4. Fejezet: A vörös véres prófécia

Jimin szemszögéből:

Kiérünk a suliból és azonnal észreveszem az autót amivel jöttünk. Hátul döcögök a kocsihoz, de amikor már majdnem ott vagyunk észre veszek valakiket... A hét farkas és a finom illat. Azonnal földbe gyökerezik a lábam és harcot vív a szívem és az agyam. Ha nem megyek haza a fiúkkal mind a heten rosszul járunk. Viszont... Ha nem követem a kutyákat sose jövök rá hol lakik a lány aki a GiSung névre hallgat.

A hajamba túrok és elmondok magamban egy hosszas bocsánatot amit a fiúknak szánok, majd a farkas banda után kezdek futni. Vigyázok, hogy le ne bukjak. Sajnos az étterembe nem mehetek be, így kint álldogálok a kajáld mellett. Nem is lenne gond várni arra, hogy kijöjjenek, csakhogy az eső esni kezd és két óra esőben ázás után szét robbanok a méregtől ami bennem rejtőzik. Rá tesz még egy lapáttal a folyamatosan rezgő telefonom. Tudom, hogy kik hívnak, de nem érdekel... Nem szokásom osztozkodni egy finom lányon, de láttam órán Tae zavaros tekintetét. Szerencsétlennek olyan szaklása van, hogy az már bűn. Száz méterről képes megállapítani bármilyen szakot, de ezek mellett olyan erővel rendelkezik, hogy képes bármilyen anyagot elhajlítani. Néha megirigyelem az erejét, de ha belegondolok... az enyém se semmi...

Lassan ki érnek az étkezőből és szerencsémre a hat korcs leválnak JinYoungtól és GiSungtól. Sajnos még mindig az esőben követtem őket, de az elejétől használt technikám semmit nem ér. Már nem tudom olyan távolról követni őket, mivel az eső elmossa a szagot. Fene... Érzem, csak nehezen és lassan jut el hozzám. Szinte tizenöt perc alatt érem be a szagot. Sajnos a metró amivel mentek pont akkor húzott el mikor a megállóba értem. Azonnal kiderítem a metró hova megy.

- Hány óra múlva?! - akadok fent.

- Kérem uram... - szól rám az információs pultnál ülő nő. - A következő metró ami a Seongbuk-Gu- ba megy nagyjából negyvenöt perc.

- Király... - sóhajtom el magam. - Mennyivel jobb volt amikor minden egy faluban volt... - motyogom magamban.

- Tessék? - kérdezz a nő.

- Semmi...

Köszönés nélkül távozok. Negyvenöt perc alatt futva oda érek az én tempómban, csak a szag érzésemmel van gond... Ha elérek Seongbuk-Gu-ba azonnal a metró állomás közelébe kell sietnem, hogy újra találkozhassak a vörössel. Felrohanok a felszínre és azonnal Seongbuk-Gu felé veszem az irányt. Olyan gyorsan rohanok végig az utcákon, hogy egy versenyló megirigyelne. Kevesebb mint tíz perc alatt teszem meg az amúgy metróval fél órás utat. Az első metró megállóhoz rohanok és váróm a fránya vas vakondot. Lassan ér be, és szinte azonnal megérzem az illatot. Felszállok a metróra és egészen három megállón át utazunk. Leszállunk és ismét követni kezdem őket. Csak remélni tudom, hogy az eső miatt nem érzi a szagom a farkas. Annyira nem lehetek "büdös".

A sötétségben kísérem őket. Egyáltalán nem zavar, hogy teljesen eláztam. A ruháim tapadnak rám.

Jó tíz perc fürge séta után orron vág a bűz ami még suliban. Ezek mennyien vannak itt?!

Azonnal megtorpanok és hagyom, hogy eltűnjön a két ember aki követtem. Az eső elállt... Szerencsémre annyira vizes vagyok, hogy erősen kétlem, hogy érzik a szagom. Lassan osonok tovább a parkos területen és azonnal az egyik fa mögé bújok. Na ne szívass, hogy még hatan vannak itt. Nem csodálom... Egy farkas sose jár egyedül, kell egy falka, hogy erős legyen. Egy farkas nem sokat ér ellenem... Ezt JinYoung is tudja.

A fának dőlve pihenek, még nem hangosan kezd rezegni a telefonom. Fel szisszenek és elő kapom a telefonom. Kinyomom, de sajnos rá kell jönnöm, hogy a telefonom lebuktatott. Meghallom a morgást és a sokkal erősebb szag is orron csap. Azt mondják addig sérthető egy farkas még nem változik állati formájába. Semmi esélyem nincs hat farkas ellen, még akkor sem ha én vagyok az ötödik gyerek. Cafatokra tépnek, de nincs az az isten, hogy elrohanjak.

Nagy levegőt veszek és kilépek a fa mögül. Szinte azonnal észre veszem a hat nagyra nőt farkast, más más színekben. Amint meglátnak vicsorogni kezdenek és még hangosabb morgásba kezdenek. A szemük sárgán kezd világítani.

- Tűnj... innen... - lép a többiek elé egy fehér szürke farkas.

Hogy én mennyire imádom amikor a vérfarkasok emberi hangon beszélnek állat alakban. A hangjuk eltorzul és alig tudnak szép mondatokat alkotni.

- Ki ez a lány, hogy ennyire védelmezitek? - teszem zsebre a kezem. - Ő nem kutya. Akkor mégis mi?

- Jimin... - teszi a vállamra a kezét Suga. - Teljesen halálra rémítettél! - kezd nevetni.

- Azonnal utánad jöttünk. - mosolyog rám JungKook. - Jól vagy, Hyung?

- Semmi bajom... - egy megkönnyebbült sóhaj kúszik ki a számon.

- Kel neked egyedül portyáznod! - lép mellém NamJoon. - Ne feledd kölyök, igaz, hogy erős vagy a neved miatt, de ezek hatan felfalnak. -  vállamra teszi a kezét és a fülemhez hajol. - Azt akarod, hogy darabokban vigyünk haza...? - suttogja el. - Nem lenne jó, ha új testbe kellene helyezni a szíved...

- Tudok magamra vigyázni! - lépek el tőle. - Beakarok jutni a házba...

- Apa mondta, hogy kicsinál, ha hülye vagy Jimin... - motyogja el Tae. - Én nem akarom, hogy megint megégjek...

- Én szívesen megyek előre. - pillant rám Jin.

Közölünk ő leggyorsabb. A levegő jegyében született akár csak én, de ő inkább gyors mint gravitációs mester. Képes egy másodperc alatt száz métert futni.

Előre rohan, el a farkasok mellett, de amint berohanna a ház előtti kapun valami fal löki vissza. Jin sikeresen ér földet a talpán pár méterrel előttünk. A fal akár egy tóba érkező víz csepp. Hullámokat gerjeszt és az egész láthatatlan határ beremeg. Szóval nem csak farkasok védik a házat... Láttam már ilyet, vámpír vadászok birtokán, de... Na ne...

- K-Ki ez a lány? - teszi fel a kérdést J-Hope. - Ha vámpír vadász lenne, akkor érezne minket!

- Csak egy vámpír vadásznak lehet ilyen finom illata... - mosolyodok el. - 1996-ban volt a legerősebb teli hold... - mosolyodok el. - 1996. Július. 30... Sokat láttam ezt az év számot a természet feletti könyvekben. Ezen a napon született a "kiválasztott lány". Heo GiMyung és Heo BongKwan utódja.

- A szádra ne merd venni GiMyungot és BongKwangot! - lép ki a kapun JinYoung és lassan indul meg felénk még nem alakot nem ölt.

- Miért? - mosolyodok el. - Mit csinálsz? Leharapod a kezem? - előre emelem a bal kezem.

Kap az alkalmon és egy pillanat alatt választja el a karomtól a kézfejem. Ledöbbenve nézem végig az eseményt.  A vörös vérem a földre csöppen, de még mielőtt leérne fekete lesz és elpárolog. A kutya a szájában tartja a kezem ami szép lassan porrá válik és elengedi.

- Te! - kapom a kezembe a tenyér nélküli csuklom.

Azonnal elkezdene vissza nőni, de egy probléma van... Lassan három napja nem került friss vér a szervezetembe. A kezemre nézek. Próbál kinőni, de nincs elég vérem. Haragra gerjedek. Felnézek a kezemről, immáron lila szemekkel és elő bújt szem fogakkal. Ökölbe rándul a még épp kezem és legyőzve a gravitációt fel emelem a körülöttem lévő tárgyakat.

- Jimin! - szól rám Tae. - Elég! Csak megölsz minket!

Vissza kapom az eszem és abba hagyom a tombolást. Leejtem a közelben parkoló autót és a kukákat is. A virágos ládától a szomszéd kutya házáig. Meginogok és hátrálok egy lépést.

- Menjünk. - kapja el a karom YoonGi. A nyakába dobja és rám mosolyog. - Ideje haza mennünk.

Csak bólintok és elindulnánk haza, de farkasok nem hagynak minket. Éppen tennénk pár lépést, de azonnal támadnak. NamJoon fekete határ vonala zárja le az utat a homok színű farkasnak. Azonnal felnyüszít amint a földre érkezik. Hátra fordulok és látom, hogy a kutya vissza változik emberré épp úgy mint a társai. A szőkés barna hajú fiú az oldalát szorongatva vergődik a földön a fájdalomtól. Jól tudom NamJoon határa milyen erő. A világ összes fájdalma a falban összpontosul. Borzalmas lehet ahhoz a falhoz érni... Szerencsémre én még egyszer sem tapasztaltam meg a Piros rózsa erejét, nem is bánom.

Mivel autó már elment, ezért kénytelenek vagyunk gyalog menni hazáig. Csak két óra az út. Azt fél kézzel is kibírom. A bejárati ajtóhoz érve lekapom a karom YoonGi nyakából és egyedül nyitok be az ajtón. Forr bennem a düh és a bosszú vágy. Hogy volt képes csak úgy leharapni a kezem az a dög?! Az az állat nem érti a vicc fogalmát?!

Lila szemekkel rontok be a kastélyba. Azonnal meghallom a nappaliban szóló zongora hangját. Tudom ki játszik a hangszeren és most hatalmas szükségem van arra a személyre.

- Grófom! - szalad hozzám a törpe méretű nagy fülű vámpír. Szerencsétlen már több mint ezer éve él, de apánknak ez semmit nem jelent. Szerencsétlen törpe gyenge mint a harmat... Csak cselédnek jó... Idegesítő cselédnek...

- Ne most, Acton... - teszem a fejére a kezem és egy könnyű szerrel csavarom hátra az ocsmány fejét. A hideg is kiráz a meztelen bőrétől amit itt ott fed csak szőr... A hatalmas tündér fülei és az óriási fekete szemei.

Elhaladok mellette, de utánam szól mire én vissza fordulok, de csak a fejemmel, közben tartom a tempóm.

- Mi történt a kezével, drága grófom?! - éppen JungKook próbálja helyre rakni a kis mitugrász fejét.

- Hülye volt és a kutyáknak adta vacsorára. - neveti el magát J-Hope.

- Dögölj meg! - fordulok előre és berontok a tágas nappaliba.

A zongoránál IlGi ül. Halvány rózsaszín habos ruhája a földet takarítja, miközben a lábával lenyomja a pedálokat, az ujjaival pedig a billentyűket. Hosszú szőke haja a háta közepéig ér, de a haja teteje fel van tűzve. A zongora mellett az apám áll és óvatosan könyököl az érzékeny fehér zongorára. Egy sötét barna öltöny borítja a testét. A bokáján kilátszik a szürke zoknija. A haja megint tökéletesen áll. Csodálom, hogy kimerészkedett a szobájából közénk.

- Nem... Már megint nem jó! - ordítja el magát az apám. - Soha nem lesz jó, ha nem tiszta szívből játszol! Újra... de most egy kicsit érzékibben és szebben... - simít végig a lány hátán aki csak bólint és kezdene bele az új játékba, de közbe szólok.

- Apám. - mind ketten rám kapják a fejüket. Érzem apám szúrós tekintetét. Utálja amikor a dolgaiba várunk és hát nincs kedvesebb dolga a zongora játéknál, igaz egyikünk játékával sincs megelégedve. - El kellene rabolnom IlGit egy időre. Remélem nem baj.

- Miért? - teszi fel a kérdést. Előrébb lép és végig mér. Amint meglátja a hiányzó kezem elmosolyodik és nevetni kezd. - Ki vette el a bal kezed, Jimin? - emeli a szájához a kezét és megpróbálja abba hagyni a nevetést.

- Helen őrző kutyája. - jelentem ki.

Azonnal abba hagyja a nevetést és komoly tekintettel kezd figyelni engem. Várja, hogy folytassam az információ továbbítást.

- Egy szóval sem mondtad, hogy neked egy lány kell... A legerősebb vámpír vadászok, GiMyung és BongKwang egyetlen leánya...

- Gondoltam megoldjátok... - sétál el és leül a bőr foteljébe. - Ennyire gyengék vagytok, hogy egy szimpla farkas letépte a TE kezed? - mosolyodik el. - JinYoung a védelmezője, igaz?

- Nem mondtad, hogy kikkel van dolgunk! - lép mellém NamJoon. - Nem egy farkas védi Helent! Hét vérszomjas tiszta vérű farkas akik nem riadnak meg tőlünk. JinYoung apja volt az aki megölte a te egyetlenedet mikor te "megáldottad" őt egy lány gyermekkel.

- Hogy merészeltek így beszélni velem!? - áll fel a kényelmes foteljából.

IlGi annyira megijed, hogy véletlenül a zongorára könyököl. Szörnyű hangon szólal fel a gyönyörű hangszer, de a lány azonnal fel pattan előle és fel szalad a hatalmas lépcsőn. Remélem a szobámba megy...

- Megbízol bennünket valamivel, de nem mondod el mivel... - rázza meg a fejét Jin. - El kell neked hoznunk Helent, igaz? Lassan tizenkilenc éves lesz...

- Csak el kell hoznotok őt... - ül vissza. - Egyre gyengébb vagyok...

- Az a fal ami védi a házat borzasztóan erős, Apa. - sóhajt JungKook. - Legközelebb nem csak Jimin kezét fogják leharapni...

- Édes Kooki... - mosolyodik el és fel áll. - Tudtok magatokra vigyázni... Nem? - JungKookhoz lép akit óvatosan ölel meg. - Erősek vagytok, fiam.

- Hánynom kell... - fordítok neki hátat.

- Jimin! - szól utánam érces hangján. - Máskor figyelj arra, hogy ne legyél kutya kaja!

A fiúk mind nevetni kezdenek. A saját levembe fortyogva lépkedek fel a lépcső fokokon még a szobámba nem érek és be nem zárom az ajtót. Az ágyam felé fordulok ahol már vár rám IlGi. Csak egy fehér alsónemű és egy térdzokni van amit a harisnya tartó tart fent. Elmosolyodok és leveszem pulcsim, majd a földre dobom és a félhomályban az ágy felé indulok. Fel lépek az emelvényre amin az ágy van és a szinte meztelen lány a hátára fekszik, hogy könnyen felé tudjak mászni amint levettem a pólóm.

- Hol hagytad a kezed, Oppa? - suttogja el miközben át karolja a nyakam és csak a szememet nézi.

- Reggel képes lettél volna megölni, de most Oppának hívsz? - kezdek kuncogni még gyönyörű rubint zöld szemeit figyelem amikben ég a vágy. - Akarsz...?

- Mindennél jobban... - húz lentebb és hagyom, hogy a csók csatánk kezdetét vegye.

A heves puszi annyira jól felhevít, hogy elhagyom az ajkait és a nyakát nyalom végig még meg nem találom a leggyengébb pontját. Elő csúsznak a szemfogaim és egy pillanat alatt lyukasztják ki a sima szinte fehér bőrét.

- Ahh... - nyög fel és megemeli a csípőjét.

Azonnal bele iszok a vérébe ami megtölti a számat. Imádom! Érzem, hogy az új ujjaim a selyem takaróhoz érnek. Amint teljesen vissza kaptam a kezem IlGi hátához csúsztattam és feljebb emeltem a felső testét. Nem akarok túl sok vért lecsapolni tőle.

Kihúzom a fogaimat a nyakából és lenyalom a maradék vért. A derekára ülök és szemügyre veszem a kezem ami most született újjá.

- Sokáig nézegeted a kezed, vagy végre megdugsz? - szólal fel IlGi.

- Ki akadsz ha csak a véred kellet és most semmi kedvem veled hemperegni? - pillantok vissza rá.

Dühösen lök le magáról és áll fel az ágyról. A kezébe kapja a ruháját, a cipőjét és elhagyja a szobám. Végül pedig hangosan becsapja az ajtót. Hatalmasat sóhajtok és a hátamra fekszem. Ennyire mérges mert jelenleg örülök, hogy vissza kaptam a balomat? Legyen boldog, hogy egy olyan nagy ember mint én hozzá fordultak vérért nem pedig máshoz.

Mark szemszögéből:

Azonnal BamBam mellé térdelek és magamhoz húzom, hogy megnézzem mi történt vele, de az én kezem is fájni kezd amikor sikerül felcibálnom a pólóját. Az egész oldala meg van égve annyira, hogy helyenként fekete. A Piros rózsa fájdalom fala. Szerencsétlen Bhuwakul... Muszáj segítséget kérnünk GiSung szüleitől...

- A Templomba kell vinnünk... - állítom fel annak ellenére, hogy engem is marcangolni kezd a szenvedés. - Meg kell tisztítaniuk a vámpír vadászoknak.

- És ha vissza jönnek? - indulunk, de Jackson azonnal megállít. - Ez a fal nem sokat ér, ha heten mennek neki. - mutat a láthatatlan falra.

- Ha nem segítenek BamBamon meghal. A fal elég erős ahhoz, hogy kibírjon pár éhes vámpírt. - fordulok vissza. - Hogy gondoltad, hogy nekik mész...? - teszem fel a kérdést a kölyöknek.

- Ez... Tűnt... A... Legjobb... Megoldásnak... - mosolyodik el.

- Annyira hülye vagy... - rázom meg a fejem. - Sokat kell még tanulnod Juniortól.

- Fiúk... Én nem mehetek... - szól utánunk Junior. - Remélem nem baj...

- Dehogy! Furán nézne ki ha reggelre eltűnnél. Legalább te tudsz majd rá vigyázni. - válaszol neki JB. - Jó éjt.

JinYoung vissza rohan a házba mi pedig a törzshely felé vesszük az irányt ahol biztos ott vannak GiSung szülei akik segíthetnek BamBamon és lassan rajtam is.

Kevesebb mint tíz perc alatt érünk oda. Szerencse azonnal beengednek minket és az alagsorba vezetnek ahol jelen pillanatban tíz vámpírvadász és harminc farkas tartózkodik. Itt vannak Sung szülei is akik a legnagyobb segítségünkre lesznek. Amint beérünk a halba azonnal a földre rogyok BamBammal együtt. Próbálok nem rá esni. Király... Most már engem is tisztíthatnak meg ettől a szartól.

- Mi történt?! - rohan hozzánk GiSung anyukája.

- Várj GiMyung! - szól a nőre BongKwan. - Ne érj hozzájuk!

- Mondhatom ez nagyon aranyos, szívem! - fordul a férje felé Sung anyukája. - Segítenünk kell rajtuk!

- Istenkém... - sóhajt YuGyeom. Azonnal fel emel két lábra és beljebb visz. Egészen a szentelt asztalig amin sérüléseket látnak el.

Éppen, hogy sikerül vissza fordulnom BamBamhoz amikor látom, hogy JB. cipeli. Szinte az egész testét ellepte a fekete égési sérülés. Gyorsan kell rajta segíteni.

- Kivel kezdjük? - lépett az asztalhoz GiMyung.

- Bam... Bammal... - nyögöm ki és elengedem magam, hogy leülhessek a földre. - Én még kibírom... - támaszkodok a helységben lévő kopott falnak.

Jackson a kő asztalra teszi a kölyköt, majd messzebb lép tőle és figyeli mi történik vele. GiSung szülei azonnal megkezdik a tisztítást. A nyakukban lógó kereszthez nyúlnak amiből egy könnyed mozdulattál rántják ki a pengét és sértik fel a tenyerüket amiből azonnal elő törik a gyönyörű vörös vérük. BamBam oldalára csepegtetik és GiMyung elkezdi a tisztítást.

- Isten és a fel kelő nap földjének, add, hogy a fiút elhagyja a halott Éjjel járó varázslata és tisztítsd meg a testével a szívét is a rossz cselekedettől amit tettek vele! - egy keresztet ír le Bhuwakul felett.

BamBamnak ki pattan a szeme és elő bukkannak a hosszú karmai amivel a levegőbe karmol, majd hangos ordításba kezd. Nem bírom ki és azonnal az oldalamra dőlve esek össze.

- Mark! - ordítja JB., de már erőm sincs kinyitni a szemem...

~~~

Egy női sikításra leszek figyelmes. Szinte azonnal fel ülök és kipattan a szemem. A számon kezdem kapkodni a levegőt és körül nézek a helységben. A templom alatti ellátó szoba egyik ágyán fekszem. A falakon keresztek vannak, hogy távol tartsák a rossz lelkeket a sebesültektől. 

Tudomást veszek róla, hogy itt vannak a fiúk és GiSung szülei akik mellett az őrző farkasaik állnak. A terem ajtajában egy sötét ruhás pasas támasztja a falat és figyel engem. A mellettem lévő ágyon BamBam alszik az oldalára fordulva, a keze a feje mellett pihen. Lemerem fogadni, hogy most is az ujjait rágcsálta mint mindig. 

- Jól vagy, haver? - szólal meg YoungJae. - Olyan voltál mint egy ijedt kislány! - kezdi a szemét törölgetni. 

- Hülye paraszt! - nevetem el magam és oldalba vágom mire ő is nevetni kezd.

- Nem fáj semmit, Mark? - ül mellém GiMyung és a combomra teszi a kezét. Azonnal bele pirulok a helyzetbe, mivel érzem, hogy alsó nadrágon kívül nincs rajtam semmi.

- J-Jól vagyok. - mosolyodok el.

- Ennek nagyon örülünk! - veszi le a fejéről a kapucniét az idegen férfi. Most, hogy vissza kaptam a szaglásom már tudom, hogy ez az alak nem farkas és nem is vámpír... Egészen más... - Életemben először látok ilyen helyes farkas fiút mint te! - vörös lesz a szeme és akárcsak egy éhes macska körbe nyalja a száját. Szerencsétlen alig lát ki a hosszú fekete hajától. Egy isten verte Démon... - Sajnálatos módon ígértetett tettem az egész bizottság előtt szóval nem vehetem el a lelked, ha nem egyezel bele...

- Milyen borzalmas hír! - rázza meg a fejét Jackson. - Pedig lemerem fogadni, hogy Mark örömmel adná neked oda.

- Jackson! - kapom felé a fejem. - Eszednél vagy?!

- Minek köszönhetjük a látogatásodat SookYong? - teszi fel a kérdést BongKwan védelmezője.

- A tanács azt mondta, hogy a farkasok ok nélkül kötöttek bele vámpírokba... Jöttem kideríteni az ügyet. - felrángatja a fekete kabátja ujját. A fekete körmei egyszerre nőiesek és vérfagyasztóak. Ne is beszéljek a tanács pecsétjéről ami a bal tenyerében tündököl. Hallottam már a lefizetett Démonokról. Ők azok akik csak akkor falnak fel lelkeket, ha vérszerződést kötnek egy emberrel, vagy egyéb lénnyel kik egyszer élnek. De úgy tűnik ő alaposan a tanács talpnyalója...

- Ok nélkül?! - háborodik fel JB.

A SookYong csak sóhajt, majd elő kotor egy papírt a zsebéből és ki gurítja. Krákog egy párat, majd elkezdi olvasni a tanács jelentését.

- "Egy fekete farkas minden további ok nélkül leharapta a vámpír bal kezét. Ezek után a vámpír telepatikus erővel mozgatta a dolgokat, de amikor ott akarták hagyni a hét farkast az egyik homokszínű hátba támadta a hét vámpírt." - össze csavarja a papírt és vissza teszi a zsebébe.

- Ez egyáltalán nem így volt! - szólalok fel. - Vagyis... Nem pont így! Junior önvédelemből harapta le Park Jimin kezét!

- P-Park Jimin? - dadogja el GiMyung. - Jól hallottam?! BongKwan mond, hogy nem! - néz a férjére akit ugyan így lesokkol a hír. - Mi van a kislányommal?! - pillant ránk.

- A fal megvédte... - kezdi a földet vizsgálni YuGyeom. - Ha JinYoung nem harapja le a lila rózsa kezét akkor könnyedén behatolnak a házba és ölnek meg minket.

- Hol van most Junior? - néz rám BongKwan védelmezője.

- GiSungnál maradt... - válaszolok le hajtott fejjel.

- Szóval... - vesz elő egy tiszta fehér lapot a Démon, majd a szájába veszi az ujját és óvatosan harap rajta, majd kiveszi a szájából és a papír felé emeli. - A támadás jogos volt... Park JinYoung védekezésből harapta le az Ötödik gyerek, Park Jimin bal kezét, aki a hat testvérével Helen... - a hangos írásba BongKwan üvöltése vágott bele.

- Ne merd így hívni! - mindenki tekintette a férfira szegeződik. - Attól, hogy a tanács egy fura nevet adott rá nem az a rendes neve... GiSungnak hívják...

- Pont mint az dédmamáját? - mosolyodik el SookYong. Elő villannak a tűhegyes fogai. - Ez annyira aranyos! - kezd toporzékolni mint valami kislány. - Na de... Munkán vagyok. Hol is tartottam? Ja igen... Aki a hat testvérével Helen, Heo Gi Sung életére törtek. A támadás jogos volt mind kettő farkasnak... - hagyja, hogy a vére a tenyerére folyjon, majd lepecsételi a lapot. - Kész! Ezzel se lesz több gond. - mosolyodik el és a zsebébe nyomja a lapot. - Ha megint találkoznátok a Hét fiúval mondjátok meg nekik, hogy üzenem az apjuknak, hogy még mindig jön nekem egy kis aprósággal... - kezdi az ujját tördelni. - Tudni fogja miről van szó.

- Hol él az a rohadék?! - hallom meg BamBam hangját amire egyből oda kapom a fejem.

- Még egy sebesült ici... pici... kutyus... - mosolyog a kölyökre SookYong. - Nagyából... Ötszáz éve amikor kezdő vámpír atya volt jó ideig együtt szórakoztunk. Akkor lehetett úgy kétszáz éves. Azóta nem láttam.. Azt se tudom mi lett vele, egyedül az éjszakai vacsis történetet hallottam róla, de semmi több... Én a helyedben nem próbálkoznék egy született vámpír ellen, kiskutya. A végén nálam kötnél ki. Nem mondom... Kifejezetten ízletes lehetsz ilyen őszinte, igaz szívvel.

- Fogd be! - ordítja el magát Bhuwakul.

- Mennyivel jobb farkasokkal és vámpír vadászokkal beszélgetni, mint vámpírokkal és démon vadászokkal... - teszi vissza a fejére a köpenyét. - Ha a Hét testvér elkezdi jóslatot betejesíteni akkor még párszor, majd találkozunk kutyulik! - indul kifele az ajtón. - Legyetek jók! - fordul vissza, de akár a füst szerte foszlik és már el is tűnt.

- Mondjátok, hogy ez nem igaz... - rázza meg a fejét GiMyung. - Nem lehet az övé! Holnaptól otthon marad, majd... én segítek neki a tanulásban!

- Azzal csak a saját helyzetünkön rontanánk... - sóhajt BongKwan és leül a felesége mellé. - Továbbra is hallgatunk...

- És ha rájön? - pillant a férjére a nő. - Ismerem a lányom. Össze fog roppanni.

- Sung nem ilyen. - rázza meg a fejé BamBam. - Megfogja érteni, hogy miért nem mondták el neki eddig, hogy mi.

- Ha rá is jön, hogy vámpír vadász. Senki... ismétlem. Senki nem mondhatja el mi lesz amikor betölti a tizenkilencedik születésnapját. Talán, ha meglátogatom a boszorkányokat esetleg a szövetséges vámpírokat tudnak, majd valamit arra, hogy eltoljuk próféciát. Megtörni nem lehet, de talán sikerül vissza tartani. - emeli GiMyung hátához a kezét BongKwan. - Megígértem, hogy megvédelek téged és őt... Nem fogom egy koszos vámpír kezébe adni az egyetlenem!