11. Fejezet: Emlékek és a rég múlt, 1912

Jimin szemszögéből:

1912 Július

El se tudom képzelni, hogy mikor jártam utoljára ekkora könyvtárban és meg kell mondanom, hogy New Yorknak hatalmas könyvgyűjteménye van. Lenyűgöző, hogy eltud bújni az ember a könyvespolcok és asztalok között, amiknél itt ott ül egy két olvasó, akik megvető pillantást tesznek felém, minden bizonnyal a szemem és a bőrszínem miatt, pedig nem fekete vagyok. Gondot se veszek a fehér népségről és a könyvek között keresgélek, majd a Drakula című könyvet veszem le a polcról és az egyik asztalnál foglalok helyet. Éppen kinyitnám a könyvet, mikor egy vékony női hangot hallok meg magam mellett. 

- Excuse me. - lassan emelem fel a tekintetem a könyv első sorairól és a fiatal lány arcára pillantok. A mélyen elhelyezkedő sötét barna szemeibe pillantok, ami nem túl messze helyezkednek el egymástól a pici orra felet két oldalt. Teltebb arca olyan hófehér akár csak egy porcelán baba, ami teljesen hibátlan és egyetlen színt, csak a pirosító add neki. A pirosas ajka résnyire nyílik ki és kivillannak a fehér fogai amint meglátja az arcom. Kicsit ledöbbenve vesz tudomást a származásomról, de össze szedi magát és az asztalra tesz pár könyvet. - Szabad? 

- Természetesen. - bólintok és vissza pillantok a könyvre, de rajta tartom a fél szemem. 

Elöttem foglal helyet miközben megköszörüli a torkát, majd elegáns mozdulattal igazítja meg a lazán össze kontyolt sötétszőke haját, és a fején lévő aprócska kalapot. Kicsit kényelmetlenül kezd bele a könyv tanulmányozásába.
- Ha esetleg zavarja, hogy egy Ázsiai társaságában kell ülnie, akkor miért nem ült egy másik asztalhoz? - teszem fel a kérdést, mire ő kihúzza magát - jobban mint jelenleg és megmutatkozik a homokóra alakja, a szoros fűzőnek köszönhetően. -
- Mivel ez az asztal pont azokhoz a témákhoz van közel amiket olvasok, és általában mindig itt ülök.
- Szóval azt akarja mondani, hogy elfoglaltam az ön helyét? Vagy esetleg az zavarja, hogy egy fehér ember helyett egy húzott szemű ül magával szemben?
- Nem. Erről szó sincs. - rázza meg a fejét. - Semmi bajom a bevándorlókkal. Csupán meglepett...
- Meglepte, hogy nem a padlót mosom? Esetleg a vécében segédkezek a dolgát végző fehér embernek vécépapírt adva?
- Csupán furcsállom, hogy egy ilyen könyvet olvas. Sok embert megrémít, de amint látom maga, nem az a szívbajos típus - egy halvány mosoly jelenik meg az arcán felém irányítva.
- Szeretem az ilyen könyveket és már régóta tervezem, hogy elolvassam ezt a könyvet, de jelenleg az otthonomban nem áll rendelkezésemre, így ide kellett jönnöm, de valójában nem gondoltam, hogy ez a könyv akad a kezeim közé.
- Én igazán kevés könyvet tartok otthon. Ezért is járok ide. Esetleg... Megtudhatom mi történt az otthonában? Nem tolakodás képpen.
- Pár napja költöztünk ide a családommal. A könyveink még nem értek ide Francia országból. - mesélem.
- Maga Franciaországban élt? - néz rám nagy szemekkel a lány. - Járt Párizsban?
- Párizsban? Tökéletes kilátás volt az Eiffel toronyra. - folytatom az olvasást, mire ő elképedve mosolyog.
- Mindig is imádtam Párizsról olvasni. Biztos... Elképesztő.
- Igen, de hamar meglehet unni. - Igen, de hamar meglehet unni. Egy idő után átlagossá válik az a gyönyör, amit a szerelmesek városa biztosít.

- Kezdem érteni, miért egy vámpíros könyvet kezdett olvasni. Drakula igazán érdekes, akár csak a valós története. - könyököl az asztalra a lány. Érdeklődve emelem rá a tekintetem. - III.Vlad havasalföldi fejedelem volt. Az 1400-as években uralkodott Európa területén. Vlad egyik neve az öt jellemző kivégzési módról kapta. A karóba húzásról.

- Karóba húzó Vlad... - teszem hozzá. - Olvastam már róla. 

- Sok korabeli írásban Drakula néven szerepel, mivel több irat is azt tartja, hogy a halottak vérét gyakran fogyasztotta. - tájékoztat elégedetten a lány. 

- Láttam ön elég tájékozódott ezekben a témákban. Csak nem hisz a boszorkányokban és a vámpírokban? - könyökölök az asztalra és megtámasztom a fejem.
- Semmi sem lehetetlen. - mosolyog elégedetten. - Sokszor belegondoltam a könyv elolvasása után milyen lehet egy éjszakát egy vámpírral tölteni.
- Ha gondolja segíthetek a kivitelezésében.
- Na de, kérem. - kuncog fel halkan és zavarában pillant szét a könyvtárban. - Maga szemérmetlen. Viszont remek humora van, Mister.
- Hívjon Jiminnek. Csak Jiminnek. - mosolygok szélesen és felé nyújtom a kezem.
- Jimin. - mosolyog a nevemen. - Elizabeth. - fogja meg a kezem, majd rá csókolok.
- Igazán szép név, illik magához. - nyitom ki a könyvet. - Sokszor jár ide?
- Igen. Részben innen tanulok, szeretnék nővér lenni. Úgy hallottam a jelenleg amilyen idők vannak Angliában elférne pár nővér.
- Vallja be. Csak el akar innen menni. - mosolygok. - Igaz?
- Ami azt illeti... - sóhajt. - A családom kényszer házasságon gondolkodik és én nem szeretnék érdekből hozzá menni valakihez.
- Szökjön meg velem...

GiSung szemszögéből:

Jimin szótlanul felelt, egy apró fej biccentéssel és egy halvány mosollyal. A szemfogai teljesen kicsúszva ékesítik az ajkait és a szemei... Mély lila színben pompázik, akár csak a többieknek, csak különböző színekben.  Percekig nézem a hét "vámpírt", még nem a fekete farkas áll be közém és közéjük. Hangosan kezd morogni és vigyorogni, még a nyakánál a szőr az ég felé áll.
- Jaj de mérges valaki. - nevet gúnyosan Jimin. - Megvakarjam a füled tövét? - emeli a farkas felé a kezét, de az állatbőrbe bújt fiú azonnal a vámpír keze után kap, de sikertelenül és végül inkább Jimin kapja el a fekete bundáját és erős szorítást találva felemeli, majd a közeli fák közé dobja.
- JinYoung! - szólok fel és utána indulnék, de az egyik srác elkapja a kezem. Hátra fordulok és a kék szemébe meredek. - E-Eresz el! - rántok a kezemen, de erősen fogja.
- Vedd le róla a kezed! - hallom meg BamBam hangját, aki farkas alakból emberré változik és ököllel húzna be a kezemet fogó fiúnak, de az azonnal elhajol, majd a következő ütésnél elkapja a vékony csuklóját, majd megcsavarva magához húzza háttal. BamBam próbálna menekülni, de hiába. Erősen tartja az engem is vissza tartó fiú és a barátom nyakához hajol, aki azonnal össze szorítja a szemeit. Nem gondolom át a tervem, de hirtelen cselekszem. Erősen harapom meg a csuklóját, így enged BamBam szorításán, majd gyors és pontos rúgással ajándékozom meg a férfiasságát. Ha a harapás nem is fájt, de a rúgás annál inkább. Elenged mind kettőnket, majd kicsit megbillen, de hamar össze szedi magát.
- Szemét kis kurva! - lendíti meg a kezét és hatalmas pofon csattan az arcomon amitől földre esnék, ha BamBam nem kapna el. Azonnal hátrébb ugrik velem közel tartva magához. Az arcára pillantok, amin lassan folynak végig az eső cseppek, melyek vagy az égből, vagy a vizes hajáról csepegnek a bőrére. Hatalmas sárga szemeivel figyeli a fiúkat.
- YoonGi. - szól rá a legmagasabb srác. - Ne merd még egyszer megütni.
- De láttad mit csinált az a kis szajha?! - emeli meg a hangját a fiú. - Piszkosul fáj!
BamBam halkan sóhajt fel  közelebb húz magához. A fák közé pillantok ahova berepült Junior és megpillantom, de megrémülök tőle. Emberi alakban lép ki a fák közül elázva, az oldala teljesen véres és a kezén egy vastag gally ütött utat. Rosszul leszek a szerettem látványától és szenvedésétől, így az én oldalam sajdul meg a kezemmel együtt.
- NamJoon. - szólal meg az eddig hátul álló fekete hajú fiú. - Enyém lehet az a kettő? - mutat először BamBamra, majd Juniorra. - Kérlek.
- Csak óvatosan. - von vállat a NamJoon névre keresztelt vámpír. - Enyém a keverék, YuGyeom.
- Nekem kell JinYoung. - indul meg Junior felé Jimin. - Nos Bolhás Bodri? Még mindig meg vannak a bolháid? - nevet fel gúnyosan.

JinYoung:

A közel se zökkenőmentes landolás percekig kiütött. Az oldalamat egy nagyobb fa sértette fel, még a jobb kezem használhatatlanná vállt a rajta áthaladó gallynak köszönhetően és most még Jimin is. Nem válaszolok az ostoba kérdéseire, csupán vicsorogni kezdek, majd GiSungra pillantok. Megindul felé de felemelem az ép kezem.
- Ne! Maradj ott. Megvagyok. Bármi is történik meg ne mozdulj. - pillantok Jiminre, aki egyre közelebb ér lilára változott szemekkel. Hatalmasat nyelek és fél lépést hátrálok előle.
- Most én is letéphetném a kezedet. Úgy se lesz már olyan mint volt. Az a gally... sok eret és izmot tépett szét... - nyalja végig a felső ajkát. - Csak ellentétben velem, neked nem fog újra kinőni. - nevet fel gúnyosan.
- Dögölj meg... - sziszeg el és az oldalamhoz emelem a jobb kezemet, ami még ép.
- Segítek kivenni azt a csúnya gallyat. - kapja el a csuklóm és szorosan ránt magához. Megragadja a faág végét és minden óvatosság nélkül tépi ki a gallyat. Hangosan ordítok fel a fájdalom miatt és össze zuhannék, de erősen tartja a kezem. - Rosszul ne legyél. - pillant a szemeimbe. - Ennyire biztos nem fájhatott, Bodri. De tudod mit? Megszabadítalak ettől a rengeteg vértől, csak azért, mert már jó ideje nem ettem és mivel akkora szívem van. - ránt rajtam egyet, így hasra esek és nem vagyok képes felállni. Az oldalam és a kezemen tátongó lyuk folyamatosan engedi a vérem és kicsit se segít rá, hogy az eső is csepereg. GiSungra nézek, aki a szájához emelt kezekkel figyel engem. Az arcán a rettegés és az ijedtség tükröződik. - Na mutasd a sebed. - rúgja meg a sérült oldalam és felordítok a fájdalom miatt, a szemeimet össze szorítom és kénytelen vagyok a hátamra fordulni és felnézni rá. Ember alakban teljesen lehetetlen, hogy esélyem legyen egy ilyen erős vámpírral szemben. Talán egy gyengébbel, ami esetleg hatvan éves lehet, de ő... Száz év felett járhat és én teljesen gyenge vagyok, és ilyen állapotban varkasként se mennék többre. - Ijedtnek tűnsz. - guggol le mellém és a hasamra térdel, ezzel akadályozza, hogy fel tudjak állni. Elkapja a sebesült kezem és szemügyre veszi a sérülésem. Hiába próbálnám elrántani a kezem, nem megy. Lassan nyalja le a tenyeremről a vérem, amitől elkap az undor és rosszul leszek. - Túl keserű vagy. Nem csoda egy bolhás korcstól.
Hangos ordítás üti meg a fülem. Jiminnen mind ketten a hang irányába nézünk. YuGyeom méregeti a feketére változott kezét, de csak pár másodpercig foglalkozik azzal, hogy az ő keze is megfertőződött NamJoon támadásával. Össze szedi magát és ember alakban rohan az említett vámpír felé. A földre vágódva csúszik át a fiú lábai alatt, majd felpattan, és NamJoon nyakánál kapja el a pólóját hátulról, majd áthajítja maga felett a fiút, aki hatalmas becsapódással ér földet, de egy hangot se hallat. Hátra bukfencezve áll két lábra.
- Komolyan te lettél a védelmezője? - nevet a mellettem térdelő. - Az a srác megérezte a kezében a világ össze fájdalmát és még sem kezdett hisztizni, mint egy kis csaj, vagy mint te, pedig neked csak egy fadarab állt a kezedbe.
Vicsorogni kezdek és a szabad kezemmel a nyakára fogok, majd karmokat növesztek és a bőrébe eresztem a karmaimat, amire azért felszisszen. Elengedi a kezem és a másik után nyúl, ezt kihasználva fordítom magam alá, így a derekára ülök. Ököllel vágom arcon, de nem is érdekli, csak elmosolyodik a próbálkozásaimon. Nevetve tűri ahogy folyamatosan arcon vágom, végül magunk mellett találok egy botot és a kezembe fogom. Szíven szúrnám, de azt már nem hagyja. Elkapja a csuklóm, majd kitépi az ujjaim közül a gallyat.
- Idióta... - lök le magáról és elterülök a földön. Ő mászik felém és a derekamon foglal helyet. Elveszi tőlem a hegyes fadarabot. - Én jövök! - szúrná belém, de hirtelen valaki lelöki rólam. Jimin a fenekére esik és értetlenül néz fel GiSungra, aki kettőnk közé lép.
- Ne merd őt bántani! - szólal meg felemelt hangon a barátnőm. A nadrágja teljesen sáros, valószínűleg még én Jiminnel viaskodtam ő se tétlenkedett.
- Én csak szabadítanám a szenvedéseitől. - mosolyog szélesen, de hirtelen lefagy a mosolya. - NamJoon! Vadászok!
Azonnal lábra kényszerítem magam és elkapom a barátnőm kezét, majd magamhoz rántom, így GiMyung farkasa képes közénk és Jimin közé beugrani, majd azonnal morogni kezd a vámpírra. Körbe pillantok és azonnal megkönnyebbülök. Túl előnyben vagyunk, így semmi esély nincs a hét vámpírnak. Jimin azonnal a barátaihoz siet, mire NamJoon gúnyosan mosolyodik el.
- Maradnánk még szórakozni, ahogy elnézem most indult be a buli, de nincs jelenleg akkora lehetőségünk, hogy mindenkit megöljünk, pedig nem okozna nagy fejfájást. - fordítanak nekünk hátat és azonnal el is tűnnek.
- MinDae! - szól az előttünk álló farkasnak a nő. - Kövesd őket ameddig tudod!
- Vele megyek. - alakulna át YuGyeom, de a nő nem engedi neki és vissza fogja, még MinDae eltűnik a fák között. Az egyik legjobb vadász és farkas páros, főleg, hogy GiMyungnak a legerősebb a kristályának az ereje, még MinDaenek van a lehető legtökéletesebb szaglása, ő még esőben is megérzi az egyszer már érzett szagmintát.
- Itt maradsz és a lehető leggyorsabban megszabadítunk az átoktól. - pillant a fiú kezére. - Nem hiányzik, hogy valaki meghaljon.
- Mi ez az egész? - lép el tőlem GiSung és a szüleire néz. - Mit akar tőlem az a hét idióta?! Mi vagyok én?!
- Vámpír vadász...

10. Fejezet: Túl sokat kívánsz, és oly keveset kapsz...

JeongGuk szemszögéből:

Ijedt és elképedt arccal figyelem a történteket, ahogy apa könnyű szerrel tépi le Jimin karját, majd süketíti meg mind két fülét és ahogy a fájdalomtól hangosan ordít... Nem bírom tovább és hátrálok pár lépést a testétől, de nem veszem le róla a szemem, hiába kezd egy hatalmas vértócsában feküdni, inkább csak könnybe lábad a szemem és a mellkasom elé emelem a kezeimet, majd a saját csuklómra fogok, de a szúró fájdalom nem kímél meg. Marcangolni kezdi a bal karom, pont mint akkor mikor átváltoztattak. Ez a borzalmas érzés Jimint látva lesz úrrá rajtam és halkan kezdek sírni. Az a rengeteg vér, ami vörösre festi a mintás, kézzel készített szőnyeget. 

- El is feledkeztem a szőnyegről. - rázza le a tűről Jimin vérét, majd a maradékot könnyen nyalja le róla, végül pedig ledobja a földre. - Pedig a kedvenc szőnyegem volt, Jimin. Viszont hihetetlen, hogy még most is érzem a véredben GiSungét. Remélem tetszett, mert többet nem fog inni egyikőtök se belőle. Személyesen tiltom meg nektek, hogy bárki is megkóstolja. - indul kifelé a szobából, de még vissza fordul és megszólal. - IlGi. Mostantól te gondoskodsz arról, hogy az enyém legyen a lány. Te vagy a főnök. - indul tovább, persze a hír hallatára YoonGi vicsorítani kezd, akár csak HoSeok és még NamJoon is megmozdul. Miért pont ő... Ez a lány... Nem akarom, hogy ez ugráltasson bárkit is és főleg nem engem. A fiúk sokkal régebb óta vámpírok, mint IlGi és ő nem is olyan mint mi.
- Úgy tűnik mostantól fordul a kocka. - mosolyog ránk gúnyosan és közvetlen elém lép. - Most szépen össze szeded Jimint és teszel róla, hogy jobban legyen. Megértetted? - emeli fel a fejem az állam alá nyúlva. Nem válaszolok és a szemébe se nézek, természetesen nem tetszik neki a szemtelenségem, így egy kézzel markol az arcomra, ezzel közelebb húzva magához és a hosszú körmeit a bőrömbe mélyeszti és persze azonnal felsérti a bőröm. - Azt kérdeztem, megértetted-e... - szorítja meg az arcom és össze szorítom a szemem. - Na?
- Igen... Értettem... - nyitom ki a szemem amint elengedi az arcom, majd halkan suttogva csak annyit felel, hogy "Jó fiú" és lenyalja a körmeiről a vérem.
A fejemet lehajtva lépek Jiminhez és állítom fel, az épp kezét a nyakamba dobom és a szobájába indulok vele. Nem akarom, hogy így bánjanak velem. Nem akarom, de hozzá kell szoknom. Muszáj.
A szobájába viszem, majd leöltöztetem és leültetem az ágya szélére. Kiszaladok a fürdőbe és egy lavórnyi meleg vízzel térek vissza hozzá és egy ronggyal, de amikor belépek már ébren van. A még épp jobb kezével túr bele a kajába, de csak félig sikerül neki, mivel a füléből kifolyó vér teljesen össze ragasztotta a hajszálait.
- Itt vagyok... - sétálok hozzá és elő térdelek. Lassan kezdem lemosni a testéről a vérét, de csak másodpercekig hagyja. A csuklómra kap és felránt az ágyra, majd felé fordul, a fejem mellett támaszkodik meg és erőszakosan harap a nyakamba. Szinte felsikítok, amint a fogai átlyukasztják a bőröm. Kénytelen vagyok a hátára fogni, még elég agresszíven szívja a vérem liter számra, sikerrel. Az apró csonkja helyett a egy új, férfiasan izmos kar nő ki és megtámaszkodik a mellkasom mellett. Lassan válik el tőlem és ül fel, majd az új kezét kezdi nézegetni.
- Lucifer áldjon meg azért, mert volt annyi eszem, hogy hagytam az ívást neked a véremből mikor még tele volt GiSung vérével. - méregeti az új tagját. - Remélem jól vagy. - pillant rám.
- I... Igen... Csak kicsit... szédülök. - hunyom le a szemem és a levegőt kapkodom. Szinte teljesen ki szívta az összes vérem. Ezt ő se gondolhatta komolyan, szinte megölt ezzel a kis akciójával.
- Hé! - szólal fel és kicsit megemeli a hangját. Lassan nyitom ki a szemem és azonnal az új karján lévő csuklójával találom szembe magam. - Gyerünk, JeongGuk. Igyál.
Mind két kezemmel a karjára fogok és a számhoz húzom, majd akár egy csirke combra, úgy harapok rá és egy kevés vért juttatok a szervezetembe. Lassan engedem el a karját és megtörlöm a számat.
- Minden rendben? - száll le az ágyról és a lavórhoz lép, majd magát kezdi törölgetni. A fehér rongy vörösre változik Jimin száraz vére miatta. A víz amiben kimossa a rongyot azonnal elszíneződik. Azt hiszem ez lassan minden napos lesz...


GiSung szemszögéből:

- Meg is érkeztem a finom reggelivel! - lép be mosolyogva a szobába Jackson, de amint meglátja, hogy én már felöltözve, suliba készen vagyok eltűnik a vigyora. - Nem gondolhatod komolyan, hogy ezek után begyere velünk a suliba.
- Teljesen jól vagyok Jackson. Nem szeretnék lemaradni semmiről se. - lépek elé és a szemébe nézek. - Kérlek... Had menjek veletek.
- Rendben. - bólint rá nehezen, de nem igazán szívesen megy bele a dologba. - Lemegyek, beszélek a többiekkel és a szüleiddel. - fordul meg és elhagyja a szobám, de előtte a kezembe adja a tálcát, rajta a kajával.
Helyet foglalok az ágyam szélén és lassan eszegetve várom anyáék válaszát. Csupán tíz perc múlva kapom meg azt amire vártam. Anyám hangos kiabálására kapom fel a fejem és teszem az ágyra a tányért, majd felpattanok és lesietek hozzájuk. Anya össze kulcsolt karokkal kapja rám a fejét, majd kiengedi a tüdejében összegyűlt levegőt és lehunyja a szemeit és lehajtja a fejét. Érzem, hogy nem szívesen engedne el és részben meg is tudom érteni, mivel ezek a rosszullétek és hallucinálások kicsit se biztatóak, de nem maradhatok örökké az én kis szobám négy fala között a biztonságban. Már így is elég nagy lemaradásom van és nem hiányzik még több.
A néma, percekig tartó csendet apa mély, köhögése szakítja félbe, amire azonnal felkapom a fejem és rá nézek. Felém fordul, majd a nadrágja zsebébe rejti a kezeit. A fejét oldalra biccenti és mély levegőt vesz mielőtt bele kezd.
- Nos... - tesz felém egy fél lépést, majd megáll és folytatja. - Úgy döntöttünk anyáddal, hogy elmehetsz, de. Végig Junior mellett kell maradnod, ha bármi bajod lenne. Felfogtad? 

- Igen. - bólintok rá arra amit mondott, mivel még szép, hogy JinYoung mellett maradok egész nap. 

Elköszönök anyáéktól, majd nyolcan indulunk el a suliba. Nyomasztó csend ostromol minket és egyikünk se szólal meg, vagy mosolyodik el. Nem értem miért ilyenek mindannyian... Olyan mintha csoportosan ménszeszélnénék, vagy nem is tudom, de minden esetre ijesztő amit csinálnak és szomorú. Amint a suliba érünk, a termeinkbe osztódunk és leülünk a helyünkre. Néma csendben lesek ki a fejemből, mivel senki nem kívánkozik beszélgetést kezdeményezni velem. A fejemet támasztva figyelek a fali órát, ami lassan kattog a tanuló szerencsétlenségére. Annyira különös az idő, ahogy telik és fogy el, eltünteti az akkori jelenet és a múltba rekeszti, vagy éppen a  pár másod perccel későbbi történéseket teszi jövőbe ezzel egy gyönyörű idő síkot alkotva. Egyszerűen eszméletlen az élet, hogy milyen csodákat és váratlan fordulatokat rejteget az idő segítségével. Az osztály hangos társalgása, majdnem elnyomja az óra másodperc mutató kattogását, de tisztán kivehető én hallom, ahogy egyről a kettőre ugrik és egy általában bosszantó, ideges zajt add ki, de most különösen nyugtató az apró nesz. Sajnos egy test zavarja meg, az óra mutatok leseset, méghozzá a tanár, aki pont előttem el még, és ezzel együtt elkezdi az órát amire mindenki elhalkul és figyelni kezd. Éppen, hogy bele kezdene az órába a nevelőnk, nyílik az ajtó és az új fiúk sétálnak be. A késést nem nézi jó szemmel a tanár és hangot is add a nem tetszésének egy hosszan nyújtott sohajjal. A fiúk a helyükre ülnek és kénytelen vagyok felemelni a fejem a tenyeréből, amint elkezdődik az óra. Szinte az egész nap csendben és unalmasan telik el. A fiúk hozzám se szólnak egész nap, így nem igazán keveredek velük beszélgetésbe.Az utolsó óra után együtt indulunk haza, de a fiúk előtte még elszaladnak a mosdóba így egyedül veszem célba a kijáratot, amin áthaladok, de azonnal meglátom a hatalmas cseppekben szakadó esőt, ami hangosan csapódik a földre. Az elő tetőig sétálok ki és a karomat simogatva nézem az fentről jövő égi áldást, azonban másodpercek múlva meghallom az ajtó nyílását, ezért reflex szerűen kapom az ajtóra a fejem, de még csak akkor nyílik ki. Kicsit meglepődök, mivel azt éreztem, hogy már az illető kijött, de nem. Jimin vezetésével sétálnak ki a fiúk és amint meglátnak elhúzzák a szájukat, majd csak az előbb említett fiú mosolyodik el. Hirtelen csap belém az a rengeteg érzés, ami az elmúlt napokban ért engem a fejembe. Az a sok furcsa álom és rosszul lét, most még erősebb lesz, ahogy a fiú szemeibe nézek. A sötét szemeibe, amik... hirtelen lilára változnak. Ismerem ezeket a szempárokat! Nagyon is!
- Mit csinálsz egyedül idekint? - lép közvetlen elém Jimin és a szemeimbe mered, de a széles, fehér fogát ellő villantó mosolya marad az arcán. Képtelen vagyok a válasz előtt a szájára pillantani, de csak megremegek a szemfogaitól és fájni kezd a nyakam. Enyhén kerekednek ki a szemeim és nyúlok a nyakamhoz.
- Én... - dadogom el és a nyakamat kezdem dörzsölgetni. - Várok valakikre...
- Nem akarsz velünk jönni? - lép Jimin mellé a másik srác, egész fiatal arca van. - Esetleg átjöhetnél hozzánk.
- Sajnálom, de én... - hátrálok egy fél lépést és a mellkasom elé emelem a szabad kezem védekezés képpen.
- Illetlen vagy a lányokkal, JeongGuk. - nyávogja el a fiatal fiú nevét, a harmadik fiatalember, majd az említett JeongGuk vállára teszi a kezét és kicsit hátrébb húzza, hogy kettőjük közé férjen, majd a mellkasom előtt lévő kezemért nyúl és a szájához húzza. Egy apró csókot nyom rá az ajkaival, zavarba jövök az úriemberiségétől. -  Jung HoSeok vagyok, örülök, hogy ilyen közelről is láthatlak. Be kell vallanom, nagyon sima és puha a kezed. Gondolom nem csak a kezeden lévő bőröd ilyen. De elég vashiányosnak tűnsz. Eszel te rendesen?
- Jimin. - szólal meg a hátul álló, szőke hajú magas srác. A fejét az ajtó irányába fordítja, majd folytatja amit elkezdett. - Jönnek.
Amint az ajtóra fordítom a fejem, már késő, mivel Junior ront ki a bejáraton és hatalmasat lök Jiminen és ezzel a többieken is. A fiúk kiesnek a szakadó esőre, de sikerül talpon maradniuk. Mérgesen néz a pasimra, a három srác akik az esőn végezték.
- Jól vagy? - fordul felém JinYoung, és megérkeznek a többiek is. Kicsit felsóhajtok és aprót bólintok. Elmosolyodik és megfogja a kézfejem.
- Csak beszélgettünk, Junior. - szólal meg az esőn álló Jimin. - A dolgok után se mondtatok neki semmit? - túr a nedves hajába, amik tincsekbe ragadnak a víztől.
- Mi...? - pillantok vissza a barátomra. - Mit nem mondtatok nekem, JinYoung...? - ijedten és riadtan meredek a szemébe. Egyszerűen... semmit nem értek abból, amit Jimin mond. Dolgok? Az ájulásokra és a rosszullétekre gondol, de hát ő honnan tud ezekről? És mit nem mondtak? Mit kellett volna mondaniuk? Annyi kérdés repked bennem, hogy szóhoz se tudok hirtelen jutni.
- Megmutassuk neki? - mosolyog gúnyosan YoonGi és abban a pillanatban kerül villám gyorsasággal mögém és húzza el a nyakamból a hajam. Megérzem a leheletét a nyakamon és rosszul leszek, de Junior nem bírja tovább. A szemébe meredek, de a mély barna szemei arany sárgává változnak. Megrémülök tőle és az egész helyzettől, persze a mögöttem álló fiú halkan kuncog, majd ellép tőlem.
- Ne itt, JinYoung... - lép közvetlen a barátom mögé Jackson és a fülébe suttogom valami, de szinte hallom.  - Már mindegy... Megtudta...
Mit tudtam meg? Nem értek semmit! Ez egyszerűen abszurd és érthetetlen, nem léteznek vámpírok és... nem is tudom... Vérfarkasok... JinYoung arany sárga szemei csak arra utalnak, hogy valamilyen természet feletti lény, és ha ennyire pikkelnek Jiminékre, akik vámpírok, akkor csak farkasok lehetnek, de akkor mi vagyok én?
- Nos JinYoung? - nevet fel Jimin az esőben állva, és hagyva, hogy teljesen vizes legyen. - Mi lenne, ha játszanánk? - az arcát egy gúnyos vigyor díszíti, ami szinte sátánivá teszi a lila szemeivel.
- Mire gondolsz, Jimin? - fordul a fiú felé a barátom és mérgesen ráncolja össze a homlokát. Nagyon nem tetszik neki a másik ötlete, így teljesen elönti a méreg és néhol megjelenik rajta egy fekete színű bunda, aminek hála hatalmasra nyitom a szemem.
- Mondjuk, egy kis  fogócska. - nyalja körbe a száját, majd mint a villám tűnik mögém és kap fel az ölébe, mire én felsikítok és reflex szerűen kapok a nyakába, hogy ne essek le, bár kétlem, hogy letudnék, mivel erősen tart meg, majd a másik hattal együtt kezd befele rohanni az erdő felé. Végig az arcát bámulok. A sima, szinte hófehér bőrét amin egyetlen egy pattanás nincs, se sérülés, az áll vonalát, amivel papír lapot lehetne vágni, annyira férfias. Az ajkáig jutok, a gyönyörű vérrel telt ajkáig, ami most is mosolyra felfelé áll. A szemeibe nézek, a lila szemeibe, meg nem állva ficánkolna össze vissza és egy pillanatra se csökken a figyelme. Már tudom, honnan voltak ismerősek a szemei. Jimin... Harapott meg...?

Nem is figyelem az utat, amit megteszünk, egyszerűen nem tudom levenni az arcáról a szemem, pedig út közben teljesen elázok az eső miatt, mindössze annyi tűnik fel, hogy lelassulunk, majd szép lassan meg is állunk. Kénytelen elengedni és letenni a földre. A talpam a talajt fogja és körbe pillantok hely felismerés gyanánt. Könnyen tájolom be magam és jövök rá, hogy a hely ahol jelen pillanatban tartózkodunk, nem más mint a suli mellett jó pár száz méterre elterülő hatalmas erdő. A fafajok miatt csak az a hely lehet, mivel ezeknek a fás szárú növényeknek, csak az itteni talaj minőség felel meg, a föld állapotát az itt élő rengeteg állat végterméke javítja. Rengeteget olvastam kisebb koromban és ez annyira érdekesnek tűnt, hogy figyelmesen olvastam, majd tanultam meg.

A nézelődésemből zihálás és hatalmas léptek zavarják meg, mély hangok keverednek a szakadó esőével. A zaj felé fordítom a fejem és kábulatba esek, amint szemét üt a fák lombjai közül elő ugró hét farkas, mind más-más színben. Az állam a földet súrolja az ámulattól, a szemeim hatalmasra nyílnak és köpni nyelni nem tudom a farkasoktól. Végig nézek rajtuk, a teljesen elázott szőrükön és hátrálok pár lépést, amint morogni és vicsorogni kezdenek, de amint a félelem kiül az arcomra a legelöl álló fekete szőrű hátra engedi a füleit és kicsit lehúzódik a földre, majd nyüszíteni kezd. Ő... Junior...?

- M-Mit akartok? - fordulok hátra Jiminék felé és kérdően mérem végig a hét fiút. Az előbb említett fiú, csak szélesen mosolyogva a zsebébe teszi a kezét.
- Téged. - vágja rá, majd lassan nyalja végig az ajkát és lilára változik a szeme színe. A hír hallatára teljesen ledöbbenek és hatalmasra nyílnak a szemeim.
- Engem...? 

9. Fejezet: Kegyetlen rózsák

GiSung szemszögéből: 

Először az ájulással és az emlékezet kieséssel kezdődött, majd jött az a furcsa dolog az iskola földszinti lány vécéjében. Még mindig nem értem a történteket, de amikor felteszek egy kérdést JinYoungnak egyszerűen kerüli a kérdésem vagy csak hallgat, épp mint a többiek, sőt még anya és apa is. Tisztán érzem, hogy valamit titkolnak előlem. Nem tudom mit, de a saját szemeimmel látom már a hazugság bűzét a levegőben. 

- GiSung. - simít végig az alkaromon anya apró, törékeny keze, ami hirtelen ránt vissza a valóságba és ezzel együtt a hatalmas belterű keresztény templom első sorába, ahol már össze gyűltünk a vasárnapi misére, mint minden héten. - Minden rendben, édesem? 

- Persze - aprót billentek előre a fejemmel és kicsit elmosolyodok. - Mi probléma lenne? 

- Jól van - nyomja a homlokomhoz az ajkát és egy anyai puszit ad. Hirtelen minden rossz érzés és a hazugság szaga is elszáll. Megnyugszom és kiürítem a fejem, majd az oltárra nézek, ahol méteres szobrok díszítik a templom belsejét. A szobrok előtt egy nagy asztal helyezkedik el, ami mögé lassan sétál be a pap és néz körbe. Két fiatalabb fiú gyújtja meg az asztal melletti óriási gyertyákat, amik gyönyörű lánggal kezdenek égni. A narancssárga lángok a boltozat felé emelkednek a levegő mozgás hiányos teremben. A pap mind két kezét a feje felé emeli a tenyerével felfelé. Mind tudjuk, hogy talpra kell állnunk és egyszerre állunk fel. Elkezdődik a mise és minden perc múlásával egyre rosszabbul leszek. Erős szédülés és fejfájás tőr rám, amitől alig vagyok képes talpon maradni. Lehunyom a szemem, próbálok túltenni a fejfájáson kevés sikerrel. A következő énekhez mindannyian felállunk, de amint elkezdődik a dal képtelen vagyok énekelni, pedig kinyitottam a szám, de egy szó se jön ki rajta. Az egész teremmel körbe fordulok és már csak arra eszmélek fel, hogy a földre zuhanok és beverem a fejem a hideg kőbe, ami a templom alját védi. Többen ugranak hozzám, de én csak félig látok és rettenetes homályosan. Senkit nem tudok kivenni az elfolyt alakokból, de még a hangokat se hallom annyira bedugul a fülem, mintha csak a víz alá merültem volna. Lehunyom a szemem és  lustán tudom csak kinyitni, de egy ismerős alakot látok meg a többiek mögött. Ez a férfi... az álmomból aki... Megharapott...
- Gyermekem... - tisztán hallom meg a férfias hangját és közelebb hajol hozzám.
- Ne! - sikítok fel és azonnal minden sötét lesz. Egy ismerős fájdalmas, szúrós érzés nyilall az alkaromba, majd a nyakamba, a kulcscsontomba, az oldalamba és végül a combom belső részére. Talán az utolsó fáj a legjobban az összes közül. Erősen szorítom ökölbe a kezem és össze a szemem az erős fájdalom miatt, ami az egész testemet átjárja és remegni kezdek. Már egyszer átéltem ezt, biztosra veszem mivel annyira ismerős ez az érzés, de egyáltalán nem tetszik. Erőt veszek magamon és kinyitom a szemem, de csak ijedt arcokkal találom szembe magam. Hangosan kezdek lihegni és a szemem elé emelem a karom, hogy meggyőződjek arról, hogy tényleg csak hallucináltam. Szerencsémre semmi sincs a karomon és ahogy a nyakamra simítok ott se érzek semmit.
- Sung. Jól vagy? - ültet fel Junior és az arcomra simít, majd elveszi a kezem a nyakamról. Felé fordulok és az arcához emelem a kezem, de semmit nem vagyok képes mondani, csak a nyakára nézek és elkap egy vágy, egy érzés, hogy meg kell harapnom. Lassan hajolok a nyakához, de mire észbe kapok, már újra a földön fekszek teljesen eszméletemet vesztve.

Mark szemszögéből:

Egyszerűen nem tudok hinni a szememnek. Amint meglátom, hogy a szemei újra azt a türkizkék árnyalatot veszik fel megijedek, de szóhoz se tudok jutni, amikor kinyitja a száját és JinYoung nyakához hajol. Mindenki ledöbbenve mered GiSungra, de az egyetlen, aki képes cselekedni az YuGyeom, viszont ő nem gyengélkedik a lánnyal. Egy mozdulattal vágja fejbe az első tárggyal, ami a kezébe akad, jelen esetben egy vastag, kemény kötetes biblia szélével. Persze azonnal elterül a földön és ismét eszméletlen állapotban kerül. A barátomra nézek, aki ijedten mered a barátnőjére és hátrébb kúszik, majd a fenekére ül és két kézzel túr a hajába.
- Ezt miért kellett?! - GiMyung mérgesen áll talpra és egyenesen YuGyeom elé lep. Az apró törékeny kezeivel lök egy kicsit a fiún, aki fél lépést tesz hátra. - Nincs jogod ezt tenni egy vámpír vadásszal! - ordít a nő és még egyet taszítana a srácon, de nincs ereje. YuGyeom mellkasának támaszkodva hajtja le a fejét és kezd halkan sírni. Az egész templomot bejárja a halk pityergése. Sajnos tudja, hogy nincs teljesen igaza abban, amit mondott. GiSung nem vámpír vadász, csak a szülei miatt hívják annak és mert kapott egy farkast. Még nem állta ki a három próbát és nyakláncot se kapott, de ha ilyen tempóban halad a vámpírok terve, akkor nem is fog, mivel hamarabb lesz éjjeljáró, mint vadász.
- Megakarta harapni. Nem tehettem mást... - tolja el magától a nőt. - Viszont nem kerek bocsánatot se, mivel jól és értelemszerűen cselekedtem.
Sung anyja csak bólint és visszasétál a férjéhez, aki addigra már a karjába vette a lányukat. Ennek a férfinak mázlija van... Ölni tudnék egy olyan szép, okos és bátor nőért, mint GiMyung. Egyszerűen túl gyönyörű és törékeny kinézetű. Muszáj mellette lenni egy férfinak, aki támogatja bármi is történik és átöleli, ha szükséges. Túl későn születtem ahhoz, hogy én legyek az a férfi.
- Kérem. - lépek hozzájuk. - Majd én segítek neki, csak hagyjátok rám. Ilyen állapotban nem akarom JinYoungra hagyni. - pillantok a földön ülő fiúra, aki jelenleg teljesen összetört érzelmileg, lelkileg és fizikailag is. Annyira rossz ilyen állapotban látni. Szegényre akkora terhet pakoltak, hogy azt hittük rosszabb nem is lehet. Talán az volt az utolsó csepp, amikor teljesen beleszeretett és képes lenne az életét adni érte. - Vigyázzatok JinYoungra. - veszem át az ölembe GiSungot, majd végig mérem az arcát. Annyira édesen alszik. A hosszú pillái sűrűn pihennek a lehunyt szemhéján. Ajkai éppen elválnak egymástól és halk szuszogással távozik a meleg levegő a fogai közül, ami az amúgy is meleg mellkasomat kezdi melegíteni. A homlokát nekem nyomja és szinte tudatán kívül simít a mellkasomra. BamBam áll meg előttem és néz a szemembe, majd az ölembe pihenő lányra.
- Segíteni szeretnék Hyung... - motyogja el, mire én csak határozottan bólintok és elhagyjuk a templomot. Lassan sétálunk végig az utcán és a mellettem lépkedő fiú folyamatosan Sungot bámulja. Tisztán lehet érezni rajta az aggódást, amit Sung iránt táplál, és ez az érzés több, mint barátság szerinte.
- Ha átalakul muszáj lesz innia. Lemerem fogadni, hogy Junior azonnal felajánlaná magát, de az nála azonnali halállal járna...
- Én akarok lenni neki az első. - torpan meg. Lassan fordulok hátra felé GiSunggal a karomban és a végig mérem. A tekintete elképesztő, annyira, hogy talán még sose láttam ilyennek. Az arca rezdületlen és teljesen sima, szinte érzelem mentes a határozottságtól és a bátorságtól, ami jelenleg, nyugalmi helyzetben szinte tombol benne. - Nem érdekel, ha ezzel elvesztem a tisztaságom, de én a segítségére akarok lenni, és ebben se te, se senki nem állíthat meg.
- Tisztelem a döntésed. Ez rajtad múlik és igazán nemes feladat, de tudnod kell, hogy ehhez hihetetlen erősnek kell lenned, mivel ha átváltozik nagyon éhes lesz. Nem csak pár kortyot fog inni belőled, lehet túl se éled a folyamatot a vérveszteség miatt.
- Nem érdekel. - gondolkodás és hezitálás nélkül vágja rá a szavaimra az elképzelését ugyan azzal az érzelem mentes arccal. - Gyenge és gyáva vagyok ahhoz, hogy bárkitől és bármitől megvédjem. Ez a legkevesebb, amit érte tehetek.
Elképesztő, hogy tisztában is van azzal, hogy mennyire egy nyúlszívű, gyenge akaratú ember és még be is ismeri nem csak magának, de másnak is. Talán épp ettől annyira erős Bhuwakul, mivel a szíve a helyén van.
- Értettem. - bólintok rá az elhatározására, mivel semmi értelme nem lenne szembe szállnom vele. Úgy látom ezen már elég sokat rágódott és végül úgy döntött, hogy GiSung eledele lesz.  - Ideje lenne végre haza vinni és lefektetni. Lemerem fogadni, hogy elfáradt a fejében történő harc miatt...
Nem is mond inkább semmit, csak némán indulunk tovább egyenesen a házig. Belépünk és felmegyünk a hatalmas lépcsőn egészen a szobájáig, ahonnan halk zongorajáték szól, természetesen kicsit mind ketten meglepődünk, mivel GiSung már évek óta nem ült zongora elé és jelenleg nem is lenne képes rá, mert eszméletlen. BamBam felém fordul és kinyújtja a karját, majd átadom neki a lányt. Nehezen tartja meg a majdnem vele egy súlyú lányt, kicsit meginog, majd összeszedi az erejét. GiSung szobája fele fordulok és lassú, halk léptekkel indulok meg az ajtó felé. Menet közben változik meg a szemszínem barnából arany sárgává és nőnek meg pár centire a karmaim. A szürke bundám pár helyen takarja el a bőröm, ezzel egyfajta kisebb sebzési területet képezve a biztonság kedvéért. Óvatosan nyomom le a kilincset és amint kattan a zár nyelek egyet, majd benyitok. A zenelejátszóból szól a gyönyörű zongorajáték, de nem csak ez vonja el a figyelmem. A kis asztalon egy nagy váza ékeskedik, benne hét száll más-más halványszínű rózsával. Mindegyik színből csupán egy szál pihen a váza vízben és annyira szépen élnek, mint még egyik rózsa se, amit valaha láttam, amikor levágták őket. Amint biztosan meggyőződök róla, hogy a szoba üres lejjebb eresztem a harckészültségi védelmem és beljebb hívom a fiút. Míg ő leteszi az ágyába GiSungot, addig én kikapcsolom a zenét. Az átlátszó üvegváza mellett pillantok meg egy papírdarabot, rajta egy pecséttel. A kezembe veszem a levelet és magamban rögzítem a dolgokat. "Édes drága lányom, GiSung. Remélem, tetszik ez a kevés ajándék, amit tőlem kapsz. Tudom a felvételről játszott zene nem valami ínyenc, de a csokor csak elvonja róla a figyelmed." Hirtelen kap el az a düh, az ingerültség és a tudat, hogy valaki itt járt és átjutott a védelmező mezőn.
- Ezek a színek... - lép mellém a fiú és szemügyre veszi a rózsákat. A piros rózsa szirmaihoz ér, de hirtelen rántja el a kezét és szisszen fel. - Ez... Ugyan olyan, mint...
- A színek a hét gyermeket jelképezik. Nem kellene hozzá érnünk egyikhez se, mert ki tudja, milyen erővel vannak felruházva ezek a virágok.  A legjobb az lenne, ha kidobnánk.
- BamBam... - hallom meg GiSung halk, kómás, elnyomott hangját, ahogy lassan keleget. - Fáj a fejem...
A kezembe kapom a vázát és megindulok az ajtó felé, majd gyorsan távozok a szobából és magukra hagyom őket, hogy a virágokat elintézhessem, mert nem lenne túl jó, ha sokáig a ház területén lennének.

BamBam szemszögéből:

Először megijedek, mikor Mark kiviharzik a szobából, és kettőnkre hagy minket, de szép lassan megnyugszom és megbarátkozok a helyzettel. Annyira új nekem, hogy csak ketten vagyunk egy teremben és senki nem zavar minket. Ilyenkor kicsit többnek érzem magam, mint egy barát.
- Ne mozogj. - ülök mellé azonnal és a vállához emelem a kezem és kis hezitálás után érek csak hozzá és lejjebb nyomom az ágyra. - Rosszul lettél és most sokat kell pihenned.
- Szomjas vagyok... - néz egyenesen a szemeimbe, de a feketés barna szeme helyenként kékbe vált. Nem csupán szomjas... és nem vízre szomjazik, hanem a véremre. Ez egyre gyakoribb, mint hittem és ijesztő.
- Hozzak inni? Egy pohár vizet, vagy teát? - állnék fel, de elkapja a kezem és visszahúz maga mellé.
- Junior... Hol van? Őt akarom. - pislog rám a nagy szemeivel.
- Kérlek GiSung. - teszem a homlokára a kezem és, mint egy villámcsapás, úgy nyugtatja meg a lányt és altatja el. Elkapom a kezem róla és kérdően méregetem a tenyerem. Mit tettem vele? Éppen, hogy hozzá értem azonnal kiütöttem, de mivel?
- Bhuwakul, valami baj van? - Mark hangjára kapom fel a fejem és szállok le a gondolataimból. Kicsit ijedten meredek rá és nehezen tudom rávenni a fejem, hogy mozduljon, végül lassan rázom meg.
- Visszaaludt. - Kicsit eltompult hanggal szólalok meg és próbálom takarni azt, amit tudok. Szerencsémre nincs itt YuGyeom, aki azonnal átlátna rajtam és rájönne, hogy valamit nem mondok el és füllentek.
- YuGyeom nagyot üthetett rajta. - Egy mély sóhajt hallat, közben kihúzza a forgó széket az íróasztal alól és ráül, majd ránk néz.
- Túl nagyot... - Nézek szomorúan a lányra, akibe már évek óta szerelmes. Annyira gyönyörű a hófehér arca, és az arccsontján végig húzódó vörös árnyalat, akár egy festmény, egy életkép, mely annyira szép, hogy egyszerűen transzba tudnék esni tőle. Az az ismerős őrült érzés kezd bennem megint úrrá lenni. Megremegek és teljesen libabőrös leszek, a karomon a szőr az ég felé emelkedik és csak egy dolog jár a fejemben; hogy milyen lehet GiSunggal csak kettesben lenni. Egy pillanat alatt verem ki a fejemből a mocskos gondolatokat a barátom barátnőjéről, és halkan engedem ki a bent megrekedt levegőt.
- Írt Jackson. Lassan jönnek - érzem meg Mark kezét a vállamon. - Ki kellene verned őt a fejedből.
- Nem értem miről beszélsz - fürkészem teljesen tudatlanul GiSung lezárt szemét és a vastag, fekete szempilláit, de végül a rózsaszín ajkán talál nyugalmat a tekintetem. Teljesen esztelenül kezdem a saját számat rágcsálni.
- Túl nagy a szíved, Bhuwakul. Ekkora érzés áramlatot nem lehet elnyomni, de el kell őt felejtened. Köztetek úgy se lesz soha semmi.

Jimin szemszögéből:

A teljes sötétség kellős közepén ülök törökülésben az apró zöld füves területen, ahol már csak két szál virág virít, de az egyik így is eléggé szörnyű állapotban van. A szirmai helyenként barnák és lassan hullatja le az egyik selyem sima szirmot, amikor hozzá érek. Halk sóhajt eresztek ki az ajkaim közül, és a combomra könyökölve támasztom meg a fejem. A fű, ami eddig pompásan zöldült, most elszárad és lassan tűnik el a sötétségben. Innom kell GiSung véréből, muszáj, mert vissza akarom kapni azt a kevés életet, ami apránként válik a semmivé.
- Ideje lenne felébrednem... - motyogom magamban. Éppen talpra állnék, de hangok zavarnak meg és kérdősen meredek a semmibe.
- Ezek a színek... - tudom kié ez a hang. A kis félénk farkasé. A neve jelen pillanatban nem ugrik be, de tisztán látom magam előtt az ijedt arcát. Egy erős löket éri az élettelen szívem, mire felszisszenek, mert piszkosul fáj. - Ez... Ugyan olyan, mint...
- A színek a hét gyermeket jelképezik. Nem kellene hozzá érnünk egyikhez se, mert ki tudja, milyen erővel vannak felruházva ezek a virágok.  A legjobb az lenne, ha kidobnánk.
Mi ez az egész és a hangok? Apa még reggel valamiért az én véremet szerette volna és meg is harapott. Emlékszem, hogy az asztalán, amikor beléptem hét különböző színű rózsa volt az üvegvázájában, de... Mire használt ki engem, vagy éppen minket? Kémkedésre. Valamelyikünk rózsájához hozzá értek, de biztos nem az enyémhez. Azt tudom, hogyha valaki megtapasztalja az erőnk fájdalmát és a rózsánkhoz ér, akkor azzal egy kevés fájdalmat ő is érez és mi is büntetésből a leggyengébb szervünkben érzünk hasító sajgást. Ez az ötlet is a tanácstól származik, de ahogy látom apánk kicsit kijátszotta a felettünk állókat.
- BamBam... - felkapom a fejem, és nagyra nyílnak a szemeim a lány hangjára. Olyan rég hallottam már ezt az édes hanglejtést. - Fáj a fejem...
- GiSung! - pattanok talpra és teli torokból kezdek ordítani. Hevesen kezdek zihálni és próbálom keresni a hangot, de semmit nem vagyok képes hallani. Egyedül léptek jutnak el hozzám. - Nem - rázom meg a fejem.
- Túl hangosak vagytok. - ez a komoly, mély, férfias hang. Csak az egyik farkas lehet. Szóval ketten voltak. Kicsit meghökkenek, hogy meghallott. - Ez most nem jött össze.
A szívemet egy erős szorítás éri és kénytelen vagyok a földre térdelni. Összeszorítom a szemem és a mellkasomhoz emelem a kezem. Jelenleg örülnék, ha kitéphetném a szívem, de lehetetlen. Egyre erősebb nyilallás éri a szervem és kénytelen vagyok felordítani a szenvedéstől, amint széttépi a rózsám. Gyötrődni kezdek, és az ágyamba találom magam, a párnáim között. A fájdalom még mindig szét akar tépni belülről, így reflexszerűen változik lilára a szemem és markolok a huzatba. Az anyag egy hangos repedésre hasonlító szakadással marad a markomba. A fejemet erősen nyomom a párnába a kín miatt. Kivágódik az ajtóm, mire egy jól ismert "barátom" siet be és ül mellém, majd fogja le a kezem.
- Jimin. - néz a szemeimbe IlGi és az ajkamra tapadva próbál lenyugtatni, persze sikerül is neki, igaz megharapom az ajkát, mire a számat elönti a finom vére, de sajnos nem olyan, mint GiSungnak.
- Jobb már oppa...? - hajol hátrébb tőlem és halkan suttogja el. Aprót bólintok és a szájára nézek, amin végig folyik a vére, egészen az álla aljáig. - Lenyalhatod. Látom, hogy szeretnéd. - Élve a lehetőséggel végig nyalom az állát az ajkáig, majd hátra döntöm a fejem és lehunyom a szemem. Halkan lihegek és ereztek a fogásomon. IlGi édes csókokkal kezdi a nyakamat csókolgatni, tudom, hogy most engem szeretne megkóstolni. Feljebb emelem a fejem és hagyom, hogy igyon. Másodpercek múlva már átlyukasztja a bőröm, persze egy rezzenés, vagy fájdalom nélkül tűröm a szúró fájdalmat, ami többet ér, mint egy jó orgazmus. Már annyira megszoktam, hogy nem is érzem, hogy átharapta a bőröm, csak a gyönyört, ami ellepi az egész testem. Jól esően sóhajtok fel, a hátára teszem a kezem ezt követően pedig gyengéden kezdem simogatni. Sajnos csak percekig tart ez a fantasztikus érzés, ugyanis elhajol, majd megtörli a száját.
- Már annyira hiányoztál - fekszik el rajtam, sajnos kénytelen vagyok magamhoz ölelni. - Hiányzik, hogy napközben is velem legyél. Unalmas egyedül...
- Nem kérek a színjátékodból. Ha nem inni, vagy szexelni akarunk, akkor megtudnál ölni. - sóhajtok kicsit mérgesen, mert tudom, hogy az érzés, amit felém táplál közel se annyira szeretett teljes, sokkal inkább önző és akaratos, mert jól tudom, csak egy dologra vagyok jó neki. - Magamra hagynál? - tolom odébb magamról, hogy fel tudjak ülni.
- Ahogy gondolod. - áll fel és úgy távozik, mint egy úrinő. Kecsesen sétál ki, de azért még egy ráadásnak hátra dobja a hosszú, fényes szőke haját. Az ajtóból még visszapillant rám, de csak gúnyosan mosolyog. Azt követően, ahogy bezáródik az ajtó magam köré nézek és kénytelen vagyok lehajtani a fejem, majd eltüntetni az ujjaimat a hajamban. Lustán állok fel és húzom le a huzatot, majd a földre dobom a többi ágyneművel együtt. Csak a meztelen párnát és takarót hagyom az ágyon, majd leülök a fekvőhelyem szélére. A könyökömre támaszkodok és csak meredek kifelé a fejemből. Valaki bejuthatott közölünk a házba, de hát, hogyan? Egy piszok erős védő varázslat védte a házat és talán, csak talán lettünk volna képesek heten áttörni rajta. Lehet... Apa ment oda...? De már egy jó ideje nem igazán megy sehova se...
Sajnos nem sokáig tudok agyalni, mert bekopognak, majd nyílik a szobám ajtaja és egy sötét hajú JeongGuk lép be. A szeme piros a sós könnyei miatt. Tudom, hogy nem szereti a fájdalmat, valószínűleg  a kora miatt nem, mert csupán tizenhárom éves volt mikor apa átváltoztatta. Emlékszem, hogy annyira ellenkezett, hogy mielőtt apa megharapta leszakadt a karja. Borzalmas volt látni a szenvedését, ahogy teli torokból sikít és ordít. Az arcán folyóként áztatják el a bőrét a könnyei. Teljesen úgy éreztem mintha az én karomat tépték volna le, de a pillanat, amikor ivott apa véréből... másodpercek alatt kapta vissza a karját, amit harminc évig szinte képtelen volt használni.
- Apa hív... - az ajtókeretnek dől, majd az egyik kezével átöleli magát a másikat pedig az arcához emeli. Körbe pillant a szobában, de a földre dobott ágyneműről inkább nem is mond semmit.
- Megyek. - talpra erőltetem magam és ketten indulunk el. Lomha léptekkel sétálunk végig a folyosón egészen apánk szobájáig. Illedelmesen kopogunk, majd belépünk a teljesen sötét terembe, ahol a sötét barna és a vérvörös színek uralkodnak. Kényelmesen, keresztbe tett lábakkal trónol a bőr foteljében egy teljesen fekete öltönyben, melyet egy hosszú anyag takar. A széke karfáján a pár perce nálam járt IlGi csücsül. Szélesen mosolyogva karol a férfi nyakába, aki a derekán pihenteti a kezét. Szinte mindenki itt van már kivéve egy embert, Kim NamJoon. Múlnak a percek és nagyon nehezen nyílik a hatalmas faajtó. Mind oda kapjuk a fejünket és két srác segít a vezetőnknek, úgy, hogy mind ketten a karjába karolnak, szinte behúzzák, mert képtelen lábra állni. Jól éreztem. Hozzá értek NamJoon rózsájához és az illető a fiatal farkas volt.
Elengedik apa intésére, de nem képes megállni. Ha nincs mellette Jin könnyű szerrel esik össze és terül el a padlón, mivel annyira kimerítette az erős fájdalom hullám.
- Adtatok már neki inni? - komolyan biccent Nam felé a fejével apa, de szinte nem is érdekli a fiú helyzete.
- Igen. - válaszol az egyik lány, aki alig képes a lábán állni, bizonyára elég sokat ihatott belőle Monster.
- Ez után adjatok neki még. Te és te. - mutat két lányra. - Ha nem elég akkor ti mentek hozzá. - egyenesen az én szemembe mered. - Most pedig halljuk mit hallottatok. Milyen fontos információtok van felém?
- Semmit. - vágom rá, de a többiek rám kapják a fejüket. Ha jól hallottam, akkor GiSung a fejét fájlalta. Minden bizonnyal megint kapott egy hallucinációt apától, amit tudat alatt közvetített vele. Túl gyorsan történnek a dolgok... Ennek még nincs itt az ideje, de apa nagyon hajt...
- Igazán, Jimin? - támaszkodik a térdére és csak gúnyosan mosolyog rám. Határozottan bólintok, mire ő feláll és hozzám lép. - Semmit nem hallottatok?
- Ismétlem. Nem hallottunk semmit. - nézek egyenesen a szemébe.
- Megharaphatlak, hogy bizonyítsd az állításod? - emeli a nyakamhoz a kezét. Enyhén hátrébb húzódom az érintése elől.
- Úgy érzem erre semmi szükséged. Én teljes mértékbe igazat mondok, nincs okod az aggodalomra.
- Hazudsz.
Egy könnyed mozdulattal szorít a vállamra és választja el a testemtől a karom, mire én hangosan ordítok fel az erős fájdalomra, ami jelenleg jobban fáj, mint a kezem leharapása. Oly könnyed és egyszerű mozdulattal dobja le az egész karom, hogy rossz ránézni. A fiúk ijedt arccal merednek rám mire én összeesek és a végtagom helyéhez emelem az épp kezem.
- Mit hallottatok? - kérdezi meg újra határozottan, de én csak megrázom a fejem.
- Semmit. Esküszöm semmit! - hunyom le a szemem. Sajnos sejtem, hogy ennyivel nem fogja hagyni a dolgot. Lassan nyitom ki a szemem és nézek fel rá.
- Igazán? - az állam alá teszi a kezét és feljebb emeli a fejem. - Szóval semmit nem hallottál. Akkor remélem nem baj, ha végzünk egy kis hallás vizsgálatot. - IlGi akarata ellenére húzza elő a kis kocsit tele kínzó eszközökkel, majd apánk mellé tolja és gondosan kiválasztja a célnak megfelelő szerszámot. Egy hosszú acél hegyet választ és szemügyre veszi azt, végül pedig betegesen mosolyodik el. Mire felfogom a dolgokat a hatalmas tű már átszúrta a bal dobhártyámat, mire én teli torokból kezdek ordítani és hajolok előre. Kitépi a fülemből az acélt, viszont a fülem a véremmel telik meg és vesztem el a hallásom a bal fülemre. A vér végig folyik az arcomon és a nyakamon egészen a pólómig. A hajamnál fogva ránt fel és gondoskodik a jobb fülemről is.
Szédülten fekszem el a padlón és enyhén nyitott szemekkel meredek a tátogó emberekre, majd a leszakított, de már porrá vált karomra.