GiSung szemszögéből:
Anya régen nagyon sokat mesélt a természet feletti erőkről. Szinte minden esete szóba kerültek a tündérek, boszorkányok, vérfarkasok és a vámpírok. Az egyik kedvenc mesém volt a hét fiú története akik hét rózsa bimbózásakor változtak át. Elsőnek a rózsaszín, majd a piros, a kék, a narancs, a lila, a zöld és végül a citrom sárga szirmú rózsa. Hét erős fiatalemberből lettek még erősebb nem emberi lények. Minél nagyobb lettem annál jobban érdekelt a történet és anya annál kevesebbszer mesélte el nekem. Bárhol kerestem sose találtam rá a történetre. Már tizennyolc éves fejjel nem érdekelnek a gyerek mesék. Tudom, hogy mind hazugság... Nincs benne igaz tartalom. Vámpírok nem léteznek. Talán... Soha nem is léteztek...
Nem is tudom mit szeretek jobban abban, hogy végre elértem azt a napot, hogy pont három hónap múlva 19 éves leszek. Felnőtt! Végre akkor hagyhatom el a házat amikor én akarom. Talán még nap nyugta után is szabadon járhatok, majd városban. Bárcsak tudnám milyen érzés gondtalanul sétálni a csillagos ég alatt. Furán hangzik, de sose láttam még a csillagokat. Valahogy az eddig kimaradt az életemből.
Mint minden nap, ma is egyedül ébredek az egész házban. Apáék ha minden igaz akkor kilnecre érnek haza az éjszakai munkából. Talán, ha van fél hét. Elméletileg nyolcra kellene beérnem a suliba, de már így is útra kész vagyok. Ha minden igaz akkor lassan ide ér Junior és lesz nyugalomban fél óránk. Az is elég egy kis romantikázásra. Nem mintha olyan sok mindent jelentene számunkra a romantika szó. Csak fekszünk az ágyon vagy a kanapén, beszélgetünk, ölelkezünk és csókolózunk. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy miért nem csinálunk több dolgot. Egyszerűen félek eljutni addig. Szerencsémre JR. tökéletesen megérti a helyzetem. Még ő se volt lánnyal és mi csak a megfelelő időt várjuk a tökéletes alkalomra. Ennyi az egész.
Amint meghallom a csengő hangját a nappaliból, kikapcsolom a hajvasalót és a földre helyezem. Gyorsan végig mérem magam a tükörben és már rohanok is a bejárati ajtóhoz a földszintre. Végig szaladok a felső emelet folyosóján, majd szinte repülök lefele a lépcsőn és amint az ajtónál vagyok megigazítom a hajam és a szürke rövid ujjú pólóm, majd ajtót nyitok. Szinte azonnal JinYoung nyakába ugrok és szorosan magamhoz ölelem.
- Új rekord... - suttogja el és a hátamra teszi a kezét. - Egyre jobb vagy Mrs. Tökéletes.
Elhajolok tőle és mosolyogva húzom be az ajtón a fiúmat. Egészen a nappaliban lévő kanapéhoz vezetem és leülünk rá. Feldobjuk a lábunkat a puha bőrre és össze bújunk a szerencsémre nem túl nagy heverőn. Mindig olyan meleg. Akár mikor megölel, vagy hozzá bújok melegem lesz. Mintha egy radiátort ölelgetnék.
- Túl csinos vagy. - néz le rám és elmosolyodik. A kezét a vállamon össze kulcsolja és várja a reakcióm.
Felnézek rá és egy csókot lopok tőle, majd távolabb kerülök tőle és a vállára döntöm a fejem.
- Te meg túl helyes... - motyogom el és lehunyom a szemeimet. - Nem kellene ennyire szűk nadrágot hordanod. A végén problémád lesz és nem lehet majd gyereked...
- Nem csak szép, még okos is! - kezd nevetni és megpuszilja a fejem tetejét. - Annyira nem szűk, nyugodj meg...
- A fiúk szerint buzis leszel. - pillantok az arcára, hogy lássam a reakcióját.
- Csak irigyek lesznek. Helyes vagyok és egy ilyen gyönyörű barátnőm van mint te.
Az állam alá nyúl és felhúz. Hevesen kezdünk csókolózni és észre se veszem, hogy a derekára ülök és a pólómat kezdi felfelé ráncigálni. Elszakadok tőle és a kezén kezdem pihentetni a tenyerem.
- Ahj... Nem akarok semmit, csak legalább egy pillantást hagy! - csillan meg a szemén a kintről besütő reggeli nap. - Csak tudni akarom milyen melltartó van rajtad.
- Fekete, csipkés. - vágom rá és a mellkasát kezdem bámulni amit jelenleg csak egy fekete póló fed. Tisztán emlékszem, hogy az ajtóban volt még rajta egy világos kék pulcsi... Öregszem.
- Miért van az, hogy te engem már láttál félmeztelenül, de én még téged nem. - simít a nyakamra. Azonnal végig fut a hátamon a hideg és az izgalom.
- Láttál már a strandon bikiniben! - kezdek nevetni és odébb ülök rajta, mert érzem, hogy ő már teljesen a közepén jár a dolgoknak a képzeletében.
- Az más. - fogatja körbe a szemét. - Én úgy akarlak látni, hogy semmi sincs rajtad. - huncut vigyor szökik az arcára. - Viszont... Nem akarok köztünk semmit... - a hirtelen kijelentéstől eltűnik az arcomról a mosolyom és az örömöm. - Se ruhát... Se levegőt... - a pólóm alá nyúl és amint a bőre a hátamhoz ér magához húz.
Jelenleg képes lennék agyon ütni az idiótát. Sajnos nem tudom bántani, mert akár hányszor próbálom megpofozni, vagy csak megütni azonnal leteper és lefogja a kezeimet. Sokkal erősebb mint én. Pedig ő nem jár se futni, se kondizni mint én. Igazságtalanság... Hogy lehet valakinek napi hét muffin után is kocka hasa és kőkemény bicepsze? Annyira tökéletes, akár csak az életem. Az atlétika csapat kapitánya vagyok és a suli leghelyesebb pasijával járok. Mint egy amerikai tündérmese. Semmi se rondíthat bele az életembe.
A kezei feljebb vándorolnak és már szinte kint van mellem a pólómból, de ő csak arra megy, hogy kicsatolja a cicifixem.
- Elég... - hajolok el a szájától és óvatosan az arcára simítok.
A keze megáll és kihúzza a pólóm alól. Egy halk bocsánatot nyög, majd a tévé melletti órára pillant és teljesen ledöbbenve mered vissza rám.
- Elfogunk késni! - ordít fel és kicsit felül, még én leugrok róla és magamra kapom a hajszínemmel egyező piros kockás ingem. Az órára talál a szemem és meggyőződök, hogy tényleg késésben vagyunk. A hét tízes metrót sehogy nem fogjuk elérni. Gyorsan össze szedjük magunkat és elindulunk elmúlik hét húsz. Előre látom, hogy nagyon elfogunk késni! Mire bekeveredünk Seongbuk-Gu-ból YongSan-Gu-ba jó harminc perc, már ha nem késsük le az utolsó harminc előtti metrót.
Kézen fogva rohanunk le a metró állomásra. Szerencsénkre épp feltudunk szállni arra a metróra amire szerettünk volna. Lihegve fekszünk ki a bőr üléseken és magunk elé dobjuk a táskánkat a vállunkról. JinYoung rám néz és elkezdünk jó hangosan nevetni.
- Ennél messzebb nem is lakhatnál a sulitól. - simít a hátamra nevetés közben.
- Nem tehetek róla, hogy elzárva élek! - nézek rá.
Édesen mosolyog rám, majd a szája elé emeli a kezét és ismét hangos nevetésben tör ki. Ennyire vicces lehetek 10 perc futás után?
- Látnod kellene az arcod amikor futás után beszélsz! - emeli rám a tekintetét. - Remélem még jó párszor fogom ezt a tekintetet... - a kezét a térdemen kezdi pihentetni.
Gyorsan szájon puszilom, majd magam elé nézek és a vállára döntöm a fejem. Egészen a megállóig így mentünk. Leszálltunk és kézen fogva indultunk tovább. Szinte minden nap találunk valami beszéd tárgyat és képesek vagyunk egész nap boncolni a témát.
Mielőtt belépnénk a suliba megállítom és felé fordulok.
- Ha megmondod mi lesz, ma neked adom a desszertem. - mosolygok.
- Rendben.
Kinyitja az ajtót és besétálok előtte. Megvárom, hogy ő is belépjen, majd tovább indulunk. Rebbenés nélkül kezdem figyelni a sima, pattanás nélküli arcát. Egy mély levegőt vesz, majd neki kezd.
- Sült csirke falatok lesznek sült krumplival. Salátával, vagy konzerv barackkal. A desszert puding vagy sajtos pogácsa lesz. - húz közelebb magához és homlokon puszil.
- Annyira hihetetlen vagy! - kezdek vonyítani. - Biztos vagyok benne, hogy megnézed! Nem lehet, hogy ennyire jó a szaglásod! Én nem is érzem az illatát.
- De lehet, hogy hazudok. - kezd kuncogni.
- Majd ebédnél meglátjuk.
Az osztályterembe sétálunk. Betesszük a lábunkat az ajtón és megszólal a csengő. Épp időben beértünk. Megkönnyebbült sóhaj kúszik ki a számon és elmosolyodok. Azonnal a helyünkre megyünk és leülünk egymás mellé. Szinte már négy éve ülünk egy padban Juniorral. Az Általánosban is sokat lógtunk egymás nyakán. Aztán több lett az egész mint egy barátság. Ő szerelmet vallott én meg nem tudtam mit tenni. Igent mondtam pár nap múlva. Rá jöttem, hogy én is szeretem őt.
Valaki a hátam mögül meghúzza a hajam. Azonnal hátra fordulok és a mögöttem ülő Jacksonra nézek. Elvigyorodik és integetni kezd a húsz centi távolság ellenére.
- Sziasztok. - nézek a mellette ülő JaeBumra.
- Sziasztok. - köszön JB. amint hátra fordul JinYoung is. - Azt hittük sose jöttök.
- Áhh... Fárasztó volt a mai nap reggel... - sóhajtom el.
- Hát... Neked felkelni korán a tavaszi szünet után... Végre már csak két évünk van... - kezdi a fejét támasztani Jackson. - Ez Mark utolsó éve. Ha megbukik a pótvizsgán akkor most itt lehetne velünk, de nem. Ő jó fiút játszott és a pótvizsgán kitűnő jegyet ért el...
- Ne legyél irigy! - szól rá JB. - Attól, hogy te kettessel jöttél tovább... Ha nem segít puskázni Junior akkor most YoungJae-el firkálhatnád a másodikosok padját.
- Tényleg! - kapok a fejemhez. - Beszéltetek már BamBammal és YuGyeommal? Eddig, hogy tetszik nekik a suli?
- Még nem beszéltünk velük. Nem sok időnk volt. Minket kaptak el először amint beléptünk a suliba. Rohantunk székeket pakolni a gyűlésre. - túr a fekete hajába JaeBum. - Semmi kedvem arra a hülyeségre menni... Bejelentenek pár marhaságot, majd vissza jövünk. Befirkáljuk a füzetünkbe a fontos dolgokat, ebéd és mehetünk haza...
- Pár marhaság... - fordulok előre a széken, mivel belép a terembe a tanár.
Minden elmond a mai napról, mi hogyan lesz, majd elindulunk az előadó terembe. Már hangos volt a többi osztálytól. Az egész terem teljesen sötét volt, mivel egy ablak sincs és az összes fényt három nagy lámpa adja amik éppen, hogy égnek. Végig sétálunk a bordó színű szőnyegen, majd a helyünkre ülünk. Persze Jackson azonnal előttem szalad be, hogy mellettem ülhessen. Utána én megyek Juniorral és végül JB. Mögöttünk YoungJae és előttünk Mark. Azonnal lekapom a legidősebb fejéről a sapkáját. Reflex szerűen néz hátra mérgesen, majd amint meglátja, hogy nálam van az egyik kincse a sok közül elmosolyodik.
- Máskor igazán elkérhetnéd. - fordul teljesen hátra. - Hogy telt a tavaszi szünet?
- Fárasztó volt. - teszem a fejemre Mark tulajdonát. - Junior egy szabad percet se hagyott nekem...
- Tényleg! - szól bele a beszélgetésbe YoungJae a hátunk mögül. - Most lett két éve, hogy együtt vagytok!
- Még csak két év?! - kezd nevetni Jackson. - Azt hinné az ember, hogy ti... - hirtelen abba hagyja a dumálást és a színpad felé fordul. Szinte mind az öten így tesznek. csak meredek a barátomra aki megállás nélkül szimatol.
- Melyik ember használ ilyen büdös és régi parfümöt? - teszi fel a kérdést Junior.
Jimin szemszögéből:
Mennyire utálom a sulit... Főleg azt ahova most fogunk járni... Miért nem volt jó nekünk az éjszakai suli? Szerintem ott is elkezdhette volna JungKook a gimit... Megint kenhetek magamra egy adag naptejet, hogy véletlenül se égjek porrá. Utálom a napot. Utálok mindent ami a fénnyel és az élettel kapcsolatos. Na jó... Nincs is jobb mint egy lány friss vére. Talán ez adja az összes örömömet ebben a szar világban. Nem is tudom mióta nem hallottam dobogni a szívem. Talán 150 éve? Vagyis... 150 éve élek ebben a pöce-gödörben. Napot mikor láttam utoljára? Úgy két hete... Tudom, hogy ez annyira nem sok idő, őszintén nekem a 150 év után minden egy pillanat ami egy hónap alatt történik. Borzalmas az élet halottként. Szinte hófehér a bőröm és nem lehet normális barátnőm, mert nagy az esélye, hogy szeretkezés után egész véletlenül öregasszonyt csinálok belőle pár nyak harapással. Hihetetlen mennyire undorítóak az emberek amikor egy csepp vér sincs bennük.
Lassan ittam bele a tányérom feletti boros pohárba amit nem a finom nektár festett vörösre. Hogy is fogalmazzak. Mi nem az a tipikus vámpír "család" vagyunk mint a többiek. Soha nem ittam még állat vért. Az átváltozásom óta csak ember véren élek, nem kis mértékben. A mostohaapánk tipikusan olyan akit sose lehet megölni. Nem csak azért, mert piszok erős, hanem mert tesz róla, hogy megközelíthetetlen legyen. Nap mint nap mennek hozzá a jobbnál jobb nővéreink és húgaink. Egy kicsit kirúg a házból az apánk. Semmi vér fertőzésről nincs szó. Aki a falka tagja az a család tagja is. Aki idős az hatalommal bír. Az egyik legidősebb tag Kim Seok Jin. Igaz nem a legerősebb, mivel azt a címet Kim Nam Joon érdemli ki. Nem ők voltak a legidősebbek, csak az évek során a családból estek ki tagok. Az életüket adták apánk védelméért.
Cipő kopogásra figyelek fel a lépcső felől. Oda kapom a fejem és a legidegesítőbb és egyben a legdögösebb húgom sétál le a lépcsőn. Hosszú szőke haja beteríti a csinos vállát. Éppen a ruháját igazgatta és közben a nyakát dörzsölte. Szóval apánknál volt.
- Alvás előtti nasin voltál? - törlöm le a vért a számról.
- Csak fogd be. - ül le Jin mellé.
- Én mikor jövök a listádon? - néz a lányra V. - Holnap? Vagy még ma?
- Keresgélj máshol TaeHyung! - csap mérgesen az asztalra a szöszi. - Hozzám csak apánk érhet!
Hogy is mondjam... A családunkban a nők nem igazán járnak vadászni, vagy egyéb csatával és harccal kapcsolatos dolgokat csinálni, nem azért mert gyengék. Sőt! Sokkal erősebbek mint mi, csak nekik egy dolguk van. Vért adni és szeretkezni a fiúkkal. IlGi nem az a lány aki bárkinek add vért. Már 136 éve él és ő tartja magát ahhoz, hogy csak apa és Jin érhessen hozzá. Na meg persze én és NamJoon.
- Hogy vagytok ti felöltözve? - kezd nevetni IlGi. - Ha rájöttetek volna nem egy őskori gimibe fogtok járni... Beakartok égni az első nap, vagy mi?
- Agyfaszt kapok tőled, esküszöm! - túrok bele a hajamba. - Csak egy kicsit lennél komolyabb...
- Mióta vannak a szellem kamerák azóta legalább tudom, hogy áll a hajam és figyelek arra, hogy nézzek ki! Rád is rád férne, hogy kicsit figyelj magadra...
- A hajad mint mindig, nagyon szar. Ha nem esett volna le én irtó helyes vagyok, cicám. - dőlök hátra a székben és az asztalra dobom a lábam.
Több se kell az előttem ülő lánynak. Zöld lesz a szeme és elő bukkannak a szemfogai. Könnyen emeli fel a lábam a képzeletével és döntene hanyatt a széken, de sokkal gyorsabb vagyok mint ő és még időben állítom meg a széket. nem tudom szerencse vagy szerencsétlenség, hogy mind kettőnknek ugyan az az erő jutott.
- Nem fogok miattad energiát pazarolni, nyomorék... - áll fel és felfelé indul a szobájába.
Huszonhárman élünk ebben a házban Szöul legszélső körzetében. Macera, hogy nagyjából két órára van innen a sulink. Semmit nem tudunk az egészről, hogy miért kellett ilyen hirtelen átiratkoznunk... Azt mondta apa, hogy fontos.
- Tényleg fiúk... - fordul vissza IlGi. - Ha három héten belül nem sikerül a küldetés én is megyek hozzátok.
- Mi van?! - szól utána Suga, de nem is érdekli. Tovább megy mi meg kérdően nézünk utána.
- Annyira utálom... - teszem le a szék első két lábát az én lábammal együtt a földre. - Néha igazán felszívod hatna...
- Most ezt mondod, bezzeg amikor friss vérre éhezel és lusta vagy kitenni a lábad a házból arra jó, hogy megdugd és igyál belőle... - áll fel az asztaltól NamJoon.
- Az más... - állok fel én is. - Az, hogy idegesítő és, hogy jó az ágyban, az teljesen két különböző dolog.
Fel sietünk a szobánkba, hogy fél hétre készen legyünk. Gyorsan átöltözőm valami nem annyira feltűnő ruhát és bekenem magam naptejjel, fogat mosok, hogy eltűnjön a vér szaga a számból. Amint minden megvan a hátamra kapom a táskám és vissza indulok a nappaliba. Már mindenki alszik rajtunk kívül. A vámpíroknál a takarodó reggel hatkor. Egészen kilenc óráig szoktunk pihenni az ágyakban vagy a koporsókban. Az utóbbi annyira már nem népszerű a mi családunk körébe. Szerintem nagyon kényelmetlen a fa, vagy a kő koporsó a párnák ellenére is. Tökéletes nekem az ágy is. Kényelmes puha és mindenre tökéletes.
Amint mindenki készen van kisietünk a ház előtt parkoló kocsiba és gyorsan beszállunk, hogy senki ne égesse meg magát, vagy ne legyen piros a bőre később. Elindul az autó és orron csap valami igazán büdös. Még sose éreztem ennyire gusztustalan és mocskos szagot. De... Talán egyszer, de az más történet.
- Ki ilyen rohadt büdös? - teszi fel a kérdést a legfiatalabb.
- Mi bajotok a parfümömmel? Az egyik szobában találtam a másodikon. - dől hátra J-Hope.
- A másodikon egyetlen egy szobának van ugyan ilyen szaga, az pedig a varázs italok szobája ahova tilos bemennünk... - hessegeti az orra előtt a kezét Jin. - Istenem HoSeok! Miért kentél magadra gyík pisit és ázott gyepet?!
- Csak tetszett az illata! - forgatja a szemét és keresztbe teszi a mellkasa előtt a kezét. - Élőszőr nagyon jó volt.
- Igen... Tudod ezt úgy hívják, hogy Első ítélet... Arra használják a vámpírok, hogy olyan kapcsolatokat teremtsen az emberekkel, hogy könnyen betudja őket cserkészni. - kezdi oktatni a fiatalabbat Jin. - Máskor igazán figyelhettél amikor mondják, hogy mi mit jelent...
Ismét megforgatja a szemét, majd csend telepedik és mindenki a telefonját kezdi nyomkodni. Az iskoláig beszélgettem IlGivel Facebookon. Sose szokott azonnal elaludni. Szeret az ágyából beszélgetni velem. Teljesen feltudom tüzelni interneten keresztül is a kicsikét.
- Jimin! - szól rám JungKook. - Megérkeztünk.
Kilépek a beszélgetésből és lezárom a telefonom. A zsebembe teszem a mobilom és kiszállok. Azonnal megérzem a bőrömön a napot. Istenem... Utálom ezt az egészet... Indulnék el a bejárat felé, de valaki utánam nyúl és vissza ránt.
- Várnál egy kicsit? - néz rám dühösen NamJoon. - Ha lehet mondanék pár dolgot.
- Lökjed... - biccentek felé a fejemmel.
- Könyörgök, ne vonjátok magatokra a figyelmet. Ne keveredjetek beszélgetésbe és vitába. - a pár dolog mondásából kész törvényeket csinál.
Türelmesen hallgatom végig, majd elindulunk befelé. Ahogy belépünk minden tekintet szinte azonnal ránk tapad, mind a lányoké és a fiúké. V mellett ballagok a jobb oldalon. Nem tudom hova megyünk csak követem a legelöl lépkedő Monstert. Csak később jövök rá, hogy az igazgatói irodába jöttünk. Bevonulunk a szobába és az igazgató úr előtt fel sorakozunk. Végig mér mind a hetünket, majd elmosolyodik és köszön.
- Sziasztok. - áll fel és kezet nyújt nekünk. - Kang Jun Jae vagyok.
Sorban fogunk kezet vele. Érzem mit érez, de a gondolatait nehezen látom. Nem vagyok túl erős ahhoz, hogy halljam mire gondol.
- Örülök, hogy emellett az iskola mellett döntöttetek ebben az évben. Ha minden igaz akkor Jeon Jeong Guk lesz csak közületek elsős. Park Jimin, Kim Tae Hyung, Jung Ho Seok és Kim NamJoon harmad évesek lesznek. Min YoonGi és Kim Seok Jin pedig végzősök. - olvassa el a jegyzetet ami az asztalán pihent szét nyitva. Megszólal a csengő amire az igazgató felkapja a fejét. - Áhh... Már elindulhattak az osztályok a színpadi terembe. Ha kimentek az irtódámból akkor balra lesz egy folyosó. A negyedik ajtón menjetek be. A színpad mögé vezet.
Elköszönünk az öltönyös férfitől és már megyünk is oda ahova mondta. Már majdnem ott vagyunk amikor megüti az orrom valami. Valami igazán büdös. Mint az ázott kutya szag. Nem... Ez ázott kutya szag!
- Azt ne mondjátok, hogy korcsok járnak ebbe a suliba! - csattan fel Suga.
- Erről nekünk semmit nem mondtak... - motyogja el dühösen NamJoon. - Ők is érezhetnek minket...
- Kicsi az esélye, NamJoon. - nyitja ki az ajtót Jin.
Bemegyünk rajta és még inkább érzem az orr facsaró bűzt, de valami... Valami édes, intenzív illat tölti meg az orrom és a tüdőm. Mint a nyár első rózsájának illata. Ahogy a kis vörös... inkább halvány kék rózsa bimbók kipattannak és a napsugár még szebbé teszi őt. Mi ez az illat? Nem bírok betelni ezzel az intenzív rózsa illattal. Emberé... Akarom... Akarom a vérét! A számban akarom érezni!
- Mi ez? - kérdezi J-Hope. - E-Ez az illat! Fantasztikus!
- Ez csak nem parfüm. - rázza meg a fejét JungKook. - Nagyon finom lehet!
- Nyugodjatok már le! - szól ránk NamJoon. - Az kell még, hogy elő villanjanak a szemfogaitok és színes legyen a szemetek! Nem fogtok a suliban mindenkit agyba főbe harapdálni, ha vérfarkasok vannak az iskolában. Tudjátok, hogy akkor ez mit jelent? A Farkasok lassan 100 éve vámpírvadászok. Nem fognak balhézni még mi se csinálunk káoszt.
- És a küldetésünk? - teszem zsebre a kezem. - Egyáltalán mit kell csinálnunk?
- Honnan tudjam, Jimin! - háborodik fel Monster. - Majd ha haza értünk megkérdezzük addig pedig mint maradjatok a seggeteken. Tudjátok mit kell mondani, ha kérdezik honnan jöttünk?
- Árvaházban nőttünk fel.Mind a hetünk szülei elhunytak. - válaszolja meg a kérdést YoonGi. - Nem lesz semmi gáz.
- Remélem... Akár mit kell csinálnunk nem akarom, hogy elbukjunk... Emlékeztek arra amikor egyszer nem sikerült valamit megcsinálnunk... - halkul el a vezetőnk hangja.
- Hogy ne emlékeznénk... - suttogom el. - Még mindig látszódnak a szentelt víz nyomai az oldalamon... pedig már lassan 50 éve volt...
- Jimin... Könyörgök... Ne megint a szívedre hallgass! - szól rám TaeHyung. - Ha megint azért fognak minket szentelt vízzel kínozni mert te bele szerettél valakibe nem fogod egy kis égéssel megúszni. Apa lefogja vágni a fejed...
- Tudom... Nem foglak titeket megint belerángatni... Nem fogok hülyén viselkedni. - nézek végig rajtuk. - Csak hagy keressem meg azt akié ez az illat.
- Nem ihatsz a véréből. - egyezik bele NamJoon. - De csak holnap. Ma még senkire ne nyomulj. Kérlek.
- Igenis...
Kézen fogva rohanunk le a metró állomásra. Szerencsénkre épp feltudunk szállni arra a metróra amire szerettünk volna. Lihegve fekszünk ki a bőr üléseken és magunk elé dobjuk a táskánkat a vállunkról. JinYoung rám néz és elkezdünk jó hangosan nevetni.- Ennél messzebb nem is lakhatnál a sulitól. - simít a hátamra nevetés közben.
- Nem tehetek róla, hogy elzárva élek! - nézek rá.
Édesen mosolyog rám, majd a szája elé emeli a kezét és ismét hangos nevetésben tör ki. Ennyire vicces lehetek 10 perc futás után?
- Látnod kellene az arcod amikor futás után beszélsz! - emeli rám a tekintetét. - Remélem még jó párszor fogom ezt a tekintetet... - a kezét a térdemen kezdi pihentetni.
Gyorsan szájon puszilom, majd magam elé nézek és a vállára döntöm a fejem. Egészen a megállóig így mentünk. Leszálltunk és kézen fogva indultunk tovább. Szinte minden nap találunk valami beszéd tárgyat és képesek vagyunk egész nap boncolni a témát.
Mielőtt belépnénk a suliba megállítom és felé fordulok.
- Ha megmondod mi lesz, ma neked adom a desszertem. - mosolygok.
- Rendben.
Kinyitja az ajtót és besétálok előtte. Megvárom, hogy ő is belépjen, majd tovább indulunk. Rebbenés nélkül kezdem figyelni a sima, pattanás nélküli arcát. Egy mély levegőt vesz, majd neki kezd.
- Sült csirke falatok lesznek sült krumplival. Salátával, vagy konzerv barackkal. A desszert puding vagy sajtos pogácsa lesz. - húz közelebb magához és homlokon puszil.
- Annyira hihetetlen vagy! - kezdek vonyítani. - Biztos vagyok benne, hogy megnézed! Nem lehet, hogy ennyire jó a szaglásod! Én nem is érzem az illatát.
- De lehet, hogy hazudok. - kezd kuncogni.
- Majd ebédnél meglátjuk.
Az osztályterembe sétálunk. Betesszük a lábunkat az ajtón és megszólal a csengő. Épp időben beértünk. Megkönnyebbült sóhaj kúszik ki a számon és elmosolyodok. Azonnal a helyünkre megyünk és leülünk egymás mellé. Szinte már négy éve ülünk egy padban Juniorral. Az Általánosban is sokat lógtunk egymás nyakán. Aztán több lett az egész mint egy barátság. Ő szerelmet vallott én meg nem tudtam mit tenni. Igent mondtam pár nap múlva. Rá jöttem, hogy én is szeretem őt.
Valaki a hátam mögül meghúzza a hajam. Azonnal hátra fordulok és a mögöttem ülő Jacksonra nézek. Elvigyorodik és integetni kezd a húsz centi távolság ellenére.
- Sziasztok. - nézek a mellette ülő JaeBumra.
- Sziasztok. - köszön JB. amint hátra fordul JinYoung is. - Azt hittük sose jöttök.
- Áhh... Fárasztó volt a mai nap reggel... - sóhajtom el.
- Hát... Neked felkelni korán a tavaszi szünet után... Végre már csak két évünk van... - kezdi a fejét támasztani Jackson. - Ez Mark utolsó éve. Ha megbukik a pótvizsgán akkor most itt lehetne velünk, de nem. Ő jó fiút játszott és a pótvizsgán kitűnő jegyet ért el...
- Ne legyél irigy! - szól rá JB. - Attól, hogy te kettessel jöttél tovább... Ha nem segít puskázni Junior akkor most YoungJae-el firkálhatnád a másodikosok padját.
- Tényleg! - kapok a fejemhez. - Beszéltetek már BamBammal és YuGyeommal? Eddig, hogy tetszik nekik a suli?
- Még nem beszéltünk velük. Nem sok időnk volt. Minket kaptak el először amint beléptünk a suliba. Rohantunk székeket pakolni a gyűlésre. - túr a fekete hajába JaeBum. - Semmi kedvem arra a hülyeségre menni... Bejelentenek pár marhaságot, majd vissza jövünk. Befirkáljuk a füzetünkbe a fontos dolgokat, ebéd és mehetünk haza...
- Pár marhaság... - fordulok előre a széken, mivel belép a terembe a tanár.
Minden elmond a mai napról, mi hogyan lesz, majd elindulunk az előadó terembe. Már hangos volt a többi osztálytól. Az egész terem teljesen sötét volt, mivel egy ablak sincs és az összes fényt három nagy lámpa adja amik éppen, hogy égnek. Végig sétálunk a bordó színű szőnyegen, majd a helyünkre ülünk. Persze Jackson azonnal előttem szalad be, hogy mellettem ülhessen. Utána én megyek Juniorral és végül JB. Mögöttünk YoungJae és előttünk Mark. Azonnal lekapom a legidősebb fejéről a sapkáját. Reflex szerűen néz hátra mérgesen, majd amint meglátja, hogy nálam van az egyik kincse a sok közül elmosolyodik.
- Máskor igazán elkérhetnéd. - fordul teljesen hátra. - Hogy telt a tavaszi szünet?
- Fárasztó volt. - teszem a fejemre Mark tulajdonát. - Junior egy szabad percet se hagyott nekem...
- Tényleg! - szól bele a beszélgetésbe YoungJae a hátunk mögül. - Most lett két éve, hogy együtt vagytok!
- Még csak két év?! - kezd nevetni Jackson. - Azt hinné az ember, hogy ti... - hirtelen abba hagyja a dumálást és a színpad felé fordul. Szinte mind az öten így tesznek. csak meredek a barátomra aki megállás nélkül szimatol.
- Melyik ember használ ilyen büdös és régi parfümöt? - teszi fel a kérdést Junior.
Jimin szemszögéből:
Mennyire utálom a sulit... Főleg azt ahova most fogunk járni... Miért nem volt jó nekünk az éjszakai suli? Szerintem ott is elkezdhette volna JungKook a gimit... Megint kenhetek magamra egy adag naptejet, hogy véletlenül se égjek porrá. Utálom a napot. Utálok mindent ami a fénnyel és az élettel kapcsolatos. Na jó... Nincs is jobb mint egy lány friss vére. Talán ez adja az összes örömömet ebben a szar világban. Nem is tudom mióta nem hallottam dobogni a szívem. Talán 150 éve? Vagyis... 150 éve élek ebben a pöce-gödörben. Napot mikor láttam utoljára? Úgy két hete... Tudom, hogy ez annyira nem sok idő, őszintén nekem a 150 év után minden egy pillanat ami egy hónap alatt történik. Borzalmas az élet halottként. Szinte hófehér a bőröm és nem lehet normális barátnőm, mert nagy az esélye, hogy szeretkezés után egész véletlenül öregasszonyt csinálok belőle pár nyak harapással. Hihetetlen mennyire undorítóak az emberek amikor egy csepp vér sincs bennük.
Lassan ittam bele a tányérom feletti boros pohárba amit nem a finom nektár festett vörösre. Hogy is fogalmazzak. Mi nem az a tipikus vámpír "család" vagyunk mint a többiek. Soha nem ittam még állat vért. Az átváltozásom óta csak ember véren élek, nem kis mértékben. A mostohaapánk tipikusan olyan akit sose lehet megölni. Nem csak azért, mert piszok erős, hanem mert tesz róla, hogy megközelíthetetlen legyen. Nap mint nap mennek hozzá a jobbnál jobb nővéreink és húgaink. Egy kicsit kirúg a házból az apánk. Semmi vér fertőzésről nincs szó. Aki a falka tagja az a család tagja is. Aki idős az hatalommal bír. Az egyik legidősebb tag Kim Seok Jin. Igaz nem a legerősebb, mivel azt a címet Kim Nam Joon érdemli ki. Nem ők voltak a legidősebbek, csak az évek során a családból estek ki tagok. Az életüket adták apánk védelméért.
- Alvás előtti nasin voltál? - törlöm le a vért a számról.
- Csak fogd be. - ül le Jin mellé.
- Én mikor jövök a listádon? - néz a lányra V. - Holnap? Vagy még ma?
- Keresgélj máshol TaeHyung! - csap mérgesen az asztalra a szöszi. - Hozzám csak apánk érhet!
Hogy is mondjam... A családunkban a nők nem igazán járnak vadászni, vagy egyéb csatával és harccal kapcsolatos dolgokat csinálni, nem azért mert gyengék. Sőt! Sokkal erősebbek mint mi, csak nekik egy dolguk van. Vért adni és szeretkezni a fiúkkal. IlGi nem az a lány aki bárkinek add vért. Már 136 éve él és ő tartja magát ahhoz, hogy csak apa és Jin érhessen hozzá. Na meg persze én és NamJoon.
- Hogy vagytok ti felöltözve? - kezd nevetni IlGi. - Ha rájöttetek volna nem egy őskori gimibe fogtok járni... Beakartok égni az első nap, vagy mi?
- Agyfaszt kapok tőled, esküszöm! - túrok bele a hajamba. - Csak egy kicsit lennél komolyabb...
- Mióta vannak a szellem kamerák azóta legalább tudom, hogy áll a hajam és figyelek arra, hogy nézzek ki! Rád is rád férne, hogy kicsit figyelj magadra...
- A hajad mint mindig, nagyon szar. Ha nem esett volna le én irtó helyes vagyok, cicám. - dőlök hátra a székben és az asztalra dobom a lábam.
Több se kell az előttem ülő lánynak. Zöld lesz a szeme és elő bukkannak a szemfogai. Könnyen emeli fel a lábam a képzeletével és döntene hanyatt a széken, de sokkal gyorsabb vagyok mint ő és még időben állítom meg a széket. nem tudom szerencse vagy szerencsétlenség, hogy mind kettőnknek ugyan az az erő jutott.
- Nem fogok miattad energiát pazarolni, nyomorék... - áll fel és felfelé indul a szobájába.
Huszonhárman élünk ebben a házban Szöul legszélső körzetében. Macera, hogy nagyjából két órára van innen a sulink. Semmit nem tudunk az egészről, hogy miért kellett ilyen hirtelen átiratkoznunk... Azt mondta apa, hogy fontos.
- Tényleg fiúk... - fordul vissza IlGi. - Ha három héten belül nem sikerül a küldetés én is megyek hozzátok.
- Mi van?! - szól utána Suga, de nem is érdekli. Tovább megy mi meg kérdően nézünk utána.
- Annyira utálom... - teszem le a szék első két lábát az én lábammal együtt a földre. - Néha igazán felszívod hatna...
- Most ezt mondod, bezzeg amikor friss vérre éhezel és lusta vagy kitenni a lábad a házból arra jó, hogy megdugd és igyál belőle... - áll fel az asztaltól NamJoon.
- Az más... - állok fel én is. - Az, hogy idegesítő és, hogy jó az ágyban, az teljesen két különböző dolog.
Fel sietünk a szobánkba, hogy fél hétre készen legyünk. Gyorsan átöltözőm valami nem annyira feltűnő ruhát és bekenem magam naptejjel, fogat mosok, hogy eltűnjön a vér szaga a számból. Amint minden megvan a hátamra kapom a táskám és vissza indulok a nappaliba. Már mindenki alszik rajtunk kívül. A vámpíroknál a takarodó reggel hatkor. Egészen kilenc óráig szoktunk pihenni az ágyakban vagy a koporsókban. Az utóbbi annyira már nem népszerű a mi családunk körébe. Szerintem nagyon kényelmetlen a fa, vagy a kő koporsó a párnák ellenére is. Tökéletes nekem az ágy is. Kényelmes puha és mindenre tökéletes.
Amint mindenki készen van kisietünk a ház előtt parkoló kocsiba és gyorsan beszállunk, hogy senki ne égesse meg magát, vagy ne legyen piros a bőre később. Elindul az autó és orron csap valami igazán büdös. Még sose éreztem ennyire gusztustalan és mocskos szagot. De... Talán egyszer, de az más történet.
- Ki ilyen rohadt büdös? - teszi fel a kérdést a legfiatalabb.
- Mi bajotok a parfümömmel? Az egyik szobában találtam a másodikon. - dől hátra J-Hope.
- A másodikon egyetlen egy szobának van ugyan ilyen szaga, az pedig a varázs italok szobája ahova tilos bemennünk... - hessegeti az orra előtt a kezét Jin. - Istenem HoSeok! Miért kentél magadra gyík pisit és ázott gyepet?!
- Csak tetszett az illata! - forgatja a szemét és keresztbe teszi a mellkasa előtt a kezét. - Élőszőr nagyon jó volt.
- Igen... Tudod ezt úgy hívják, hogy Első ítélet... Arra használják a vámpírok, hogy olyan kapcsolatokat teremtsen az emberekkel, hogy könnyen betudja őket cserkészni. - kezdi oktatni a fiatalabbat Jin. - Máskor igazán figyelhettél amikor mondják, hogy mi mit jelent...
Ismét megforgatja a szemét, majd csend telepedik és mindenki a telefonját kezdi nyomkodni. Az iskoláig beszélgettem IlGivel Facebookon. Sose szokott azonnal elaludni. Szeret az ágyából beszélgetni velem. Teljesen feltudom tüzelni interneten keresztül is a kicsikét.
- Jimin! - szól rám JungKook. - Megérkeztünk.
Kilépek a beszélgetésből és lezárom a telefonom. A zsebembe teszem a mobilom és kiszállok. Azonnal megérzem a bőrömön a napot. Istenem... Utálom ezt az egészet... Indulnék el a bejárat felé, de valaki utánam nyúl és vissza ránt.
- Várnál egy kicsit? - néz rám dühösen NamJoon. - Ha lehet mondanék pár dolgot.
- Lökjed... - biccentek felé a fejemmel.
- Könyörgök, ne vonjátok magatokra a figyelmet. Ne keveredjetek beszélgetésbe és vitába. - a pár dolog mondásából kész törvényeket csinál.
Türelmesen hallgatom végig, majd elindulunk befelé. Ahogy belépünk minden tekintet szinte azonnal ránk tapad, mind a lányoké és a fiúké. V mellett ballagok a jobb oldalon. Nem tudom hova megyünk csak követem a legelöl lépkedő Monstert. Csak később jövök rá, hogy az igazgatói irodába jöttünk. Bevonulunk a szobába és az igazgató úr előtt fel sorakozunk. Végig mér mind a hetünket, majd elmosolyodik és köszön.
- Sziasztok. - áll fel és kezet nyújt nekünk. - Kang Jun Jae vagyok.
Sorban fogunk kezet vele. Érzem mit érez, de a gondolatait nehezen látom. Nem vagyok túl erős ahhoz, hogy halljam mire gondol.
- Örülök, hogy emellett az iskola mellett döntöttetek ebben az évben. Ha minden igaz akkor Jeon Jeong Guk lesz csak közületek elsős. Park Jimin, Kim Tae Hyung, Jung Ho Seok és Kim NamJoon harmad évesek lesznek. Min YoonGi és Kim Seok Jin pedig végzősök. - olvassa el a jegyzetet ami az asztalán pihent szét nyitva. Megszólal a csengő amire az igazgató felkapja a fejét. - Áhh... Már elindulhattak az osztályok a színpadi terembe. Ha kimentek az irtódámból akkor balra lesz egy folyosó. A negyedik ajtón menjetek be. A színpad mögé vezet.
Elköszönünk az öltönyös férfitől és már megyünk is oda ahova mondta. Már majdnem ott vagyunk amikor megüti az orrom valami. Valami igazán büdös. Mint az ázott kutya szag. Nem... Ez ázott kutya szag!
- Azt ne mondjátok, hogy korcsok járnak ebbe a suliba! - csattan fel Suga.
- Erről nekünk semmit nem mondtak... - motyogja el dühösen NamJoon. - Ők is érezhetnek minket...
- Kicsi az esélye, NamJoon. - nyitja ki az ajtót Jin.
Bemegyünk rajta és még inkább érzem az orr facsaró bűzt, de valami... Valami édes, intenzív illat tölti meg az orrom és a tüdőm. Mint a nyár első rózsájának illata. Ahogy a kis vörös... inkább halvány kék rózsa bimbók kipattannak és a napsugár még szebbé teszi őt. Mi ez az illat? Nem bírok betelni ezzel az intenzív rózsa illattal. Emberé... Akarom... Akarom a vérét! A számban akarom érezni!
- Mi ez? - kérdezi J-Hope. - E-Ez az illat! Fantasztikus!
- Ez csak nem parfüm. - rázza meg a fejét JungKook. - Nagyon finom lehet!
- Nyugodjatok már le! - szól ránk NamJoon. - Az kell még, hogy elő villanjanak a szemfogaitok és színes legyen a szemetek! Nem fogtok a suliban mindenkit agyba főbe harapdálni, ha vérfarkasok vannak az iskolában. Tudjátok, hogy akkor ez mit jelent? A Farkasok lassan 100 éve vámpírvadászok. Nem fognak balhézni még mi se csinálunk káoszt.
- És a küldetésünk? - teszem zsebre a kezem. - Egyáltalán mit kell csinálnunk?
- Honnan tudjam, Jimin! - háborodik fel Monster. - Majd ha haza értünk megkérdezzük addig pedig mint maradjatok a seggeteken. Tudjátok mit kell mondani, ha kérdezik honnan jöttünk?
- Árvaházban nőttünk fel.Mind a hetünk szülei elhunytak. - válaszolja meg a kérdést YoonGi. - Nem lesz semmi gáz.
- Remélem... Akár mit kell csinálnunk nem akarom, hogy elbukjunk... Emlékeztek arra amikor egyszer nem sikerült valamit megcsinálnunk... - halkul el a vezetőnk hangja.
- Hogy ne emlékeznénk... - suttogom el. - Még mindig látszódnak a szentelt víz nyomai az oldalamon... pedig már lassan 50 éve volt...
- Jimin... Könyörgök... Ne megint a szívedre hallgass! - szól rám TaeHyung. - Ha megint azért fognak minket szentelt vízzel kínozni mert te bele szerettél valakibe nem fogod egy kis égéssel megúszni. Apa lefogja vágni a fejed...
- Tudom... Nem foglak titeket megint belerángatni... Nem fogok hülyén viselkedni. - nézek végig rajtuk. - Csak hagy keressem meg azt akié ez az illat.
- Nem ihatsz a véréből. - egyezik bele NamJoon. - De csak holnap. Ma még senkire ne nyomulj. Kérlek.
- Igenis...
