4. Fejezet: A vörös véres prófécia

Jimin szemszögéből:

Kiérünk a suliból és azonnal észreveszem az autót amivel jöttünk. Hátul döcögök a kocsihoz, de amikor már majdnem ott vagyunk észre veszek valakiket... A hét farkas és a finom illat. Azonnal földbe gyökerezik a lábam és harcot vív a szívem és az agyam. Ha nem megyek haza a fiúkkal mind a heten rosszul járunk. Viszont... Ha nem követem a kutyákat sose jövök rá hol lakik a lány aki a GiSung névre hallgat.

A hajamba túrok és elmondok magamban egy hosszas bocsánatot amit a fiúknak szánok, majd a farkas banda után kezdek futni. Vigyázok, hogy le ne bukjak. Sajnos az étterembe nem mehetek be, így kint álldogálok a kajáld mellett. Nem is lenne gond várni arra, hogy kijöjjenek, csakhogy az eső esni kezd és két óra esőben ázás után szét robbanok a méregtől ami bennem rejtőzik. Rá tesz még egy lapáttal a folyamatosan rezgő telefonom. Tudom, hogy kik hívnak, de nem érdekel... Nem szokásom osztozkodni egy finom lányon, de láttam órán Tae zavaros tekintetét. Szerencsétlennek olyan szaklása van, hogy az már bűn. Száz méterről képes megállapítani bármilyen szakot, de ezek mellett olyan erővel rendelkezik, hogy képes bármilyen anyagot elhajlítani. Néha megirigyelem az erejét, de ha belegondolok... az enyém se semmi...

Lassan ki érnek az étkezőből és szerencsémre a hat korcs leválnak JinYoungtól és GiSungtól. Sajnos még mindig az esőben követtem őket, de az elejétől használt technikám semmit nem ér. Már nem tudom olyan távolról követni őket, mivel az eső elmossa a szagot. Fene... Érzem, csak nehezen és lassan jut el hozzám. Szinte tizenöt perc alatt érem be a szagot. Sajnos a metró amivel mentek pont akkor húzott el mikor a megállóba értem. Azonnal kiderítem a metró hova megy.

- Hány óra múlva?! - akadok fent.

- Kérem uram... - szól rám az információs pultnál ülő nő. - A következő metró ami a Seongbuk-Gu- ba megy nagyjából negyvenöt perc.

- Király... - sóhajtom el magam. - Mennyivel jobb volt amikor minden egy faluban volt... - motyogom magamban.

- Tessék? - kérdezz a nő.

- Semmi...

Köszönés nélkül távozok. Negyvenöt perc alatt futva oda érek az én tempómban, csak a szag érzésemmel van gond... Ha elérek Seongbuk-Gu-ba azonnal a metró állomás közelébe kell sietnem, hogy újra találkozhassak a vörössel. Felrohanok a felszínre és azonnal Seongbuk-Gu felé veszem az irányt. Olyan gyorsan rohanok végig az utcákon, hogy egy versenyló megirigyelne. Kevesebb mint tíz perc alatt teszem meg az amúgy metróval fél órás utat. Az első metró megállóhoz rohanok és váróm a fránya vas vakondot. Lassan ér be, és szinte azonnal megérzem az illatot. Felszállok a metróra és egészen három megállón át utazunk. Leszállunk és ismét követni kezdem őket. Csak remélni tudom, hogy az eső miatt nem érzi a szagom a farkas. Annyira nem lehetek "büdös".

A sötétségben kísérem őket. Egyáltalán nem zavar, hogy teljesen eláztam. A ruháim tapadnak rám.

Jó tíz perc fürge séta után orron vág a bűz ami még suliban. Ezek mennyien vannak itt?!

Azonnal megtorpanok és hagyom, hogy eltűnjön a két ember aki követtem. Az eső elállt... Szerencsémre annyira vizes vagyok, hogy erősen kétlem, hogy érzik a szagom. Lassan osonok tovább a parkos területen és azonnal az egyik fa mögé bújok. Na ne szívass, hogy még hatan vannak itt. Nem csodálom... Egy farkas sose jár egyedül, kell egy falka, hogy erős legyen. Egy farkas nem sokat ér ellenem... Ezt JinYoung is tudja.

A fának dőlve pihenek, még nem hangosan kezd rezegni a telefonom. Fel szisszenek és elő kapom a telefonom. Kinyomom, de sajnos rá kell jönnöm, hogy a telefonom lebuktatott. Meghallom a morgást és a sokkal erősebb szag is orron csap. Azt mondják addig sérthető egy farkas még nem változik állati formájába. Semmi esélyem nincs hat farkas ellen, még akkor sem ha én vagyok az ötödik gyerek. Cafatokra tépnek, de nincs az az isten, hogy elrohanjak.

Nagy levegőt veszek és kilépek a fa mögül. Szinte azonnal észre veszem a hat nagyra nőt farkast, más más színekben. Amint meglátnak vicsorogni kezdenek és még hangosabb morgásba kezdenek. A szemük sárgán kezd világítani.

- Tűnj... innen... - lép a többiek elé egy fehér szürke farkas.

Hogy én mennyire imádom amikor a vérfarkasok emberi hangon beszélnek állat alakban. A hangjuk eltorzul és alig tudnak szép mondatokat alkotni.

- Ki ez a lány, hogy ennyire védelmezitek? - teszem zsebre a kezem. - Ő nem kutya. Akkor mégis mi?

- Jimin... - teszi a vállamra a kezét Suga. - Teljesen halálra rémítettél! - kezd nevetni.

- Azonnal utánad jöttünk. - mosolyog rám JungKook. - Jól vagy, Hyung?

- Semmi bajom... - egy megkönnyebbült sóhaj kúszik ki a számon.

- Kel neked egyedül portyáznod! - lép mellém NamJoon. - Ne feledd kölyök, igaz, hogy erős vagy a neved miatt, de ezek hatan felfalnak. -  vállamra teszi a kezét és a fülemhez hajol. - Azt akarod, hogy darabokban vigyünk haza...? - suttogja el. - Nem lenne jó, ha új testbe kellene helyezni a szíved...

- Tudok magamra vigyázni! - lépek el tőle. - Beakarok jutni a házba...

- Apa mondta, hogy kicsinál, ha hülye vagy Jimin... - motyogja el Tae. - Én nem akarom, hogy megint megégjek...

- Én szívesen megyek előre. - pillant rám Jin.

Közölünk ő leggyorsabb. A levegő jegyében született akár csak én, de ő inkább gyors mint gravitációs mester. Képes egy másodperc alatt száz métert futni.

Előre rohan, el a farkasok mellett, de amint berohanna a ház előtti kapun valami fal löki vissza. Jin sikeresen ér földet a talpán pár méterrel előttünk. A fal akár egy tóba érkező víz csepp. Hullámokat gerjeszt és az egész láthatatlan határ beremeg. Szóval nem csak farkasok védik a házat... Láttam már ilyet, vámpír vadászok birtokán, de... Na ne...

- K-Ki ez a lány? - teszi fel a kérdést J-Hope. - Ha vámpír vadász lenne, akkor érezne minket!

- Csak egy vámpír vadásznak lehet ilyen finom illata... - mosolyodok el. - 1996-ban volt a legerősebb teli hold... - mosolyodok el. - 1996. Július. 30... Sokat láttam ezt az év számot a természet feletti könyvekben. Ezen a napon született a "kiválasztott lány". Heo GiMyung és Heo BongKwan utódja.

- A szádra ne merd venni GiMyungot és BongKwangot! - lép ki a kapun JinYoung és lassan indul meg felénk még nem alakot nem ölt.

- Miért? - mosolyodok el. - Mit csinálsz? Leharapod a kezem? - előre emelem a bal kezem.

Kap az alkalmon és egy pillanat alatt választja el a karomtól a kézfejem. Ledöbbenve nézem végig az eseményt.  A vörös vérem a földre csöppen, de még mielőtt leérne fekete lesz és elpárolog. A kutya a szájában tartja a kezem ami szép lassan porrá válik és elengedi.

- Te! - kapom a kezembe a tenyér nélküli csuklom.

Azonnal elkezdene vissza nőni, de egy probléma van... Lassan három napja nem került friss vér a szervezetembe. A kezemre nézek. Próbál kinőni, de nincs elég vérem. Haragra gerjedek. Felnézek a kezemről, immáron lila szemekkel és elő bújt szem fogakkal. Ökölbe rándul a még épp kezem és legyőzve a gravitációt fel emelem a körülöttem lévő tárgyakat.

- Jimin! - szól rám Tae. - Elég! Csak megölsz minket!

Vissza kapom az eszem és abba hagyom a tombolást. Leejtem a közelben parkoló autót és a kukákat is. A virágos ládától a szomszéd kutya házáig. Meginogok és hátrálok egy lépést.

- Menjünk. - kapja el a karom YoonGi. A nyakába dobja és rám mosolyog. - Ideje haza mennünk.

Csak bólintok és elindulnánk haza, de farkasok nem hagynak minket. Éppen tennénk pár lépést, de azonnal támadnak. NamJoon fekete határ vonala zárja le az utat a homok színű farkasnak. Azonnal felnyüszít amint a földre érkezik. Hátra fordulok és látom, hogy a kutya vissza változik emberré épp úgy mint a társai. A szőkés barna hajú fiú az oldalát szorongatva vergődik a földön a fájdalomtól. Jól tudom NamJoon határa milyen erő. A világ összes fájdalma a falban összpontosul. Borzalmas lehet ahhoz a falhoz érni... Szerencsémre én még egyszer sem tapasztaltam meg a Piros rózsa erejét, nem is bánom.

Mivel autó már elment, ezért kénytelenek vagyunk gyalog menni hazáig. Csak két óra az út. Azt fél kézzel is kibírom. A bejárati ajtóhoz érve lekapom a karom YoonGi nyakából és egyedül nyitok be az ajtón. Forr bennem a düh és a bosszú vágy. Hogy volt képes csak úgy leharapni a kezem az a dög?! Az az állat nem érti a vicc fogalmát?!

Lila szemekkel rontok be a kastélyba. Azonnal meghallom a nappaliban szóló zongora hangját. Tudom ki játszik a hangszeren és most hatalmas szükségem van arra a személyre.

- Grófom! - szalad hozzám a törpe méretű nagy fülű vámpír. Szerencsétlen már több mint ezer éve él, de apánknak ez semmit nem jelent. Szerencsétlen törpe gyenge mint a harmat... Csak cselédnek jó... Idegesítő cselédnek...

- Ne most, Acton... - teszem a fejére a kezem és egy könnyű szerrel csavarom hátra az ocsmány fejét. A hideg is kiráz a meztelen bőrétől amit itt ott fed csak szőr... A hatalmas tündér fülei és az óriási fekete szemei.

Elhaladok mellette, de utánam szól mire én vissza fordulok, de csak a fejemmel, közben tartom a tempóm.

- Mi történt a kezével, drága grófom?! - éppen JungKook próbálja helyre rakni a kis mitugrász fejét.

- Hülye volt és a kutyáknak adta vacsorára. - neveti el magát J-Hope.

- Dögölj meg! - fordulok előre és berontok a tágas nappaliba.

A zongoránál IlGi ül. Halvány rózsaszín habos ruhája a földet takarítja, miközben a lábával lenyomja a pedálokat, az ujjaival pedig a billentyűket. Hosszú szőke haja a háta közepéig ér, de a haja teteje fel van tűzve. A zongora mellett az apám áll és óvatosan könyököl az érzékeny fehér zongorára. Egy sötét barna öltöny borítja a testét. A bokáján kilátszik a szürke zoknija. A haja megint tökéletesen áll. Csodálom, hogy kimerészkedett a szobájából közénk.

- Nem... Már megint nem jó! - ordítja el magát az apám. - Soha nem lesz jó, ha nem tiszta szívből játszol! Újra... de most egy kicsit érzékibben és szebben... - simít végig a lány hátán aki csak bólint és kezdene bele az új játékba, de közbe szólok.

- Apám. - mind ketten rám kapják a fejüket. Érzem apám szúrós tekintetét. Utálja amikor a dolgaiba várunk és hát nincs kedvesebb dolga a zongora játéknál, igaz egyikünk játékával sincs megelégedve. - El kellene rabolnom IlGit egy időre. Remélem nem baj.

- Miért? - teszi fel a kérdést. Előrébb lép és végig mér. Amint meglátja a hiányzó kezem elmosolyodik és nevetni kezd. - Ki vette el a bal kezed, Jimin? - emeli a szájához a kezét és megpróbálja abba hagyni a nevetést.

- Helen őrző kutyája. - jelentem ki.

Azonnal abba hagyja a nevetést és komoly tekintettel kezd figyelni engem. Várja, hogy folytassam az információ továbbítást.

- Egy szóval sem mondtad, hogy neked egy lány kell... A legerősebb vámpír vadászok, GiMyung és BongKwang egyetlen leánya...

- Gondoltam megoldjátok... - sétál el és leül a bőr foteljébe. - Ennyire gyengék vagytok, hogy egy szimpla farkas letépte a TE kezed? - mosolyodik el. - JinYoung a védelmezője, igaz?

- Nem mondtad, hogy kikkel van dolgunk! - lép mellém NamJoon. - Nem egy farkas védi Helent! Hét vérszomjas tiszta vérű farkas akik nem riadnak meg tőlünk. JinYoung apja volt az aki megölte a te egyetlenedet mikor te "megáldottad" őt egy lány gyermekkel.

- Hogy merészeltek így beszélni velem!? - áll fel a kényelmes foteljából.

IlGi annyira megijed, hogy véletlenül a zongorára könyököl. Szörnyű hangon szólal fel a gyönyörű hangszer, de a lány azonnal fel pattan előle és fel szalad a hatalmas lépcsőn. Remélem a szobámba megy...

- Megbízol bennünket valamivel, de nem mondod el mivel... - rázza meg a fejét Jin. - El kell neked hoznunk Helent, igaz? Lassan tizenkilenc éves lesz...

- Csak el kell hoznotok őt... - ül vissza. - Egyre gyengébb vagyok...

- Az a fal ami védi a házat borzasztóan erős, Apa. - sóhajt JungKook. - Legközelebb nem csak Jimin kezét fogják leharapni...

- Édes Kooki... - mosolyodik el és fel áll. - Tudtok magatokra vigyázni... Nem? - JungKookhoz lép akit óvatosan ölel meg. - Erősek vagytok, fiam.

- Hánynom kell... - fordítok neki hátat.

- Jimin! - szól utánam érces hangján. - Máskor figyelj arra, hogy ne legyél kutya kaja!

A fiúk mind nevetni kezdenek. A saját levembe fortyogva lépkedek fel a lépcső fokokon még a szobámba nem érek és be nem zárom az ajtót. Az ágyam felé fordulok ahol már vár rám IlGi. Csak egy fehér alsónemű és egy térdzokni van amit a harisnya tartó tart fent. Elmosolyodok és leveszem pulcsim, majd a földre dobom és a félhomályban az ágy felé indulok. Fel lépek az emelvényre amin az ágy van és a szinte meztelen lány a hátára fekszik, hogy könnyen felé tudjak mászni amint levettem a pólóm.

- Hol hagytad a kezed, Oppa? - suttogja el miközben át karolja a nyakam és csak a szememet nézi.

- Reggel képes lettél volna megölni, de most Oppának hívsz? - kezdek kuncogni még gyönyörű rubint zöld szemeit figyelem amikben ég a vágy. - Akarsz...?

- Mindennél jobban... - húz lentebb és hagyom, hogy a csók csatánk kezdetét vegye.

A heves puszi annyira jól felhevít, hogy elhagyom az ajkait és a nyakát nyalom végig még meg nem találom a leggyengébb pontját. Elő csúsznak a szemfogaim és egy pillanat alatt lyukasztják ki a sima szinte fehér bőrét.

- Ahh... - nyög fel és megemeli a csípőjét.

Azonnal bele iszok a vérébe ami megtölti a számat. Imádom! Érzem, hogy az új ujjaim a selyem takaróhoz érnek. Amint teljesen vissza kaptam a kezem IlGi hátához csúsztattam és feljebb emeltem a felső testét. Nem akarok túl sok vért lecsapolni tőle.

Kihúzom a fogaimat a nyakából és lenyalom a maradék vért. A derekára ülök és szemügyre veszem a kezem ami most született újjá.

- Sokáig nézegeted a kezed, vagy végre megdugsz? - szólal fel IlGi.

- Ki akadsz ha csak a véred kellet és most semmi kedvem veled hemperegni? - pillantok vissza rá.

Dühösen lök le magáról és áll fel az ágyról. A kezébe kapja a ruháját, a cipőjét és elhagyja a szobám. Végül pedig hangosan becsapja az ajtót. Hatalmasat sóhajtok és a hátamra fekszem. Ennyire mérges mert jelenleg örülök, hogy vissza kaptam a balomat? Legyen boldog, hogy egy olyan nagy ember mint én hozzá fordultak vérért nem pedig máshoz.

Mark szemszögéből:

Azonnal BamBam mellé térdelek és magamhoz húzom, hogy megnézzem mi történt vele, de az én kezem is fájni kezd amikor sikerül felcibálnom a pólóját. Az egész oldala meg van égve annyira, hogy helyenként fekete. A Piros rózsa fájdalom fala. Szerencsétlen Bhuwakul... Muszáj segítséget kérnünk GiSung szüleitől...

- A Templomba kell vinnünk... - állítom fel annak ellenére, hogy engem is marcangolni kezd a szenvedés. - Meg kell tisztítaniuk a vámpír vadászoknak.

- És ha vissza jönnek? - indulunk, de Jackson azonnal megállít. - Ez a fal nem sokat ér, ha heten mennek neki. - mutat a láthatatlan falra.

- Ha nem segítenek BamBamon meghal. A fal elég erős ahhoz, hogy kibírjon pár éhes vámpírt. - fordulok vissza. - Hogy gondoltad, hogy nekik mész...? - teszem fel a kérdést a kölyöknek.

- Ez... Tűnt... A... Legjobb... Megoldásnak... - mosolyodik el.

- Annyira hülye vagy... - rázom meg a fejem. - Sokat kell még tanulnod Juniortól.

- Fiúk... Én nem mehetek... - szól utánunk Junior. - Remélem nem baj...

- Dehogy! Furán nézne ki ha reggelre eltűnnél. Legalább te tudsz majd rá vigyázni. - válaszol neki JB. - Jó éjt.

JinYoung vissza rohan a házba mi pedig a törzshely felé vesszük az irányt ahol biztos ott vannak GiSung szülei akik segíthetnek BamBamon és lassan rajtam is.

Kevesebb mint tíz perc alatt érünk oda. Szerencse azonnal beengednek minket és az alagsorba vezetnek ahol jelen pillanatban tíz vámpírvadász és harminc farkas tartózkodik. Itt vannak Sung szülei is akik a legnagyobb segítségünkre lesznek. Amint beérünk a halba azonnal a földre rogyok BamBammal együtt. Próbálok nem rá esni. Király... Most már engem is tisztíthatnak meg ettől a szartól.

- Mi történt?! - rohan hozzánk GiSung anyukája.

- Várj GiMyung! - szól a nőre BongKwan. - Ne érj hozzájuk!

- Mondhatom ez nagyon aranyos, szívem! - fordul a férje felé Sung anyukája. - Segítenünk kell rajtuk!

- Istenkém... - sóhajt YuGyeom. Azonnal fel emel két lábra és beljebb visz. Egészen a szentelt asztalig amin sérüléseket látnak el.

Éppen, hogy sikerül vissza fordulnom BamBamhoz amikor látom, hogy JB. cipeli. Szinte az egész testét ellepte a fekete égési sérülés. Gyorsan kell rajta segíteni.

- Kivel kezdjük? - lépett az asztalhoz GiMyung.

- Bam... Bammal... - nyögöm ki és elengedem magam, hogy leülhessek a földre. - Én még kibírom... - támaszkodok a helységben lévő kopott falnak.

Jackson a kő asztalra teszi a kölyköt, majd messzebb lép tőle és figyeli mi történik vele. GiSung szülei azonnal megkezdik a tisztítást. A nyakukban lógó kereszthez nyúlnak amiből egy könnyed mozdulattál rántják ki a pengét és sértik fel a tenyerüket amiből azonnal elő törik a gyönyörű vörös vérük. BamBam oldalára csepegtetik és GiMyung elkezdi a tisztítást.

- Isten és a fel kelő nap földjének, add, hogy a fiút elhagyja a halott Éjjel járó varázslata és tisztítsd meg a testével a szívét is a rossz cselekedettől amit tettek vele! - egy keresztet ír le Bhuwakul felett.

BamBamnak ki pattan a szeme és elő bukkannak a hosszú karmai amivel a levegőbe karmol, majd hangos ordításba kezd. Nem bírom ki és azonnal az oldalamra dőlve esek össze.

- Mark! - ordítja JB., de már erőm sincs kinyitni a szemem...

~~~

Egy női sikításra leszek figyelmes. Szinte azonnal fel ülök és kipattan a szemem. A számon kezdem kapkodni a levegőt és körül nézek a helységben. A templom alatti ellátó szoba egyik ágyán fekszem. A falakon keresztek vannak, hogy távol tartsák a rossz lelkeket a sebesültektől. 

Tudomást veszek róla, hogy itt vannak a fiúk és GiSung szülei akik mellett az őrző farkasaik állnak. A terem ajtajában egy sötét ruhás pasas támasztja a falat és figyel engem. A mellettem lévő ágyon BamBam alszik az oldalára fordulva, a keze a feje mellett pihen. Lemerem fogadni, hogy most is az ujjait rágcsálta mint mindig. 

- Jól vagy, haver? - szólal meg YoungJae. - Olyan voltál mint egy ijedt kislány! - kezdi a szemét törölgetni. 

- Hülye paraszt! - nevetem el magam és oldalba vágom mire ő is nevetni kezd.

- Nem fáj semmit, Mark? - ül mellém GiMyung és a combomra teszi a kezét. Azonnal bele pirulok a helyzetbe, mivel érzem, hogy alsó nadrágon kívül nincs rajtam semmi.

- J-Jól vagyok. - mosolyodok el.

- Ennek nagyon örülünk! - veszi le a fejéről a kapucniét az idegen férfi. Most, hogy vissza kaptam a szaglásom már tudom, hogy ez az alak nem farkas és nem is vámpír... Egészen más... - Életemben először látok ilyen helyes farkas fiút mint te! - vörös lesz a szeme és akárcsak egy éhes macska körbe nyalja a száját. Szerencsétlen alig lát ki a hosszú fekete hajától. Egy isten verte Démon... - Sajnálatos módon ígértetett tettem az egész bizottság előtt szóval nem vehetem el a lelked, ha nem egyezel bele...

- Milyen borzalmas hír! - rázza meg a fejét Jackson. - Pedig lemerem fogadni, hogy Mark örömmel adná neked oda.

- Jackson! - kapom felé a fejem. - Eszednél vagy?!

- Minek köszönhetjük a látogatásodat SookYong? - teszi fel a kérdést BongKwan védelmezője.

- A tanács azt mondta, hogy a farkasok ok nélkül kötöttek bele vámpírokba... Jöttem kideríteni az ügyet. - felrángatja a fekete kabátja ujját. A fekete körmei egyszerre nőiesek és vérfagyasztóak. Ne is beszéljek a tanács pecsétjéről ami a bal tenyerében tündököl. Hallottam már a lefizetett Démonokról. Ők azok akik csak akkor falnak fel lelkeket, ha vérszerződést kötnek egy emberrel, vagy egyéb lénnyel kik egyszer élnek. De úgy tűnik ő alaposan a tanács talpnyalója...

- Ok nélkül?! - háborodik fel JB.

A SookYong csak sóhajt, majd elő kotor egy papírt a zsebéből és ki gurítja. Krákog egy párat, majd elkezdi olvasni a tanács jelentését.

- "Egy fekete farkas minden további ok nélkül leharapta a vámpír bal kezét. Ezek után a vámpír telepatikus erővel mozgatta a dolgokat, de amikor ott akarták hagyni a hét farkast az egyik homokszínű hátba támadta a hét vámpírt." - össze csavarja a papírt és vissza teszi a zsebébe.

- Ez egyáltalán nem így volt! - szólalok fel. - Vagyis... Nem pont így! Junior önvédelemből harapta le Park Jimin kezét!

- P-Park Jimin? - dadogja el GiMyung. - Jól hallottam?! BongKwan mond, hogy nem! - néz a férjére akit ugyan így lesokkol a hír. - Mi van a kislányommal?! - pillant ránk.

- A fal megvédte... - kezdi a földet vizsgálni YuGyeom. - Ha JinYoung nem harapja le a lila rózsa kezét akkor könnyedén behatolnak a házba és ölnek meg minket.

- Hol van most Junior? - néz rám BongKwan védelmezője.

- GiSungnál maradt... - válaszolok le hajtott fejjel.

- Szóval... - vesz elő egy tiszta fehér lapot a Démon, majd a szájába veszi az ujját és óvatosan harap rajta, majd kiveszi a szájából és a papír felé emeli. - A támadás jogos volt... Park JinYoung védekezésből harapta le az Ötödik gyerek, Park Jimin bal kezét, aki a hat testvérével Helen... - a hangos írásba BongKwan üvöltése vágott bele.

- Ne merd így hívni! - mindenki tekintette a férfira szegeződik. - Attól, hogy a tanács egy fura nevet adott rá nem az a rendes neve... GiSungnak hívják...

- Pont mint az dédmamáját? - mosolyodik el SookYong. Elő villannak a tűhegyes fogai. - Ez annyira aranyos! - kezd toporzékolni mint valami kislány. - Na de... Munkán vagyok. Hol is tartottam? Ja igen... Aki a hat testvérével Helen, Heo Gi Sung életére törtek. A támadás jogos volt mind kettő farkasnak... - hagyja, hogy a vére a tenyerére folyjon, majd lepecsételi a lapot. - Kész! Ezzel se lesz több gond. - mosolyodik el és a zsebébe nyomja a lapot. - Ha megint találkoznátok a Hét fiúval mondjátok meg nekik, hogy üzenem az apjuknak, hogy még mindig jön nekem egy kis aprósággal... - kezdi az ujját tördelni. - Tudni fogja miről van szó.

- Hol él az a rohadék?! - hallom meg BamBam hangját amire egyből oda kapom a fejem.

- Még egy sebesült ici... pici... kutyus... - mosolyog a kölyökre SookYong. - Nagyából... Ötszáz éve amikor kezdő vámpír atya volt jó ideig együtt szórakoztunk. Akkor lehetett úgy kétszáz éves. Azóta nem láttam.. Azt se tudom mi lett vele, egyedül az éjszakai vacsis történetet hallottam róla, de semmi több... Én a helyedben nem próbálkoznék egy született vámpír ellen, kiskutya. A végén nálam kötnél ki. Nem mondom... Kifejezetten ízletes lehetsz ilyen őszinte, igaz szívvel.

- Fogd be! - ordítja el magát Bhuwakul.

- Mennyivel jobb farkasokkal és vámpír vadászokkal beszélgetni, mint vámpírokkal és démon vadászokkal... - teszi vissza a fejére a köpenyét. - Ha a Hét testvér elkezdi jóslatot betejesíteni akkor még párszor, majd találkozunk kutyulik! - indul kifele az ajtón. - Legyetek jók! - fordul vissza, de akár a füst szerte foszlik és már el is tűnt.

- Mondjátok, hogy ez nem igaz... - rázza meg a fejét GiMyung. - Nem lehet az övé! Holnaptól otthon marad, majd... én segítek neki a tanulásban!

- Azzal csak a saját helyzetünkön rontanánk... - sóhajt BongKwan és leül a felesége mellé. - Továbbra is hallgatunk...

- És ha rájön? - pillant a férjére a nő. - Ismerem a lányom. Össze fog roppanni.

- Sung nem ilyen. - rázza meg a fejé BamBam. - Megfogja érteni, hogy miért nem mondták el neki eddig, hogy mi.

- Ha rá is jön, hogy vámpír vadász. Senki... ismétlem. Senki nem mondhatja el mi lesz amikor betölti a tizenkilencedik születésnapját. Talán, ha meglátogatom a boszorkányokat esetleg a szövetséges vámpírokat tudnak, majd valamit arra, hogy eltoljuk próféciát. Megtörni nem lehet, de talán sikerül vissza tartani. - emeli GiMyung hátához a kezét BongKwan. - Megígértem, hogy megvédelek téged és őt... Nem fogom egy koszos vámpír kezébe adni az egyetlenem!

Boldog karácsonyt!

"Kivétel nélkül újra rám talált a Karácsony.

Egy ideje már, hogy valóra vált a debüt álmom.

Bár befutottam, Idén is csak gyakorlás a Karácsonyi ajándék

De hálás vagyok, mert mellettem állsz." 

Bangtan Boys - A Typical Idol's Christmas

Boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak! 

3. Fejezet: A Kutya és a Bárány

Jimin szemszögéből:

Csak a mély barna szemeit nézem amiből árad a félelem. Nem magát félti... Nem is a másik hat falka társát... Az édes vörös hajú lányt. Csak ő miatta lehet ennyire kétségbe esett és stresszes. Ki lehet az a lány, hogy ennyire félti?

- A vörös lány... Nagyon finom illata van... - suttogom el. - Szívesen mélyeszteném a fogamat a nyakába...

A szeme kikerekedik, majd mérges lesz és messze lök magától. Imádom ezt az arc kifejezést! A düh ami az arcán foglal helyet és képes lenne cafatokra tépni az elő villanó fogaival. A szeme újra sárga lesz és egyre több helyen jelenik meg rajta fekete szőr. A karmai is megnőnek. Fantasztikus!

- Ha csak a közelébe mész megöllek. - tűnik elő a hosszú fekete farka amin a szőr szanaszét áll. Pont mint egy kutyán.

- Állok elébe! - vágom rá.

Azonnal felém csap a több centis körmével, de én csak a zsámoly halom tetejére ugrok zsebre tett kézzel.

- Remélem lesz, majd ennél jobb támadásod is, ha megkóstoltam. Majd úja, és újra és újra. Aztán a hatodik harapásnál már nem csak a vére lesz az enyém...- mosolygok a kutyára.

Megszólal a kicsengő amire mind ketten felkapjuk a fejünket. Erre is fognak jönni tanulok és mi éppen kisebb háborút vívunk egymással. Szinte azonnal vissza alakul emberi alakjába. Kitartóan mered rám, de én csak intek és mint a villám, már ott sem vagyok. Nem fogok kakas viadalt játszani egy iskolában, majd valahol a szabadban éjszaka. Csak, hogy alaposan a földbe tudjam taposni, és a fekete bundáját lenyúzhassam róla, hogy szőnyegnek használjam a szobámban, de most se időm, se kedvem megölni. Hagy forrjon a levében. A tésztát se langyos vízben főzzük ki.

- Hol az istenben voltál! - kapja el a karom NamJoon. - Első nap lógtál az utolsó óráról!

- Nem csak ő. - kezdi a pártomat fogni Tae. - Az egyik farkas is. - pillant a kijárat felé. - Ugye nem veszekedtetek? - néz vissza rám a rubint zöld szemeivel. Ezt fenyegetésnek kellene vennem?

- Én csak pihentem. Ő zaklatott... - sóhajtok és elindulok kifelé. - Semmi kedvem nem volt vele szórakozni, de ő nem hagyott pihenni...

- Király... Ma már egy troll és egy vérfarkassal is kikezdtél... - indul utánam Hope. - Ha megint szarba kerülünk én foglak halálra verni Park Jimin!

GiSung szemszögéből:

Össze pakolom a cuccom és a hátamra kapom a táskám. Hol van Junior? Nem szokott lógni... A többiekre nézek akik össze szedik a cuccukat. Az új fiúk sietve távoznak, de... Jimin is lógott?

- Se Junior, se Jimin... - motyogom el amint elindulunk kifelé. - Hol lehet Junior?

- Biztos egy kis magányra vágyott. - mosolyog Jackson és átkarol. - Mit tervezel délutánra? JR. kajálni akart menni. Neked nem szólt?

- Még nem mondott semmit... - sóhajtok. - Remélem minden rendben van vele... Ebéd óta, olyan mint egy hulla! Csak vonszolta magát.

- Minden rendben van vele! - szólal meg BamBam. - Ne idegeskedj! Ha baja lenne te lennél az első akinek elmondaná.

- Ez így van! - fogja meg a kezem Junior. - Ennyire hiányoztam? - húz el Jacksontól és a derekamra teszi a kezét.

- Nem szeretem mikor úgy eltűnsz. - nézek az arcára. - Akkor ma kajálni mentek?

- Megyünk! - javít ki a barátom. - Utána haza kísérlek.

- Ha nem zavarok. - nézek a fiúkra akik csak mosolyogva megrázzák a fejüket, jelezve, hogy nem is érdekli őket a dolog.

- Ezt megbeszéltük! - szólal fel YoungJae. - Együnk sült húst! - rohan el mellettünk egészen ki az ajtón amit nyitva tart nekünk.

Azonnal a legközelebbi étterem felé vesszük az irányt és esni kezd mire oda érünk. Ez hiányzott még... Nem szeretek viharban egyedül otthon lenni. Olyan... rossz és ijesztő.

Nagyából két órát töltöttünk az étteremben, majd Juniorral indulunk is haza az esőben, persze esernyő nélkül. Rohanunk a metróról leszállva a házig ahova csurom vizesen érünk be.

- Ki nem megyek! - kapja le a pulcsiját JR., majd a földre dobja. - Csak megbetegednék. - a cipőjét is lerúgja még én is leöltözök.

- Itt maradsz éjszakára? - pillantok rá, miközben kikötöm a cipőm.

- Miért ne? - mosolyodik el és az emeletre indul. - A szüleid jelenleg dolgoznak, így miénk az egész ház.

- Remélem semmi rossz nem jár a fejedben! - ordítok utána, majd megpróbálom utol érni. Akár hányszor átjön és a szobámba szabadul rá jön a pakolási mánia és feltúrja a szekrényeimet. Igaz, eddig még soha nem aludtunk együtt, de ez egy új lépés lesz a kapcsolatunkban.

Felérek a lépcsőn és egyenesen a szobámba rohanok, de amikor beérek kisebb szívbajt kapok. A szobám közepén áll egy boxerben Junior.

- Kérdeztem, hogy nem baj-e, ha elmegyek zuhanyozni. Nem válaszoltál. - sétál ki mellettem és a fürdőbe megy.

Időnként annyira pofátlan! Még a ruháját is a földön hagyta...

A vizes ruha halomhoz lépek és a kezembe veszem. A radiátorhoz sétálok és rá terítem a pasim pólóját és nadrágját, a zoknijával együtt. Kinézek az ablakon és tudomást veszek róla, hogy elállt az eső és már csak sár van. Ja, meg rohadt sötét... Viszont ahogy látom még fog esni az éjszaka, mert újabb felhők jönnek amik villámokat szórnak az útjába kerülő területekre. Nem szeretem a vihart...

Gyorsan húzom be a sötétítő függönyt és elkezdem ledobni a vizes pulcsim, amit JR. cuccai mellé terítek.

- Kész vagyok... - sétál be a szobába a derekán egy törölközővel és egy másikkal a haját törölgette.

- Mire vissza érek vegyél magadra valamit! - elő veszek egy pólót és tiszta fehérneműt és már rohanok is a fürdőbe.

Elő kapom a törölközőm és meztelenre öltözök. Nagyából tizenöt percet töltök a zuhany alatt. Hajat mosok és lemosom az izzadságot a reggeli futás miatt. Kilépek a zuhany fülkéből és szárazra törlöm a bőröm, majd a hajamat is a törölközővel kezdem átitatgatni. Amint jónak látom felöltözöm és elkezdem szárítani a hajam. Nem akarok most órákat foglalkozni azzal, hogy egyenesre szárítsam, mert jelen pillanatban a pasim a szobámban van és bármit csinálhat még én szépítkezek.

Kihúzom a hajszárítót és elhagyom a fürdőt. A szobámba sietek, de amikor beérek egy alvó fiút látok az ágyamban. Félmeztelenül fekszik derekáig betakarva. Oda lépkedek hozzá, de amikor megállok felette kinyitja a szemét és fel néz rám.

- Felkeltettelek? - ülök az ágyra török ülésben felé fordulva.

- Nem aludtam. - ül fel. - Csak pihentem, hogy legyen rád erőm. - mosolyodik el.

- De látom tiszta pólót nem találtál. - fekszem le mellé és a mellkasára dőlök, hogy szorosan hozzá bújhassak.

- Olyan nagy baj...? - suttogja el. A csípőmre csúsztatja  a kezét és a bugyimmal kezd szórakozni. - Sung... - kezd becézni. - Most... Itt lenne az alkalom...

- M-Mire? - ki hagy egy ütemet a szívem és levegőt venni se tudok. Csak fekszem és a szobám falát bámulom. Tudom mit akar, de nem vagyok képes elhinni. Én még messze nem állok készen rá!

Egy másodperc alatt kerül felém, én meg végtelenül fekszem alatta. Kezemet a mellkasom elé húzom és kikerekedett szemekkel bámulok rá.

- Le szeretnék veled feküdni... - mormogja el és meg akar csókolni. Nem engedem neki a száj puszit. Oldalra fordítom a fejem, így a szája az arcomat éri. Ha most engedném neki a csókot az egy igen lenne, de még nem akarom.

- Kérlek JinYoung. - suttogom el. - Ne...

- Sajnálom... - hajol a nyakamhoz és óvatosan beletúrja a száját. Csak egy csókot nyom a nyakamra, majd felegyenesedik és a derekamra ül. - Nem felejthetnénk el? - pillant oldalra és leül a csípőmről, a kezemért nyúl és fel ültet.

- De! - mosolygok rá.

- Nem vagy mérges? - vörösödik el az arca. Megtudnám zabálni!

- Dehogy! Rád nem tudok mérges lenni. - az arcához emelem a kezem és óvatosan érintem a bőréhez. A hüvelyk ujjammal a szájára simítok, majd birtokba veszem az ajkait.

Percekig megy a hosszú, heves csók, de elválunk és kapkodni kezdem a levegőt miközben a homlokának nyomom a sajátomat. Lehunyt szemekkel simítok a hátára, majd távolabb hajolok tőle.

- Be fonhatom a hajad...? - nyitom ki a szemem a kérdésére.

- Persze...

Mark szemszögéből:

Annyira imádom Junior hülyébbnél hülyébb ötletei. Igazán elmondhatná, hogy mi van amiért fél nyolc lesz és még mindig csepereg az eső, de mi hatan GiSungék háza előtt állunk fejünkön a kapucninkkal.

- Megölöm JR.-t... - sétál mellém JB. - Igazán elmondhatta volna mi történt...

- Fiúk! - szól BamBam.

Azonnal leguggolunk és meg sem mozdulunk másodpercekig. Bhuwakulnak van a legjobb látása mind a hetünk közül. Nem csoda, hogy most is azonnal kiszúrta GiSungot, hogy ki nézett.

Percekig csend, majd BamBam újra jelezz és felegyenesedünk. Hangos sóhaj hagyja el a szám és a nyakamhoz emelem a kezem.

- Szép volt. - böki oda a fiatalnak Jackson. - Az kell, hogy lebukjunk...

- Csak remélem Junior nem veszti el a fejét. - nézek fel az ablakra. - Idáig érzem GiSung illatát... Ha csak... - nyelek hatalmasat. Érzem, hogy a szemem sárga lesz és a karmaim is nőni kezdenek. A vérfarkasok nem isznak vért, de az ő vérét igazán megízlelném. De szerintem nem csak én vagyok így ezzel.

- Fejezd be. - szól rám JB. - Ne gondolj rá. Reméljük Juniornak se jut eszébe, Ő nem lenne képes olyan szép lyukakat csinálni a bőrén mint egy vámpír.

Érzem, hogy a telefonom mozogni kezd a zsebemben. Érte nyúlok és elő veszem. Junior?

- Igen? - emelem a fülemhez a készüléket. - Elmondod végre?

- Bocsi... Figyelj. Mond meg a többieknek, hogy Jimin... Nem egy sima vámpír. A hét rózsa egyike... 

- A-Azt ne mond, hogy a többiek... - kerekedik ki a szemem.

- De... Sajnos így van. Csak remélni tudom, hogy Jimin ha egyedül próbálkozik akkor nem lesz mersze szembe szállni hat farkassal. Utolsó órán közölte, hogy meg fogja kóstolni Sungot... 

- Nyugi! Csak akkor mehet tovább, ha megöl minket. Nem ez az első őrjáratunk. Emlékezz csak arra amit az apja mondott. Egy vámpír se juthat be a házba. - pillantok a kis útra ami a házzal szemben van.

- Sajnálom, hogy nem vagyok kin veletek... - csorbul el a hangja. - Tényleg sajnálom. 

- Semmi baj, de kérlek legyen önuralmad és ne próbálkozz semmivel. Emlékezz arra, hogy vér esküt tettél. GiSung nem egy kaja gyár. Te vagy az Őrzője.

- Tudom, csak... Szeretem... Nem akarom, hogy a hibámból szomorú legyen... Köszönöm, hogy segítetek... 

- Bármikor... Jó éjt.

- Nektek is. 

Leteszem a telefont és a fiúkra nézek. Mind hallották a beszélgetést a kitűnő hallásoknak köszönhetően. Főleg BamBam.

Vissza bújtatom a mobilom a nadrágom zsebébe és folytatom a megfigyelést.

Vér eskü... Nem minden vérfarkas kap a születésekor Bárányt, de már lassan hatvan éve így van. Minden vámpír vadásznak van egy Őrzője. Őrző csak tiszta vérű farkas lehet, olyan aki nem ölt embert. JR-en kívül egyedül Jacksonnak van Báránya, de nem sok időt töltenek együtt. A Bárány még három éves sincs. A szülei nem sok értelmét látják annak, hogy Jackson a nap huszonnégy órájában figyeljen rá. Nekem még nincs senkim akire nagyobb figyelmet kellene fordítanom, de nem is baj. Legalább segíthetek a barátom védelmezésében.

- Van itt valaki! - szól YuGyeom.

Azonnal megérzem a büdös vámpír szagot. Akár a halál... Sőt! Ez a halál. Egy undorító teremtmény szaga ami még nem indult rothadásnak. Sajnos még nem ismerem a hét vámpír szagát ezért nem tudom jelenleg melyik látogat meg minket ilyen későn, de bármikor készen állok szét tépni.

Mind a hatan átalakulunk és türelmesen várunk. Csak morgunk és a szag irányát bámuljuk. Gyere elő te gyáva nyúl!

2. Fejezet: Bolhák

GiSung szemszögéből:

- Miről beszélsz? - kezdek nevetni. - Én nem is érzek semmit. - tovább fürkészem Junior arcát.

Nem válaszol, csak felém fordul és mosolyogni kezd. A kezét a vállamra teszi és arcon puszil. Tiszta hülye...

- Nem is mondták, hogy ennyi új diák lesz... - motyogta Jackson. - Tavaly is csak kettő új srác volt... De most hét.

A színpadféle fordulok és észre veszem a hét fiút. Nem mondom... Nem rosszak. Kifejezetten helyesek és szinte tökéletesnek tűnnek innen fentről. Ahogy néztem őket, feltűnt, hogy az egyik pont engem kezd bámulni. Nem túl magas, alacsony barna hajú fiú. Egész széles vállak és teljesen sima arc. Ide látom a mély sötét barna szemeit. A haja minden bizonnyal beállítva állt, de nekem olyan össze visszásnak nézett ki. Pont Mint JinYoung. Lenyalja a haját és amikor éppen hozzá érek szívbajt kap és muszáj keresnie egy tükröt, hogy az égvilágon semmit ne csináljon vele...

- Sung! - lök vállba JR. - Itt vagy?!

- I-Igen... - fordulok felé.

Meghallgattuk az igazgató beszédét, hogy fogadjuk szeretettel a fiúkat és jöjjünk velük ki, majd még pár fontosabb dolgot sorolt el. Ilyen fontosabb dolog volt az iskola szabályzata, de abból is a komolyabb dolgok és a házi rend. Amint vége lett vissza igyekeztünk a termünkbe és leülünk a helyünkre. Belép a tanár és amint zárná be az ajtót az egyik új fiú megfékezi a nyílászárót.

- El is feledkeztem rólatok... - sóhajt a tanár úr.

Nem olyan fiatal, de éppen akkor nem is olyan öreg. A szeme mindig karikás és lila, nem sokat aludhat éjszaka. Sokszor van, hogy beszélek vele és majd le tapad a szeme. Az óráin rendszeresen elalszik. Nem tudom mi baja lehet, de már fél éve ilyen. Mintha semmi kedve nem lenne tanárkodni.

Beljebb sétál a hét fiúból négy. Köztük van az aki az igazgató beszéde alatt végig engem bámult.

- Mutatkozzatok be és üljetek le... - néz körbe a terembe a férfi. - Ahol találtok magatoknak helyet...

- Kim NamJoon vagyok. - szólal meg a magas szőke hajú fiú. Egy selyemnek kinéző lila ing van rajta egy szűk fekete farmerrel. Igazán előkelő és férfias fiú. Nem túl macsó, de biztos vagyok benne, hogy rendkívül romantikus.

- Jong HoSeok. - emeli fel a kezét a kicsit ló arcú srác. Szinte fekete haja kicsit lenyalva pihent a homlokán. Egy fehér póló van rajta, a nadrágja pedig nem igazán ér le a bokájáig.

- Kim TaeHyung vagyok! - mosolyodik el a követező fiú. Aranyos és tökéletes frufruja csak úgy csillog, biztos nagyon puha lehet a haja és sima. Úgyszintén fehér hosszú ujjú póló van rajt aminek az egyik ujja itt-ott ki van vágva. Mellé egy kicsit ülepes sötét nadrág. Nagyon jó ízlése van.

- Park Jimin... - forgatja meg a szemét a bámuló. Még mindig egy szürke trikó van rajta egy fehér pulcsival és egy sötét kék farmerrel. Rám néz és az unott arcára egy mosoly ül.

- Örülök nektek fiúk... - nyitja ki a szemét a tanár úr. - Remélem megjegyeztétek a nevüket... mert én nem... - suttogja el. - Nos... - ki tolja maga alól a kényelmes bőrszékét és fel áll.

A négy fiú a hátsó sorban lévő padokhoz megy és le is ülnek. Annyira nem természetesek... Mintha egy magazinból léptek volna ki.

A tanár beszéde után jött a kaja szünet. Lementünk az ebédlőbe és a megszokott helyünkre ültünk, annyi különbség volt, hogy most már Bhuwakul és YuGyeom is csatlakozott hozzánk. Igaz kicsit szűkösen ültünk a kis kerek asztalnál, de nem érdekelt minket. Főleg nem Juniort. Örült, hogy szinte az ölében foglaltam helyet.

- Na?! - támaszkodok az asztalra. - Eddig, hogy tetszik? - nézek BamBamra és YuGyeomra egy mosollyal az arcomon.

- Nekem eddig tetszik. - kap a szájába egy darab húst YuGyeom.

- Nekem is... Bár a srác aki késve érkezett kicsit... Rideg...

- Épp úgy mint a többiek. - sóhajt Mark. - YoonGi és SeokJin is érdekes...

- Megnyugodhattok... - kezd kuncogni JB. - TaeHyung, Jimin, NamJoon és HoSeok is érdekesek.

- Elképesztő, hogy ti megtudtátok jegyezni a nevüket. - eltűnik a mosolyom és lefelé görbül a szám. Az ölembe húzom a kezem és a tányéromat kezdem bámulni. - Nem igazán izgatott kit, hogy hívnak...

- Nem csodálom... - nevet JR. - Biztos megint máshol járt az eszed. - karol át.

- Én csak... - a mondatomba a másik asztalnál lévő fa szék eldőlése vág bele.

Az egész étkezőben csend lesz és mindenki az eldőlt szék felé néz. Az ülőhely a földön fekszik, a egyik oldalán az új osztálytársam, azt hiszem Jimin, a másikon pedig pár amerikai focis srác pár haverjával. Jimin a magas szőke hajú fogja vissza, pedig már ökölbe van szorulva a keze.

- Gyerünk... - szólal meg az elől álló focista. - Sicc...

- Olyan szinten beverem az arcod, hogy... - gondolkodik el Jimin. - Baszd meg! - emeli fel a kezét.

- Igen? - lép közelebb az új fiúkhoz a srác.

Ha minden igaz ő a végzős Hong DongHo. Az iskola legjobb focistája és a legnagyobb bunkó a világon. Attól, hogy az apjáé az egész iskola nem jelenti, hogy mindent megtehet. Igaz... Szélles vállai vannak és nagyon helyes, de akkor is! Undorító, hogy magasabb rangúnak hiszi magát mint itt mindenki más. A talpnyalói pedig szaladnak utána. Gusztustalan...

DonHo elrúgja a széket és ha nincs BamBam akkor a szék sikeresen háton vág az egyik lábával. Juniornak se kell több. Talpra áll és közbelép a fiúkkal együtt.

- F-Fiúk? - nézek fel rájuk, majd én is felállok.

Mark felállítja a széket és vissza rúgja Jimin és DongHo közé. Nagyon nem kellene ebbe az egészbe beleszállniuk! Csak megint vitatkozás lenne és mindenki mehetne az igazgatóiba.

- Istenkém... - sóhajt Dong és egy mozdulattal seperné le a kerek asztalon lévő fiúk kajáját, de amint lelöki azokat a másik szőke hajú fiú szinte azonnal elkapja a két tálcát.

- DongHo! - szól rá Mark. - Komolyan ennyire nincs jobb dolgon mint másokat idegesíteni?

- Mi jogon szólsz bele a dolgomba amerikai buzi? - üti le a sapkát a fejéről. - Még mindig nem értem miért lógsz ezekkel a nullákkal GiSung... - megrogyasztja a lábát, hogy szemmagasságban legyen velem.

- Most akkor kell az asztal vagy nem? - teszi fel a kérdést Jimin. - Megijedtél, hogy azonnal egy kislánnyal kezdesz kötözködni? - mosolyodik el gúnyosan a fiú.

- Fülbe valós hülye gyerek! - lép el tőlem DongHo és Jimin pólója után kap, de a fiú leguggol és lábon rúgja a focistát.

- Elég! - ordít az egyik tanár valahonnan az étkező bejáratától.

- Még vissza kapjátok! - fordít hátat nekünk Dong és bicegve kezd el menni a haverjaival.

Ennek még lesz folytatása és nagy balhé lesz még ebből... Minek kell mindenbe bele pofázniuk?

- Nem kellett volna segíteni. - ül vissza a székre Jimin.

- Még véletlenül se miattad, vagyis miattatok segítettünk... - ülnek vissza az asztalunkhoz a fiúk.

Én csak állok és meredek a hét fiúra. még ők ugyan úgy merednek vissza rám. Mintha egy vad lennék a szavannán és oroszlánok karmaiba szorultam volna.

- Sung! - szól rám JR. - Mindjárt becsengetnek.

Hátat fordítok a fiúknak és leülök a helyemre, majd folytatóm az evést.

Jimin szemszögéből:

Ahogy körbenéztem az egész iskolán a színpadról újra elkapott egy érzés. Éhen halok. Mennyi illat és szag van itt. Tisztán érzem, a mocskos vérfarkasok bűzét. Bármit mondanak a fiúk tudom, hogy ők is éreznek minket. De... Ez a finom illat minden szomorúságot kivernek a fejemből. Kié?

- Jimin. - kezdett suttogni Tae. - Jól vagy? Az kell még, hogy leugorj a színpadról és vér fürdőt tarts.

- Semmi bajom. - fordítom felé a fejem egy pillanatra, majd vissza nézek az egész iskolára és megakad valakin a szemem. Egy vörös hajú lányon. Gyönyörű hosszú egyenes haja a mellkasán pihen.

Az igazgató egész hülyesége alatt csak őt néztem és ő ugyan úgy nézett rám. Mire észbe kaptam láttam, hogy mindenki elindul kifelé. Követtem a fiúkat, de JungKook, Jin és Suga teljesen másik irányba kezdtek menni.

- Mi lesz, ha valamit elszarunk? - kérdezem és zsebre teszem a kezem. - Mondjuk valaki beszól és elvesztem a fejem.

- Kussban tűröd még sérteget és azt teszed amit mond. - szól hátra nekem NamJoon.

- Na ne szopass! - torpanok meg és kiveszem a kezem a és a mellkasom előtt fűzöm össze a karom. - Azt akarod, hogy mindenki átgázoljon rajtunk?

- Jimin! - megáll és vissza fordul. - Nem azt akarom! De ha nem csinálod akkor én leszek az aki kinyír, de kis pöcs! Befogod a pofád és azt teszed amit az apánk, és én mondok!

- Te vagy kis pöcs... - kezdek duzzogni még TaeHyungék tovább indulnak. Utánuk sietek. A többiek sietnek és NamJoon sikeresen elkapja a záródó ajtót. Lehajtom fejjel és teljesen unott arc kifejezéssel megyek utánuk még újra meg nem érzem azt az isteni illatot. Felnézek, de addigra már bent vagyok a teremben. Ha jól számolok húszan vannak az osztályban. Megint csak keveredik a kivert kutya és a gyönyörű rózsa illata.

- El is feledkeztem rólatok... - néz ránk a tanár. Tisztára olyan mint egy zombi! A szeme éppen nyitva van és teljesen lila a szeme körül a bőre. Elvonszolja magát az asztalához. - Mutatkozzatok be és üljetek le... - néz az osztályra. - Ahol találtok magatoknak helyet...

- Kim NamJoon vagyok. - kezdi Rap Monster.

- Jong HoSeok. - int az osztálynak J-Hope.

- Kim TaeHyung vagyok! - kezd mosolyogni V.

- Park Jimin... - én csak megforgatóm  a szemem.

- Örülök nektek fiúk... - áll fel a székből a tanár és kezet fog velünk. - Remélem megjegyeztétek a nevüket... mert én nem... - suttogja el. - Nos... Örülnék, ha mindenki kedves lenne velük és segítené őket.

Elsőnek megyek hátra és ülök le a középső sor legutolsó padjába. Rögtön mellém ül Tae és a mellettünk lévő padban foglalnak helyet J-Hopeék. Csendben üljük végig a tanár beszédét, majd elindulunk enni. Út közben össze futunk a többiekkel. 

- Na? - kérdezi Jin, - Milyen volt? 

- Unalmas... - indulok el az ebédlő felé. 

Beérünk és azonnal megcélozzuk az ebédlő pultot. Csak főt és sült kaja van? Hogy fogom kibírni nap végéig vér nélkül? Ez kész kínzás... 

Amint megvolt a kaja kiszemeltünk egy üres asztalt és rögtön leülünk oda. Csak kapargálom a kajám még a többiek nevetgélnek és ebédelnek. Hogy bírják ki vér nélkül? 

- Hé! - szól valaki. - Pattanj buzikám! - felemelem a fejem és oldalra nézek. Megkeresem az illető fejét aki dühösen mered rám pár haverjával. - Süket vagy a sok szopástól? 

- Sajnálom, hogy leültem a helyedre... Gorilla... - fordulok vissza a kajámhoz. 

- Anyádat... - motyogja el.

Kirúgom a széket magam alól és álló helyzetbe állok. Megakarom ütni, de NamJoon nem hagyja. A szék hangjára mindenki fel figyel és ami kis meccsünket. Anyám... Akkor halt meg amikor én újjá születtem... Áldozat volt. Őszintén, már nem is emlékszem az arcára. A hangja az ami még most is kísért álmomban. NamJoon szerint csak trauma. Még ha beszélne hozzám, de nem. Segítségért kiabál. 

- Gyerünk... - szól a srác. - Sicc...

- Olyan szinten beverem az arcod, hogy... - jelenleg ahhoz sincs erőm, hogy értelmes vissza szólást találjak ki. Muszáj uralkodnom magamon, hogy ne veszítsem el a fejem és ne harapjam át a torkát. - Baszd meg!

- Igen? - tesz egy lépést a fiú. A széket elrúgja és követem a szék mozgását. Megijedek amikor meglátom kifelé tart a szék, de abban a pillanatban egy szökés hajú srác megállítja azt. 

Csak az tűnik fel, hogy az annál az asztalnál ülő fiúk félállnak. A szag! Ők a vérfarkasok! Istenkém! Ha csak belegondolok mi lenne, hogy mi kerülnénk velük balhéba! NamJoon alaposan szarrá verné az összes kutyát.

- Istenkém... - annyi tűnik fel, hogy az asztalon lévő két tálca zuhanni kezd, de még időben kapja el Suga. Felnéz rám és jelzi, hogy száljak ki az egész beszélgetésből, mert ő lesz az aki megöl, ha nem teszem. Kék lesz a szeme és mintha egy pillanatra még a fogai is elő villantak volna. 

- DongHo! - szól a srácra egy sapkás, szőke hajú srác - Komolyan ennyire nincs jobb dolgon mint másokat idegesíteni?

- Mi jogon szólsz bele a dolgomba amerikai buzi? - a fiúhoz lép a DongHo nevű gyerek és leüti a fejéről a sapkát. A vörös hajú lányra néz aki a hét fiú között áll. - Még mindig nem értem miért lógsz ezekkel a nullákkal GiSung... - elkap az undor amint a lányhoz kezd beszélni. Mintha egy koszos vámpírt látnék egy tündérrel beszélni. 

- Most akkor kell az asztal vagy nem? - kérdezem és az asztalra támaszkodok. - Megijedtél, hogy azonnal egy kislánnyal kezdesz kötözködni? - egy gúnyos mosoly telepszik az arcomra, csak, hogy még jobban bosszantsam. 

- Fülbe valós hülye gyerek! - lép felém, de mielőtt elkaphatna leguggolok és gyorsan rugóm lábszáron. Nem esik össze... Nem ember... Esetleg ork vagy troll... Nem csodálom, hogy ekkora és ahogy elnézem Amerikai focizik is.

- Elég! - női ordításra leszek figyelmes. Felállok és megigazítom a ruhám.

- Még vissza kapjátok! - pofátlan troll... Attól, hogy erős nem jelenti, hogy olyan sok jutott neki agyilag. Nem érez túl sok szagot és nehezére esik felismerni a vámpírokat és a mocskos vérfarkasokat. Az évek során nagyon sokat változtak. Megtanultak normálisan beszélni és mozogni, a testük és egész ember alakú lett mivel nagyon sok troll boszorkányokkal vagy esetleg emberekkel kezdett románcot. Ahogy elnézem ez a gyerek talán tizenöt százalékig troll. 

- Nem kellett volna segíteni. - ülök vissza a helyemre. 

- Még véletlenül se miattad, vagyis miattatok segítettünk... - leülnek a kutyák és folytatják az evést. 

A lány csak áll és bámul minket. Látom NamJoon parancsa nem sokat ér Kookinak... Szegény lányt most is irányítja. 

- Sung! - rántja vissza a megbabonázott lányt a valóvilágba az egyik fiú. - Mindjárt becsengetnek.

Hátat fordít nekünk és leül az asztalához épp úgy mint a többiek. NamJoon azonnal rám néz, de nem mond semmit. Inkább JungKookot vonja kérdőre. 

- Vad barom! - csap az asztalra. - Hogy lehetsz ekkora hülye?! - suttogva kezd ordítani. - Ne merd többet használni az erőd a suliban! 

- Jól van már... Annyira aranyos volt ahogy nézett! - nyalja meg a száját a legfiatalabb. 

- Hazáig bírjátok ki. Otthon azt csapoljátok meg akait akartok, de itt nem akarok balhét. 

- Értettük... 

~~~

Egyáltalán nem volt kedvem bemenni az utolsó órára ezért a tesi folyosón találtam menedéket. A zsámoly halmazon helyezkedtem el és csukott szemekkel pihentem a hegy tetején. A nyugalmamat a bűz zavarta meg és léptek. 

- Mit akarsz...? - motyogtam el csukott szemekkel. 

- Tudom mi vagy... 

Az egyik szememmel néztem le a fekete hajú fiúra akinek a szeme sárga lett és csak a nyakához emelte a kezét, majd úgy kezdett vakarózni mint egy kutya. 

- Bolhás vagy? - nyitom ki a másik szememet is és elmosolyodok. - Van egy üzlet ahol nagyon olcsón lehet kapni bolha nyakörvet. Ha gondolod elküldöm az üzlet címét SMS-ben.

- Mióta itt vagytok vakaróznom kell... Ehhez semmi köze a bolhákhoz... Egyszerűen allergiás vagyok a magad fajtákra. 

- Én meg rátok. - lógatom le a lábam. - De ha szeretnéd megvakarom a füled tövét. 

- Mi a neved? - kérdezi és közelebb lép a halmazhoz.

- Nem ismersz meg? - ugrok le elé. - Park Jimin... A lila rózsa, az ötödik gyerek. 

Eltűnik a magabiztossága és helyette kétségbeesettség ül az arcára. Mindig ez van amikor bemutatkozok egy olyannak mint én. Sok lény szerint csak legenda a Hét fiú története, de aztán rájönnek, hogy... kurva szar vámpírral futottak össze. 

- És a te neved? - ülök le a zsámolyra. - Bolhás Bodri? 

- Park Jin Young. - nyel nagyot és hátrál egy lépést. - Mit akartok itt? 

- Őszinte leszek... - állok két lábra és a falnak lököm, majd a feje mellett kezdek támaszkodni. - Még én se tudom... 

1. Fejezet: Törvény, az év első napja

GiSung szemszögéből:

Anya régen nagyon sokat mesélt a természet feletti erőkről. Szinte minden esete szóba kerültek a tündérek, boszorkányok, vérfarkasok és a vámpírok. Az egyik kedvenc mesém volt a hét fiú története akik hét rózsa bimbózásakor változtak át. Elsőnek a rózsaszín, majd a piros, a kék, a narancs, a lila, a zöld és végül a citrom sárga szirmú rózsa. Hét erős fiatalemberből lettek még erősebb nem emberi lények. Minél nagyobb lettem annál jobban érdekelt a történet és anya annál kevesebbszer mesélte el nekem. Bárhol kerestem sose találtam rá a történetre. Már tizennyolc éves fejjel nem érdekelnek a gyerek mesék. Tudom, hogy mind hazugság... Nincs benne igaz tartalom. Vámpírok nem léteznek. Talán... Soha nem is léteztek...

Nem is tudom mit szeretek jobban abban, hogy végre elértem azt a napot, hogy pont három hónap múlva 19 éves leszek. Felnőtt! Végre akkor hagyhatom el a házat amikor én akarom. Talán még nap nyugta után is szabadon járhatok, majd városban. Bárcsak tudnám milyen érzés gondtalanul sétálni a csillagos ég alatt. Furán hangzik, de sose láttam még a csillagokat. Valahogy az eddig kimaradt az életemből. 

Mint minden nap, ma is egyedül ébredek az egész házban. Apáék ha minden igaz akkor kilnecre érnek haza az éjszakai munkából. Talán, ha van fél hét. Elméletileg nyolcra kellene beérnem a suliba, de már így is útra kész vagyok. Ha minden igaz akkor lassan ide ér Junior és lesz nyugalomban fél óránk. Az is elég egy kis romantikázásra. Nem mintha olyan sok mindent jelentene számunkra a romantika szó. Csak fekszünk az ágyon vagy a kanapén, beszélgetünk, ölelkezünk és csókolózunk. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy miért nem csinálunk több dolgot. Egyszerűen félek eljutni addig. Szerencsémre JR. tökéletesen megérti a helyzetem. Még ő se volt lánnyal és mi csak a megfelelő időt várjuk a tökéletes alkalomra. Ennyi az egész.

Amint meghallom a csengő hangját a nappaliból, kikapcsolom a hajvasalót és a földre helyezem. Gyorsan végig mérem magam a tükörben és már rohanok is a bejárati ajtóhoz a földszintre. Végig szaladok a felső emelet folyosóján, majd szinte repülök lefele a lépcsőn és amint az ajtónál vagyok megigazítom a hajam és a szürke rövid ujjú pólóm, majd ajtót nyitok. Szinte azonnal JinYoung nyakába ugrok és szorosan magamhoz ölelem.

- Új rekord... - suttogja el és a hátamra teszi a kezét. - Egyre jobb vagy Mrs. Tökéletes.

Elhajolok tőle és mosolyogva húzom be az ajtón a fiúmat. Egészen a nappaliban lévő kanapéhoz vezetem és leülünk rá. Feldobjuk a lábunkat a puha bőrre és össze bújunk a szerencsémre nem túl nagy heverőn. Mindig olyan meleg. Akár mikor megölel, vagy hozzá bújok melegem lesz. Mintha egy radiátort ölelgetnék.  

- Túl csinos vagy. - néz le rám és elmosolyodik. A kezét a vállamon össze kulcsolja és várja a reakcióm.

Felnézek rá és egy csókot lopok tőle, majd távolabb kerülök tőle és a vállára döntöm a fejem.

- Te meg túl helyes... - motyogom el és lehunyom a szemeimet. - Nem kellene ennyire szűk nadrágot hordanod. A végén problémád lesz és nem lehet majd gyereked...

- Nem csak szép, még okos is! - kezd nevetni és megpuszilja a fejem tetejét. - Annyira nem szűk, nyugodj meg...

- A fiúk szerint buzis leszel. - pillantok az arcára, hogy lássam a reakcióját.

- Csak irigyek lesznek. Helyes vagyok és egy ilyen gyönyörű barátnőm van mint te.

Az állam alá nyúl és felhúz. Hevesen kezdünk csókolózni és észre se veszem, hogy a derekára ülök és a pólómat kezdi felfelé ráncigálni. Elszakadok tőle és a kezén kezdem pihentetni a tenyerem.

- Ahj... Nem akarok semmit, csak legalább egy pillantást hagy! - csillan meg a szemén a kintről besütő reggeli nap. - Csak tudni akarom milyen melltartó van rajtad.

- Fekete, csipkés. - vágom rá és a mellkasát kezdem bámulni amit jelenleg csak egy fekete póló fed. Tisztán emlékszem, hogy az ajtóban volt még rajta egy világos kék pulcsi... Öregszem.

- Miért van az, hogy te engem már láttál félmeztelenül, de én még téged nem. - simít a nyakamra. Azonnal végig fut a hátamon a hideg és az izgalom.

- Láttál már a strandon bikiniben! - kezdek nevetni és odébb ülök rajta, mert érzem, hogy ő már teljesen a közepén jár a dolgoknak a képzeletében.

- Az más. - fogatja körbe a szemét. - Én úgy akarlak látni, hogy semmi sincs rajtad. - huncut vigyor szökik az arcára. - Viszont... Nem akarok köztünk semmit... - a hirtelen kijelentéstől eltűnik az arcomról a mosolyom és az örömöm. - Se ruhát... Se levegőt... - a pólóm alá nyúl és amint a bőre a hátamhoz ér magához húz.

Jelenleg képes lennék agyon ütni az idiótát. Sajnos nem tudom bántani, mert akár hányszor próbálom megpofozni, vagy csak megütni azonnal leteper és lefogja a kezeimet. Sokkal erősebb mint én. Pedig ő nem jár se futni, se kondizni mint én. Igazságtalanság... Hogy lehet valakinek napi hét muffin után is kocka hasa és kőkemény bicepsze? Annyira tökéletes, akár csak az életem. Az atlétika csapat kapitánya vagyok és a suli leghelyesebb pasijával járok. Mint egy amerikai tündérmese. Semmi se rondíthat bele az életembe.

A kezei feljebb vándorolnak és már szinte kint van mellem a pólómból, de ő csak arra megy, hogy kicsatolja a cicifixem.

- Elég... - hajolok el a szájától és óvatosan az arcára simítok.

A keze megáll és kihúzza a pólóm alól. Egy halk bocsánatot nyög, majd a tévé melletti órára pillant és teljesen ledöbbenve mered vissza rám.

- Elfogunk késni! - ordít fel és kicsit felül, még én leugrok róla és magamra kapom a hajszínemmel egyező piros kockás ingem. Az órára talál a szemem és meggyőződök, hogy tényleg késésben vagyunk. A hét tízes metrót sehogy nem fogjuk elérni. Gyorsan össze szedjük magunkat és elindulunk elmúlik hét húsz. Előre látom, hogy nagyon elfogunk késni! Mire bekeveredünk Seongbuk-Gu-ból YongSan-Gu-ba jó harminc perc, már ha nem késsük le az utolsó harminc előtti metrót.
Kézen fogva rohanunk le a metró állomásra. Szerencsénkre épp feltudunk szállni arra a metróra amire szerettünk volna. Lihegve fekszünk ki a bőr üléseken és magunk elé dobjuk a táskánkat a vállunkról. JinYoung rám néz és elkezdünk jó hangosan nevetni.
- Ennél messzebb nem is lakhatnál a sulitól. - simít a hátamra nevetés közben.
- Nem tehetek róla, hogy elzárva élek! - nézek rá.
Édesen mosolyog rám, majd a szája elé emeli a kezét és ismét hangos nevetésben tör ki. Ennyire vicces lehetek 10 perc futás után?
- Látnod kellene az arcod amikor futás után beszélsz! - emeli rám a tekintetét. - Remélem még jó párszor fogom ezt a tekintetet... - a kezét a térdemen kezdi pihentetni.
Gyorsan szájon puszilom, majd magam elé nézek és a vállára döntöm a fejem. Egészen a megállóig így mentünk. Leszálltunk és kézen fogva indultunk tovább. Szinte minden nap találunk valami beszéd tárgyat és képesek vagyunk egész nap boncolni a témát.
Mielőtt belépnénk a suliba megállítom és felé fordulok.
- Ha megmondod mi lesz, ma neked adom a desszertem. - mosolygok.
- Rendben.
Kinyitja az ajtót és besétálok előtte. Megvárom, hogy ő is belépjen, majd tovább indulunk. Rebbenés nélkül kezdem figyelni a sima, pattanás nélküli arcát. Egy mély levegőt vesz, majd neki kezd.
- Sült csirke falatok lesznek sült krumplival. Salátával, vagy konzerv barackkal. A desszert puding vagy sajtos pogácsa lesz. - húz közelebb magához és homlokon puszil.
- Annyira hihetetlen vagy! - kezdek vonyítani. - Biztos vagyok benne, hogy megnézed! Nem lehet, hogy ennyire jó a szaglásod! Én nem is érzem az illatát.
- De lehet, hogy hazudok. - kezd kuncogni.
- Majd ebédnél meglátjuk.
Az osztályterembe sétálunk. Betesszük a lábunkat az ajtón és megszólal a csengő. Épp időben beértünk. Megkönnyebbült sóhaj kúszik ki a számon és elmosolyodok. Azonnal a helyünkre megyünk és leülünk egymás mellé. Szinte már négy éve ülünk egy padban Juniorral. Az Általánosban is sokat lógtunk egymás nyakán. Aztán több lett az egész mint egy barátság. Ő szerelmet vallott én meg nem tudtam mit tenni. Igent mondtam pár nap múlva. Rá jöttem, hogy én is szeretem őt.
Valaki a hátam mögül meghúzza a hajam. Azonnal hátra fordulok és a mögöttem ülő Jacksonra nézek. Elvigyorodik és integetni kezd a húsz centi távolság ellenére.
- Sziasztok. - nézek a mellette ülő JaeBumra.
- Sziasztok. - köszön JB. amint hátra fordul JinYoung is. - Azt hittük sose jöttök.
- Áhh... Fárasztó volt a mai nap reggel... - sóhajtom el.
- Hát... Neked felkelni korán a tavaszi szünet után... Végre már csak két évünk van... - kezdi a fejét támasztani Jackson. - Ez Mark utolsó éve. Ha megbukik a pótvizsgán akkor most itt lehetne velünk, de nem. Ő jó fiút játszott és a pótvizsgán kitűnő jegyet ért el...
- Ne legyél irigy! - szól rá JB. - Attól, hogy te kettessel jöttél tovább... Ha nem segít puskázni Junior akkor most YoungJae-el firkálhatnád a másodikosok padját.
- Tényleg! - kapok a fejemhez. - Beszéltetek már BamBammal és YuGyeommal? Eddig, hogy tetszik nekik a suli?
- Még nem beszéltünk velük. Nem sok időnk volt. Minket kaptak el először amint beléptünk a suliba. Rohantunk székeket pakolni a gyűlésre. - túr a fekete hajába JaeBum. - Semmi kedvem arra a hülyeségre menni... Bejelentenek pár marhaságot, majd vissza jövünk. Befirkáljuk a füzetünkbe a fontos dolgokat, ebéd és mehetünk haza...
- Pár marhaság... - fordulok előre a széken, mivel belép a terembe a tanár.
Minden elmond a mai napról, mi hogyan lesz, majd elindulunk az előadó terembe. Már hangos volt a többi osztálytól. Az egész terem teljesen sötét volt, mivel egy ablak sincs és az összes fényt három nagy lámpa adja amik éppen, hogy égnek. Végig sétálunk a bordó színű szőnyegen, majd a helyünkre ülünk. Persze Jackson azonnal előttem szalad be, hogy mellettem ülhessen. Utána én megyek Juniorral és végül JB. Mögöttünk YoungJae és előttünk Mark. Azonnal lekapom a legidősebb fejéről a sapkáját. Reflex szerűen néz hátra mérgesen, majd amint meglátja, hogy nálam van az egyik kincse a sok közül elmosolyodik.
- Máskor igazán elkérhetnéd. - fordul teljesen hátra. - Hogy telt a tavaszi szünet?
- Fárasztó volt. - teszem a fejemre Mark tulajdonát. - Junior egy szabad percet se hagyott nekem...
- Tényleg! - szól bele a beszélgetésbe YoungJae a hátunk mögül. - Most lett két éve, hogy együtt vagytok!
- Még csak két év?! - kezd nevetni Jackson. - Azt hinné az ember, hogy ti... - hirtelen abba hagyja a dumálást és a színpad felé fordul. Szinte mind az öten így tesznek. csak meredek a barátomra aki megállás nélkül szimatol.
- Melyik ember használ ilyen büdös és régi parfümöt? - teszi fel a kérdést Junior.

Jimin szemszögéből:

Mennyire utálom a sulit... Főleg azt ahova most fogunk járni... Miért nem volt jó nekünk az éjszakai suli? Szerintem ott is elkezdhette volna JungKook a gimit... Megint kenhetek magamra egy adag naptejet, hogy véletlenül se égjek porrá. Utálom a napot. Utálok mindent ami a fénnyel és az élettel kapcsolatos. Na jó... Nincs is jobb mint egy lány friss vére. Talán ez adja az összes örömömet ebben a szar világban. Nem is tudom mióta nem hallottam dobogni a szívem. Talán 150 éve? Vagyis... 150 éve élek ebben a pöce-gödörben. Napot mikor láttam utoljára? Úgy két hete... Tudom, hogy ez annyira nem sok idő, őszintén nekem a 150 év után minden egy pillanat ami egy hónap alatt történik. Borzalmas az élet halottként. Szinte hófehér a bőröm és nem lehet normális barátnőm, mert nagy az esélye, hogy szeretkezés után egész véletlenül öregasszonyt csinálok belőle pár nyak harapással. Hihetetlen mennyire undorítóak az emberek amikor egy csepp vér sincs bennük.
Lassan ittam bele a tányérom feletti boros pohárba amit nem a finom nektár festett vörösre. Hogy is fogalmazzak. Mi nem az a tipikus vámpír "család" vagyunk mint a többiek. Soha nem ittam még állat vért. Az átváltozásom óta csak ember véren élek, nem kis mértékben. A mostohaapánk tipikusan olyan akit sose lehet megölni. Nem csak azért, mert piszok erős, hanem mert tesz róla, hogy megközelíthetetlen legyen. Nap mint nap mennek hozzá a jobbnál jobb nővéreink és húgaink. Egy kicsit kirúg a házból az apánk. Semmi vér fertőzésről nincs szó. Aki a falka tagja az a család tagja is. Aki idős az hatalommal bír. Az egyik legidősebb tag Kim Seok Jin. Igaz nem a legerősebb, mivel azt a címet Kim Nam Joon érdemli ki. Nem ők voltak a legidősebbek, csak az évek során a családból estek ki tagok. Az életüket adták apánk védelméért.

Cipő kopogásra figyelek fel a lépcső felől. Oda kapom a fejem és a legidegesítőbb és egyben a legdögösebb húgom  sétál le a lépcsőn. Hosszú szőke haja  beteríti a csinos vállát. Éppen a ruháját igazgatta és közben a nyakát dörzsölte. Szóval apánknál volt.
- Alvás előtti nasin voltál? - törlöm le a vért a számról.
- Csak fogd be. - ül le Jin mellé.
- Én mikor jövök a listádon? - néz a lányra V. - Holnap? Vagy még ma?
- Keresgélj máshol TaeHyung! - csap mérgesen az asztalra a szöszi. - Hozzám csak apánk érhet!
Hogy is mondjam... A családunkban a nők nem igazán járnak vadászni, vagy egyéb csatával és harccal kapcsolatos dolgokat csinálni, nem azért mert gyengék. Sőt! Sokkal erősebbek mint mi, csak nekik egy dolguk van. Vért adni és szeretkezni a fiúkkal. IlGi nem az a lány aki bárkinek add vért. Már 136 éve él és ő tartja magát ahhoz, hogy csak apa és Jin érhessen hozzá. Na meg persze én és NamJoon.
- Hogy vagytok ti felöltözve? - kezd nevetni IlGi. - Ha rájöttetek volna nem egy őskori gimibe fogtok járni... Beakartok égni az első nap, vagy mi?
- Agyfaszt kapok tőled, esküszöm! - túrok bele a hajamba. - Csak egy kicsit lennél komolyabb...
- Mióta vannak a szellem kamerák azóta legalább tudom, hogy áll a hajam és figyelek arra, hogy nézzek ki! Rád is rád férne, hogy kicsit figyelj magadra...
- A hajad mint mindig, nagyon szar. Ha nem esett volna le én irtó helyes vagyok, cicám. - dőlök hátra a székben és az asztalra dobom a lábam.
Több se kell az előttem ülő lánynak. Zöld lesz a szeme és elő bukkannak a szemfogai. Könnyen emeli fel a lábam a képzeletével és döntene hanyatt a széken, de sokkal gyorsabb vagyok mint ő és még időben állítom meg a széket. nem tudom szerencse vagy szerencsétlenség, hogy mind kettőnknek ugyan az az erő jutott.
- Nem fogok miattad energiát pazarolni, nyomorék... - áll fel és felfelé indul a szobájába.
Huszonhárman élünk ebben a házban Szöul legszélső körzetében. Macera, hogy nagyjából két órára van innen a sulink. Semmit nem tudunk az egészről, hogy miért kellett ilyen hirtelen átiratkoznunk... Azt mondta apa, hogy fontos.
- Tényleg fiúk... - fordul vissza IlGi. - Ha három héten belül nem sikerül a küldetés én is megyek hozzátok.
- Mi van?! - szól utána Suga, de nem is érdekli. Tovább megy mi meg kérdően nézünk utána.
- Annyira utálom... - teszem le a szék első két lábát az én lábammal együtt a földre. - Néha igazán felszívod hatna...
- Most ezt mondod, bezzeg amikor friss vérre éhezel és lusta vagy kitenni a lábad a házból arra jó, hogy megdugd és igyál belőle... - áll fel az asztaltól NamJoon.
- Az más... - állok fel én is. - Az, hogy idegesítő és, hogy jó az ágyban, az teljesen két különböző dolog.
Fel sietünk a szobánkba, hogy fél hétre készen legyünk. Gyorsan átöltözőm valami nem annyira feltűnő  ruhát és bekenem magam naptejjel, fogat mosok, hogy eltűnjön a vér szaga a számból. Amint minden megvan a hátamra kapom a táskám és vissza indulok a nappaliba. Már mindenki alszik rajtunk kívül. A vámpíroknál a takarodó reggel hatkor. Egészen kilenc óráig szoktunk pihenni az ágyakban vagy a koporsókban. Az utóbbi annyira már nem népszerű a mi családunk körébe. Szerintem nagyon kényelmetlen a fa, vagy a kő koporsó a párnák ellenére is. Tökéletes nekem az ágy is. Kényelmes puha és mindenre tökéletes.
Amint mindenki készen van kisietünk a ház előtt parkoló kocsiba és gyorsan beszállunk, hogy senki ne égesse meg magát, vagy ne legyen piros a bőre később. Elindul az autó és orron csap valami igazán büdös. Még sose éreztem ennyire gusztustalan és mocskos szagot. De... Talán egyszer, de az más történet.
- Ki ilyen rohadt büdös? - teszi fel a kérdést a legfiatalabb.
- Mi bajotok a parfümömmel? Az egyik szobában találtam a másodikon. - dől hátra J-Hope.
- A másodikon egyetlen egy szobának van ugyan ilyen szaga, az pedig a varázs italok szobája ahova tilos bemennünk... - hessegeti az orra előtt a kezét Jin. - Istenem HoSeok! Miért kentél magadra gyík pisit és ázott gyepet?!
- Csak tetszett az illata! - forgatja a szemét és keresztbe teszi a mellkasa előtt a kezét. - Élőszőr nagyon jó volt.
- Igen... Tudod ezt úgy hívják, hogy Első ítélet... Arra használják a vámpírok, hogy olyan kapcsolatokat teremtsen az emberekkel, hogy könnyen betudja őket cserkészni. - kezdi oktatni a fiatalabbat Jin. - Máskor igazán figyelhettél amikor mondják, hogy mi mit jelent...
Ismét megforgatja a szemét, majd csend telepedik és mindenki a telefonját kezdi nyomkodni. Az iskoláig beszélgettem IlGivel Facebookon. Sose szokott azonnal elaludni. Szeret az ágyából beszélgetni velem. Teljesen feltudom tüzelni interneten keresztül is a kicsikét.
- Jimin! - szól rám JungKook. - Megérkeztünk.
Kilépek a beszélgetésből és lezárom a telefonom. A zsebembe teszem a mobilom és kiszállok. Azonnal megérzem a bőrömön a napot. Istenem... Utálom ezt az egészet... Indulnék el a bejárat felé, de valaki utánam nyúl és vissza ránt.
- Várnál egy kicsit? - néz rám dühösen NamJoon. - Ha lehet mondanék pár dolgot.
- Lökjed... - biccentek felé a fejemmel.
- Könyörgök, ne vonjátok magatokra a figyelmet. Ne keveredjetek beszélgetésbe és vitába. - a pár dolog mondásából kész törvényeket csinál.
Türelmesen hallgatom végig, majd elindulunk befelé. Ahogy belépünk minden tekintet szinte azonnal ránk tapad, mind a lányoké és a fiúké. V mellett ballagok a jobb oldalon. Nem tudom hova megyünk csak követem a legelöl lépkedő Monstert. Csak később jövök rá, hogy az igazgatói irodába jöttünk. Bevonulunk a szobába és az igazgató úr előtt fel sorakozunk. Végig mér mind a hetünket, majd elmosolyodik és köszön.
- Sziasztok. - áll fel és kezet nyújt nekünk. - Kang Jun Jae vagyok.
Sorban fogunk kezet vele. Érzem mit érez, de a gondolatait nehezen látom. Nem vagyok túl erős ahhoz, hogy halljam mire gondol.
- Örülök, hogy emellett az iskola mellett döntöttetek ebben az évben. Ha minden igaz akkor Jeon Jeong Guk lesz csak közületek elsős. Park Jimin, Kim Tae Hyung, Jung Ho Seok és Kim NamJoon harmad évesek lesznek. Min YoonGi és Kim Seok Jin pedig végzősök. - olvassa el a jegyzetet ami az asztalán pihent szét nyitva. Megszólal a csengő amire az igazgató felkapja a fejét. - Áhh... Már elindulhattak az osztályok a színpadi terembe. Ha kimentek az irtódámból akkor balra lesz egy folyosó. A negyedik ajtón menjetek be. A színpad mögé vezet.
Elköszönünk az öltönyös férfitől és már megyünk is oda ahova mondta. Már majdnem ott vagyunk amikor megüti az orrom valami. Valami igazán büdös. Mint az ázott kutya szag. Nem... Ez ázott kutya szag!
- Azt ne mondjátok, hogy korcsok járnak ebbe a suliba! - csattan fel Suga.
- Erről nekünk semmit nem mondtak... - motyogja el dühösen NamJoon. - Ők is érezhetnek minket...
- Kicsi az esélye, NamJoon. - nyitja ki az ajtót Jin.
Bemegyünk rajta és még inkább érzem az orr facsaró bűzt, de valami...  Valami édes, intenzív illat tölti meg az orrom és a tüdőm. Mint a nyár első rózsájának illata. Ahogy a kis vörös... inkább halvány kék rózsa bimbók kipattannak és a napsugár még szebbé teszi őt. Mi ez az illat? Nem bírok betelni ezzel az intenzív rózsa illattal. Emberé... Akarom... Akarom a vérét! A számban akarom érezni!
- Mi ez? - kérdezi J-Hope. - E-Ez az illat! Fantasztikus!
- Ez csak nem parfüm. - rázza meg a fejét JungKook. - Nagyon finom lehet!
- Nyugodjatok már le! - szól ránk NamJoon. - Az kell még, hogy elő villanjanak a szemfogaitok és színes legyen a szemetek! Nem fogtok a suliban mindenkit agyba főbe harapdálni, ha vérfarkasok vannak az iskolában. Tudjátok, hogy akkor ez mit jelent? A Farkasok lassan 100 éve vámpírvadászok. Nem fognak balhézni még mi se csinálunk káoszt.
- És a küldetésünk? - teszem zsebre a kezem. - Egyáltalán mit kell csinálnunk?
- Honnan tudjam, Jimin! - háborodik fel Monster. - Majd ha haza értünk megkérdezzük addig pedig mint maradjatok a seggeteken. Tudjátok mit kell mondani, ha kérdezik honnan jöttünk?
- Árvaházban nőttünk fel.Mind a hetünk szülei elhunytak. - válaszolja meg a kérdést YoonGi. - Nem lesz semmi gáz.
- Remélem... Akár mit kell csinálnunk nem akarom, hogy elbukjunk... Emlékeztek arra amikor egyszer nem sikerült valamit megcsinálnunk... - halkul el a vezetőnk hangja.
- Hogy ne emlékeznénk... - suttogom el. - Még mindig látszódnak a szentelt víz nyomai az oldalamon... pedig már lassan 50 éve volt...
- Jimin... Könyörgök... Ne megint a szívedre hallgass! - szól rám TaeHyung. - Ha megint azért fognak minket szentelt vízzel kínozni mert te bele szerettél valakibe nem fogod egy kis égéssel megúszni. Apa lefogja vágni a fejed...
- Tudom... Nem foglak titeket megint belerángatni... Nem fogok hülyén viselkedni. - nézek végig rajtuk. - Csak hagy keressem meg azt akié ez az illat.
- Nem ihatsz a véréből. - egyezik bele NamJoon. - De csak holnap. Ma még senkire ne nyomulj. Kérlek.
- Igenis...