan!? - nézz rám még nagyobb szemekkel Jimin. - Miért?! Te is érzed az illatát!

- Én hajnalban tele ettem magam vámpír vadász vérrel és most egy jó darabig nem kérek semmit. - simítok a hasamra és megiszom az utolsó korty kávét is a csészéből. - De én is kíváncsi vagyok az ízére szóval részletesen elfogod mondani milyen.

- Természetesen! Köszönöm, Hyung. - kezd mosolyogni az előttem ülő.

GiSung szemszögéből:

Kézen fogva érünk be az osztályterembe, de mielőtt betenném a lábam az ajtón egy vöröses hajú fiú áll az utamba. Haja tökéletesen beállítva. Egy fekete zakó takarja el a pár számmal nagyobb fekete sárga csíkos pólót ami alól tökéletesen látszik a kulcs csontja, a hibátlan bőre és az ajkai... Térj vissza a földre GiSung!

- Nem akarok túl tolakodó lenni. - pillant Juniorra. - De örülnék, ha valaki körbe vezetne a suliban. Nem igazán tudom mit hol találok meg. - kezd bűbájosan mosolyogni.

- Sok ember van még az osztályban... Jimin... - vezet el a fiú mellett a barátom.

- De sajnos senki nem akar segíteni. - pislog rám a nagy barna szemeivel. - Kérlek.

- P-Persze. - bólintok rá. Kicsúsztatom a kezem az övéből és a fiú felé lépek. - GiSung vagyok.

- Tudom. - mosolyodik el ismét. - Hamar vissza hozom, JinYoung.

Ismerik egymást? Honnan? Végig Juniorral voltam... Nagyon érdekes ez az egész.

Egymás mellett sétálunk a folyosón becsengő után. Csendben ballagok mellette le a lépcsőn. Már a fél iskola meg van. Csak a földszint kell és mehetünk vissza órára.

- És... - kezdek bele a beszélgetésbe. - Hogy- hogy ide jártok?

- Újak vagyunk a városban. Éppen... az itteni árvaházban vagyunk mind a heten. A szüleink meghaltak. - kezdi a földet bámulni.

- Nagyon sajnálom! - torpanok meg és felé fordulok. - Bocsánat, hogy tapintatlan voltam.

- Nem tudhattad. - mosolyodik el, de azonnal meginog és a falnak dőlve marad lábon.

- Jól vagy? - kapok a keze után. - Itt van jobbra a fiú öltöző. Gyere be és ülj le az öltöző padra.

Nehezen vánszorgunk be és ültetem le a padra, majd elrohanok a fürdőbe ahol papír poharak vannak. Előveszek egyet és tele engedem vízzel, majd vissza sietek hozzá és a kezébe adom, mellé ülök és figyelem még az egészet megissza.

- Ettél ma már? - hajolok közelebb hozzá.

- Ami azt illeti nem. - rázza meg a fejét és maga mellé teszi a padra az üres poharat. - Tudod... Junior sokat mesélt rólad... - a kezét az arcomhoz emeli, de messzebb ülök tőle. - Azt mondta nagyon kedves vagy... mindenkivel a környezetedben... - még én tartom a távolságot ő addig közelebb ül hozzám. - Szereted ha foglalkoznak veled, mivel nem sokszor találkozol a szüleiddel... Igaz?

- E-Ezt honnan tudod...? - állok el a padról és hátrálni kezdek az ajtó felé.

- Megérzés... - áll fel ő is. - Félsz, hogy egyedül maradsz, de... soha nem leszel magányos...

Utánam lép és reflex szerűen fordítok neki hátat, hogy elrohanjak. Megrémiszt! Megijedek attól amit tud és rosszul érzem magam.

Nem sikerül a menekülésem. Elkapja a karom és a földre ránt, majd a derekamra ül és az arcomhoz hajol.

- Engedj el! - a mellkasára teszem a kezem és eltolnám, de megfogja a csuklóm és szemügyre veszi a karom. Talán egy másodperc telik el még elő nem bújnak a szemfogai és meg nem harapja a karom. Felszisszenek, majd rántanék a kezemen, de túl erősen tartja. - F-Fáj! Eressz! El!

Elengedi a karom, majd rám néz. A száján a vérem folyik végig, majd megtörli a száját. Zihálni kezdek és rúg-kapálni. E-Ez nem lehet! Nem léteznek vámpírok!

Eltűri a nyakamból a hajam, majd egy pillanat alatt lyukasztja ki a bőröm. Halkan sikítok fel és szorítom össze a szemem. Ökölbe szorul a kezem és abba hagyom a kapálózást.

- Kérlek... - csúszik ki a számon az utolsó szóm is.

Elhajol a nyakamtól, de csak annyira, hogy kigombolja az ingem és újra átharapjon a véremért. Ezúttal a kulcscsontomnál harap meg. Elengedem a kezem és az ujjaim felhagynak a szorítással. Lassan nyitom ki a szemem. Ekkora már Jimin a derekamnál szívja a vérem, teljesen kigombolta a felső testemet fedő fehér anyagot. Száj megtörlés nélkül csúszik hátrébb és néz fel rám, majd elmosolyodik és felhúzza a jobb lábam. Óvatosan harapja meg a combom belső felét. Vissza ejtem a fejem és ismét lehunyom a szemem.

Ez az egész... Mintha álmodnék... Nem lehet a valóság! Olyan mint az álom amiben a sötét ruhás férfi volt. Csak a képzeletem szüleménye ez az egész. Jimin... nem... lehet... vámpír... Nincsenek vámpírok.

Nyílik az öltöző ajtaja, de mire oda fordítom a fejem semmi erőm nincs nyitva tartani a szemem. A sötétség mellé egy női sikoly is csatlakozik. Mi ez az egész? Mi történik velem?!

BamBam szemszögéből:

Már nem is fáj annyira a sérülés amit tegnap szereztem. GiSung szülei megmentettek, de olyan szívesen elmesélném a lánynak aki miatt tettem. Ő sose tudja milyen bátor vagyok valójában...

- Mit csinálsz YuGyeom? - pillantok a mellettem ülő telefonjára. - Junior? Miért írt? - a kijelzőről az arcára nézek. Már megint ez a gyilkos tekintet ül az arcán amitől rosszul vagyok és rettegek. Fiatalabb mint én, de félek tőle.

- A vámpírok terveznek valamit... - pillant a padsor elején ülő JungKookra aki szintén a telefonját nyomkodja. - Ha történne valami tied JeongGuk... Az enyém YoonGi.

Miért én kapom a leggyengébbet!? Ennyire gyengének hisznek a fiúk? Bezzeg YuGyeom a harmadik legerősebbet fogja figyelni...

- Elnézést... - lép az asztalunkhoz a fekete hajú fiatal kinézetű száz éves vámpír. - Nem tudnátok körbevezetni? Nagyon megköszönném, ha segítenétek. Tegnap is eltévedtem... - nem tudja befejezni a mondatát, mert a mellettem ülő belevág.

- Leszarom. - jelenti ki határozottan a fiú. - Segítünk...

- Mi? - nézek a barátomra, majd én is lábra állok. - Vagyis... Persze! - elmosolyodok és elindulok kifelé a teremből. Mind két fiú jön utánam.

A csengő után üresek lesznek a folyosók és csak hárman járjuk azt, még nem szembe nem jön YoonGi, NamJoon és Mark.

- Hát ti? - döbben le Mark. - Mi...

- Fiúk! - jön hozzánk Junior, Jackson, JB és YoungJae a maradék vámpírt kísérve. - Mit keres itt mindenki? - döbben le Jackson.

- Mit akartok? - fordul NamJoon felé Mark. - Hol van a fél kezű barátotok?

Talán fél perc telik el orron üt az illat. Eddig is éreztem, de most... Ez csak egy dolgot jelenthet!

Nem is foglalkozok azzal, hogy iskolában vagyok. Hátat fordítok a társaságnak és rohanni kezdek az illat irányába, majd át változva rohanok tovább. Mond, hogy nem éppen GiSungot szívja az az isten verte Jimin!

- BamBam! - szól utánam Junior, de nem érdekel.

Egészen az öltözőig rohanok farkas alakban, de az ajtó előtt vissza változok és nyitnék be, ha egy kéz nem takarná az enyémet és húzná el a kilincsről. Ez a srác... Kim Tae Hyung...

- Nem illik kopogás nélkül benyitni... - pislog rám a nagy szemeivel. - Biztos elfoglaltak... Talán jó modorra kellene tanítani téged.

- Eressz el! - rántom el a kezem és berontok az ajtón.

Természetesen mire sikerül benyitni a többiek már mögöttem dulakodnak. Inkább zárnám be az öltöző ajtaját és fordulnék sarkon, minthogy azt lássam ami most tárul a szemem elé. Vörös lesz az arcom nem csak a dühtől. Itt fekszik a lány aki tetszik előttem melltartóban és felgyűrt szoknyában és az a féreg az édes combját tapogatja és nyalogatja.

- Te rohadék! - ront be Junior, de még időben kapja el a vállát Mark. - Ezt nem teheted!

- Pedig megtettem... - ül le a fenekére és fel húzza a lábát, rá dobja a térdére a karjait. Végig az előttem álló fiút nézni egy undorító mosollyal. Nem törli meg a száját, csak lenyalja a maradék vért az ajkairól. - Isteni íze van! Sajnálhatod, hogy a vérszerződés miatt nem kóstolhatod meg. - áll két lábra és lenéz a földön fekvő lányra. - Nem fog emlékezni semmire. Az elsőre sose emlékeznek.

- Megöllek. - jelenti ki Junior. - Esküszöm! - ront a fiúra, de az egy másodperc alatt kerül a hátunk mögé.

- Sokkal erősebnek érzem magam. - hátra fordulunk és ott áll Jimin a többi vámpírral. A kezeit nézegeti még nem fülön nem üt egy hang. Mintha egy dobot ütöttek volna meg.

- Te is hallottad? - pillant rám. - Többször fogok segítséget kérni GiSungtól. Nem csak az íze finom, de az alakja...

Nem bírok uralkodni magamon. Neki rontok Jiminnek. Még az arca felé halad a kezem megnőnek a körmeim és sikeresen karmolom végig a sima, sértetlen, hófehér arcát. Jackson későn ránt vissza, de a fiú akit arcon karmoltam egy pillanat alatt tűnik el az arcáról a nyolc centi hosszú és talán egy centi mély karmolás. Egy vámpír se bír ilyen gyorsan regenerálódni! Perceket venne igénybe!

- Oh... - nyúl Jimin arcához JungKook. - Ha látnád mennyire meglepődtek. Az ott! - mutat rám. - Nagyon mérges, de rettenetesen fél tőled! Képes lenne helyben bepisilni. - mosolyodik el.

- BamBam... - pillant rám Mark. - Segíts Juniornak...

- Igen... is... - megszégyenülve fordítok hátat a vámpíroknak és nézek a két szerelmesre.

Juniorhoz lépek aki már össze gombolta GiSung ingét és vissza tűrte a szoknyájába. Az ölébe húzza és én is melléjük ülök török ülésbe.

- Pocsék védelmező vagyok... - húzza az ölébe a lányt.

- Dehogy vagy. - nézek a fiú arcára. - Ez... Mit is kellene mondanom...?

- Hamarabb észrevetted...  - GiSung arcát kezdi simogatni.

Annyira rossz így rá nézni. Hófehér a bőre a vérveszteség miatt. A szemei lehunyva pihennek és ide látom a nyakán lévő harapás nyomott. Csak remélni tudom mindegyik harapás eltűnik róla mire magához tér. Sokszor átgondoltam, hogy hogyan lehetne elmondani neki az egészet, de minden variációmba halálra rémül, pedig nem akarom, hogy féljen, vagy, hogy baja essen.

- Junior... - sétál hozzánk Mark a többiekkel. - Elmentek. Kivihetjük.

Az ölébe kapja a lányt és elindul előttünk kifelé az öltözőből. JaeBum rakja a vállamra a kezét, rá nézek, majd két lábra ránt és elindulunk kifelé Junior után.

- JinYoung nagyon rosszul érzi magát... - motyogom el JB-nek. - Hamarabb kellett volna reagálnunk... - üt hátba.

- Az angyalok meghaltak... - ér mellém YuGyeom. - Lucifer bukott angyal. Minden egyes angyal halálával ő lesz erősebb... Elkezdődött ami a könyvekbe van írva. Ha megkaparintja GiSungot... Mi már semmit nem tehetünk... Földi pokol lesz és emberi mészár asztal. Ez volt az első és az utolsó ivása a vámpíroknak belőle, többet nem hagyhatunk nekik...

5. Fejezet: Édesebb mint a vér, a szabadságom

GiSung szemszögéből:

Lassan ülök fel a sötét szobában. Még mindig éjszaka van?

Az ablak sarkig nyitva és a függönyt a lágy hűvös kora nyári szellő lebegteti. Lemerem fogadni, hogy az ablak csukva volt...

Magam mellé nézek, de Junior eltűnt. Hova mehetett? Ő sose hagyna itt szó nélkül, ezt biztosan tudom.

Az ágy szélére mászok és a kis barna polcon lévő digitális órára nézek. A vörös számok nulla óra nulla percnél megálltak. Mi ez az egész? Nehezen helyezkedek vissza az ágy közepére és a szoba ajtómat kezdem figyelni ami zárva van. Várom, hogy JinYoung vissza jöjjön, de percek telnek el és semmi nem történik.

- J-Junior. - szólalok meg. - Junior! - ordítom el magam.

Nem jön válasz csak lépteket hallok. Olyan régi enyhén magassarkú férfi cipő lenne, de JR. sose hordana ilyet! Ez nem a barátom, valaki teljesen más aki minden engedély nélkül tartózkodik a szüleim és az én házamban. A fa ajtó lassan nyílik ki és egy fekete köpenyes ember lép be. Minden bizonnyal csak férfi lehet, attól, hogy az arcát nem látom a csukja miatt, de magassága és a váll szélessége csak arra utalhat. Az ágyam lábához lép és megáll a csuklyáját nem veszi le csak feljebb emeli a fejét. Halára rémülök a vörösben izzó szemeitől. A köpenye alól egy címer tűnik fel. Vöröse és fekete árnyalatok ragyognak rajta. Egy rózsa és egy vörös szemű denevér, de a szám ami alá van írva... Nagyon sötét van és egybe olvadnak...

  Egy mozdulat alatt ugrik rám és harap a nyakamba mire én hangos sikításba kezdek és minden elsötétedik...

- Sung! - lökdös valaki.

Kipattan a szemem és zihálva ülök fel az ágyamon. Remeg a kezem teljesen leizzadtam a teljesen valós álmomtól. Éreztem a fogait a nyakamban. Az egész testemet átjáró fájdalmat és félelmet.

A nyakamhoz emelem a kezem, de nem érzem a lyukakat, de... fáj...

- Hé! - ölel meg Junior. - Rosszat álmodtál... - suttogja a fülembe még a hátamat kezdi simogatni nyugtatás képen.

Reggel van. Az ablak zárva és a szoba ajtóm nyitva, az órán pedig hat óra. Tényleg csak egy állom volt... de akkor, hogy fájhat a nyakam. Mintha megharapott volna egy denevér.

- Junior... Este végig itt voltál? - ölelem meg én is. - Végig mellettem...?

Gyengéden markolok bele a sötét kék pólójába és óvatosan húzom magamhoz még közelebb.

- Egy pillanatra se mozdultam el innen... - a kezével a hajamra simít.

Óvatosan kinyitom a szemem és engedem el a pólóját, majd a kezemre nézek. Halálra rémülök attól amit meglátok. Junior egész háta csurom vér a kezemmel együtt.

- Elmegyek a vécébe! - elengedem és leugrok az ágyamról.

Kirohanok a szobámból és a folyosón egészen a fürdői szaladok. Beérek és a csapnak dőlök még megnyitom a vizet és alá emelem a kezem. El... tűnt...?

- Az enyém leszel, Helen... - suttogja egy férfias hang a fülembe.

Villám gyorsan fordulok hátra, de sehol senki. Úgy érzem kezdek megörülni. Először az élethő álom, a vér, most meg ez. Csak ideges vagyok... Az egész a fejemben van... Junior semmit sem hall és lát. Képzelődöm. Pontosan. Még mindig a bizarr álmon jár az agyam. Estére már csak nevetséges lesz az egész.

- Minden oké? - kopog be JinYoung. - GiSung jól vagy?

- Persze! Még fogat mosok és megyek.

Hamar rendbe szedem magam és kimegyek. Szegény Junior aggódással az arcán fogad még én széles mosollyal az arcomon simítom végig a mellkasától a válláig még elsétálok mellette.

- Ha nem leszel kész itt hagylak! - sétálok be a szobámba.

Elő keresek tiszta fehérneműt, egy fekete körszoknyát és egy fehér ujjatlan inget. Felöltözöm és az inget a szoknyába dugom. Kifésülöm a hajam és már kész is vagyok.

- A suliba van tiszta ruhám. - siet be Junior. A kezébe kapja a székemen lévő nadrágját és belebújik.

- Reméltem. - nevetem el magam és rá nézek. - Megőrültem volna, ha szoknyába kellene hozzád rohanni. - elé lépek és a vállára teszem a kezem.

- Jól vagy...? - simít óvatosan az arcomra. - Annyira riadt voltál...

- Csak rosszat álmodtam. - az arcomra erőltetek egy áll mosolyt. Ha csak vissza gondolok az elmúlt húsz perce hevesen kezd verni a szívem. Még mielőtt túl látna a mosolyomon - ami nála igazán könnyen megy - egy csókot lopok tőle remélve, hogy elfelejti az egészet és csak a számra koncentrál, na meg persze a fenekem tapogatására.

- Sajnálom, hogy tegnap rád másztam. - hajol el tőlem, de nem engedi el a hátsó részem.

- Már mondtam, hogy felejtsd el. - kezdek kuncogni. - Vedd magadra a pólód és menjünk.

Ellépek tőle és elindulok. Lemegyek a lépcsőn és a konyhába sietek ahol már meg van terítve. Anyáék már haza jöttek? Mindig csak nyolc óra körül jönnek...

- Ohh! - ér mellém Junior. - Gyors vagy! - elmegy mellettem és leül az egyik tányér elé. - Máskor is te csinálod a kaját. - mosolyog rám.

- Honnan tudták, hogy ketten vagyunk? - kezdem a kezemet tördelni még végig nézek a finomabbnál finomabb ételeken. Rizs, krumpli, sült hús, hal... kávé, tea és kakaó...

- Biztos látták a vizes pulcsim. - neveti el magát és azonnal lecsap a finom kajákra és a kakaóra. - Gyere! Együnk!

Leülök hozzá és én is szedek magamnak kaját. Gyorsan kajálunk meg és leszedjük az asztalt a maradékot pedig elpakoljuk. Amint rendet raktunk kézen fogva indulunk el a suliba.

Suga szemszögéből:

- Még mindig nem értem miért kettőnket küldtek vissza... Ez a hely élet veszélyes! - sétál utánam JungKook kapucnival a fején. - Tudják, hogy itt jártunk.

- Befognád? - pillantok a hátam mögé. - Azt akarod, hogy szét tépjenek minket? - pillantok hátra.

- Nem...

- Gondoltam... - ki pillantok a fa mögül, majd vissza nézek a karomon lévő órára. - Fél öt... ha most bele mászol a fejébe akkor fél hatra sikerül amit apánk tervez.

- Kockázatos belemászni a fejébe. Még hónapok vannak a szülinapjáig, de már most elkezdi beavatni... - hátra nézek, hogy meggyőződjek róla van-e itt valaki.  Valaki aki bántana minket még Kooki a dolgát végzi.

- Tiszta. - indulok meg a ház felé. - Sikerülni fog ilyen távról is?

- Még szép. - szalad mellém.

- Mennyi időre van szükséged? - rá se nézek csak megállok a kerítésnél.

- Összesen tíz perc. Ha jön valaki tudsz fedezni? Teljesen sérthető és végtelen leszek. - térdel le és össze fűzni a kis ujjait, majd lehunyja a szemét. - Kezdem.

- Sok sikert.

Az erdőt kezdem figyelni még ő kapcsolatot teremt. Rossz előérzetem van. Sötét van, fújdogál a szél és csend van. Biztosra tudom, hogy jönni fog valaki. Ha pedig igaz az állításom az a valaki vámpír vadász lesz egy farkassal az oldalán. A hivatal már felvehette a jelentést és mi vagyunk a sértett fél. Idióta miatt lebukhatunk és e az egyetlen kiút az egész rabszolgásdiból. Egyedül én látom mi ez az egész amit az apánknak állított férfi mond. Utasít minket arra, hogy öljünk és mészároljunk, de ha ez az ára a szabadságomnak nyugodt szívvel ölök meg élő, vérrel telt, ártatlan embereket.

Pár perc telik el, de azonnal orrot üt egy illat. Vámpír vadász... Sejtettem, hogy ez lesz, de ha most fogom Kookit és elhúzunk mi bánjuk meg. Egyre erősödik az illat és az őt követő farkas. Lehunyom a szemem és sötét kékre változtatom.

- Tudtam, hogy ketten is ide toljátok a pofátokat! - áll meg a magas sarú, térd csizmás lány. A barna enyhén fekete ruhája térd felé ér. Fűző tartja fent a nagy melleit, természetesen a fűző felett semmi sincs. - Imádom ezeket a ruhákat! - a mosolyommal együtt a fogaim is meg villannak. - Anno százharminc éve még hosszú ruhába jártatok, most meg... Szinte pucéron állítasz ide, mintha csak azt akarnád, hogy ott ahol fedetlen a tested megharapjalak... - nyalom végig a szám.

Leveszem a süsüm még a farkasa is át alakul. Persze a kis csaj is elő kapja a megszokott - év alatt sokat változott - fegyverét. A legtöbb vadász karó szerű fegyvert hord, esetleg kardot, de ahogy látom ennél a lánynál több mint szúró eszköz amit magánál visel. Nagyából két méter nagy dárda szerű kardja egyszerűen hátborzongató lehet egy söpredék vámpírnak. Bárki bármit mond a Vámpír vadászok és a vámpírok rettenetesen hasonlítanak egymásra. Ugyan úgy mint mi számolják ki melyik természeti elem jegyében született. Ez a lány a tűz jegyében születhetett. A kristály ami a fegyverét díszíti vörös.

- Felszólítalak titeket. - forgatja meg a dárdáját. - Menjetek el! - lecsapja a fegyvert és láng nyelvek száguldanak felénk.

Egy mozdulattal terítem le a tüzet víz takaróval. Meglepődik, de saját maga helyett a farkast küldi lám egy ujj mutatással. A kutya csorgó nyállal ugrana rám, de kiállok előle és mielőtt földet érne elkapom a bőrt a nyakán és a hátán. Megforgatom és vissza dobom a gazdájának. Elkapja a kutyát, de hátra csúszik.

- Felszólítasz vagy megtámadsz? - döntöm oldalra a fejem. - Bezzeg régen illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak, és csak utána kezdődött az általad felszólításnak nevezett harc. Ha szabad. - hajolok meg. - Min YoonGi, a kék rózsa, a harmadik gyerek. - egyenesek fel. - És te?

- Nem kell bemutatkoznod... Jól tudom ki vagy. - húzza el a száját és leteszi a földre a farkast.

- És mégis kiállsz ellenem?! Ennyire hülye vagy? Kíváncsi vagyok kit fogok megölni. Kérlek! Kérlek mutatkozz be! Mond el a neved! - teszek egy lépést felé.

- Heo Byul Seok. - egy halvány, de annál bátrabb mosoly ül az arcár.

- Örülök, ByulSeok. - teszem sebre a bal kezem. - Akkor most én is felszólítalak. Takarodj el vagy megöllek. - eltűnik a mosolyom és lehúzom a sötét pulcsim. leveszem és a földre dobom. Már csak egy fehér póló fedi a mellkasom aminek az ujja fel van gyűrve. Elő veszem a kék köves kristály nyakláncom. - A lány rokona vagy? A Heo családnév nem gyakori.

- És ha igen?

- Gondolom apai ágról. A véred illata nem olyan mint az övé. Bár senkié nem lesz olyan mint neki... Ő különleges. - a földön ülő kölyök hátára terítem a pulcsim - Siess... Nem akarom bántani... - suttogom Kooki fülébe.

Mire vissza nézek rá a dárdája éléből egy tűz ostor lóg egészen a földre. Minden fűszálat és arra járó apró bogarat eléget a földhöz érő része. A kutyája morog és vicsorog rám, majd támad nem lesz annyira hülye mint az előbb. A karomra ugrik és bele is harap.

- Eresz! - szólok rá és megrázom a karom. - Az istenit!

Éppen, hogy oldalra fordulok amikor meglátom, hogy a tüzes ostorral JungKookot készül megsebezni. A jobb kezemmel elkapom a kutya nyakát és a földhöz vágom. Persze az állat nyög, majd nyüszít egyet. Még épp időben lépek a kölyök elé. Elkapom az ostort ami a kezemre tekeredik, a lány megrántja, de meg sem tudd mozdítani. Erősen tartom annak ellenére, hogy égeti a kezem. Még én diktálok addig nem tudd támadni. Igyekezz már Kooki!

Persze a kis hölgy nem bír magával. Erősebben rántja meg, de még így se sikerül. A lány elcsúszik az apró köveken és vérezni kezd a könyöke amit felsértet a föld. Szinte látom a karjából kiinduló piros füstöt és amint az orromhoz és rosszul leszek. Egy szűz vámpír vadász. Kell ennél több? 

A szemem sokkal erősebben kezd kéken világítani mint eddig. Lemerem fogadni, hogy a kölyök is érzi ezt az isteni illatot. Megrántom az ostort így a lány egyenesen az ölemben landol. Lehunyja a szemeit amint a bőréhez érek. Felemelem a sebesült karját és lenyalom a vérét a könyökéről. Többet akarok! 

A karját elengedem és erőszakosan döntöm oldalra a fejét. A fekete hajába túrok, még az égett kezemmel a derekát fogom és tartom közel magamhoz. Megcsókolom a nyakát, majd bele mélyesztem a fogaimat. Csak másodpercekig szívom arról a helyről a vért. A következő harapásom a vállát sérti fel. Halkan nyög fel és próbál eltolni, de nem megy neki. Percekig élősködök rajta és legalább hat harapás nyom díszíti a nyakát, karjait. Szegény a karomba omlik össze lehunyt szemekkel. 

- Úgy tűnik ezt a csatát én nyertem, angyalom... - suttogom a füleibe amit három apró fülbevaló díszít egymás mellet. 

- Engedd el... - hallom magam mellől a földön fekvő ember alakban lévő farkast. 

Rá pillantok. Nehezen vergődik térdre és néz rám véres szájjal. Ennyire erőszakosan vágtam a földhöz? Pedig nem állt szándékomban. 

- Tessék. - lököm a fiú ölébe a lányt. Elkapja, de azonnal rá fekszik és magához húzza. A farkas szipogni kezd a könnyitől. Miért van az, hogy annak idején erőfeszítést jelentett kiállni egy vadász és egy farkas ellen, de most... Kifejezetten élveztem ezt a kis csatát, de nem izzattam meg, pedig szeretem, ha akkor nyerek amikor dolgozok. - Haszna vehetetlen farkas vagy... Tanulhatnál JinYoungtól... Ő legalább képes volt leharapni az egyikünk kezét, de te... - guggolok le. - Nevetséges kis kutya vagy... - letörlöm a számról ByulSeok vérét és a fiú ingébe kenem.

- Hyung... Azt hiszem... - meghallom Kooki hangját. - Elfáradtam... 

Még épp időben fordulok felé és kapom el. Leguggolok és úgy kezdem a fejét óvatosan simogatni. Ahogy nézem a lehunyt szemeit kénytelen vagyok elmosolyogni. Kutya baja, csak lefárasztotta az ereje. 

- Hyung... - nyitja ki a nagy fekete szemeit. - Jól van a karod...?  

- Miközben kapcsolatot teremtettél figyeltél? - ülök le a fenekemre és közelebb húzom magamhoz. - Annyira gyerekes vagy! 

- Köszi, hogy meg... mentettél. - hunyja le a szemét egy kedves mosollyal az arcán. - Haza viszel? 

- Persze. 

Lábra állok és az ölembe veszem. A mellkasomhoz nyomja a fejét és szuszogni kezd. Haza fele indulok vele a karomban. 

Elég sok év telt el, hogy tudjam: Csak a fiúkra számíthatok ebben az egész szarságban. Az új családomra akik sose halnak meg. Nem tudom mi lenne velem nélkülük... Szeretem őket és remélem ezt ők is tudják. Ha ők nem lennének már rég szíven szúrtam volna magam mint akkor amikor dobogott a szívem és éltem. Akkor amikor a bőröm színe nem olyan volt mint a frissen hullott hó. Akkor amikor képes voltam boldogságtól nevetni és nem kényszerből, vagy őrületből. Utálok az lenne aki vagyok. Utálok egy szívtelen, élettelen vámpír lenni. Nem akartam, de a lelkemet elvette az akit az apámnak nevezek, az a valaki akit mindennél jobban utálok. Ha egyszer sikerülne megtörnöm ezt az egészet... Bárcsak szabad lehetnék.