6. Fejezet: Az angyal halála, ő is az volt

Suga szemszögéből:

Egy percet sem tudtam aludni... JungKookkal ötre értünk haza  és öt azonnal lefektettem aludni még én a házban járkáltam. Lassan úgyis kelni kell...

Az utam utolsó megállója az emeleten lévő, keletre kitekintő ablak, ami mögött már ébred a nap és lassan világít a szemembe. Össze szorítom a szemem, majd elé engedem a kezem. A bőrömet kezdi égetni a fák között feltűnő hatalmas égi test. Legszívesebben porrá égnék, de sajnos ez nálam lehetetlen... A nyaklánc és a "testvéreim" miatt nem halhatok meg a nap által, csak magas számú égési sérülésem lehet ami mindössze pár óráig látszik a bőrömön, mivel a hajnali nasizás után elég friss vér van a szervezetemben a regenerációhoz. Meg akarok halni... De hiába. A régi trükkök; a ház tetejéről leugrás, felakasztás, vagy ér vágás mind haszontalan. Az egyetlen módszer a megölésemre, ha szíven szúrnak, de arra is csak kristállyal ellátott vámpír vadász fegyver jó. A többi szartól csak lebénulok.

- Hyung... - nyílik mögöttem az ajtó. - Ha sokáig állsz a napon megégsz.

Hátra fordulok és a komás, álmos arcú TaeHyung néz vissza rám. A haja kócos - szinte már gubancos - az ágyában való forgástól. Tae pocsék alvó. Nyöszörög és beszél álmában, rugdos, mintha futna valami vagy valaki elől.

- Tudom... - engedem le a kezem és kilépek az ablak elől. - Jól aludtál?

- Talán. - fordul sarkon és vissza megy a szobájába.

Vele beszélek a legkevesebbet. Igazat megmondva, csak azért mert félek tőle. Gondolkodás nélkül esik neki bárkinek egy pillanat alatt. Mintha semmi érzelme nem lenne... Emlékszem pár hónapja puszta kezekkel tépet szét három másik vámpírt. Csurom vér volt tetőtől talpig mikor rá találtunk. Ahogy nézett ránk a zöld szemeivel... Én magam is halálra rémültem. Valami elképzelhetetlenül borzalmas volt.

Lassú léptekkel indulok el az épület keleti szárnyából a földszinten lévő konyhába. A lépcső korlátjára teszem a kezem és még le nem érek végig a szépen festett támaszon tartom. A konyhába érve Jiminnel találkozok aki a kávégép mellett áll és hangosan rág valamit.

- Te meg mit csinálsz? - ülök le az étkező asztalhoz és folytatom a figyelését.

- Egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjszaka. - felém fordul a kezében egy marék kávé babbal, majd a szájába nyomja és hangosan kezdi össze rágni. -Már kettőt megittam, de semmi hatást nem éreztem. - kezd beszélni és ömlik ki a száján a barna kávé. Teljesen olyan amit általában kiöntök a kukába...

- Én se, és még hajnalban kint voltam JungKookkal... - a csészékre nézek, majd vissza Jiminre. - Ha már ott vagy, csinálsz nekem egy kávét?

- Mit csináltatok kint? - a kezébe vesz egy fehér porcelánt, majd a gép elé teszi és pont két kanál cukrot tesz bele, majd bekapcsolja a gépet és megvárja még a kávé össze darálódik, keveredik a vízzel és még mielőtt az üveg kancsóba ér átfolyik egy szitán és csak a barna lé ér bele.

- Csak a szokásosat... Apa megkért minket valamire és mi teljesítettük. - támaszkodok az asztalra és várom a kávém. Jimin önt a kis csészébe, majd össze kavarja egy tiszta kanállal és elém helyezi.

- És mi volt a feladat? - ül le mellém a kezében egy pohár vízzel. Beleiszik és kiöblíti a száját.

- GiSung házánál voltunk. Ma reggel megkapta az első adagot... - iszok a kávémba.

- Ilyen hamar?! - kidülledt szemekkel kezd meredni rám. - Nincs egy kicsit korán az egészhez?

- Nincs. - válaszol apánk a konyha ajtóból. Mind a ketten reflex szerűen nézünk a hangra, majd el a férfiról. - Már megmondtam, hogy ne edd magában a kávé babot, Jimin-ah... - rázza meg a fejét.

- Sajnálom. - kezdi a pohár vizet piszkálni az előttem ülő fiú.

- YoonGi. - ül mellém apánk. - A tegnapi után te lehetsz az első aki megkóstolja Helent. - mosolyodik el büszkén. - De aztán számolj be róla milyen.

- JungKooknek kellene ezt az egészet felajánlanod. Ő csinált mindent, apám... - nézek a kávémra.

- Már mondtam neki, de ő azt mondta te mentetted meg. - simít a hátamra amitől kirázz a hideg.

- Akkor legyen Jimin az első... Ő tudta meg hol lakik. Megérdemli a kéz leharapós incidens után.

- Ahogy gondolod. - feláll mellőlem apánk és elhagyja az étkezőt.

- Komolyan!? - nézz rám még nagyobb szemekkel Jimin. - Miért?! Te is érzed az illatát!

- Én hajnalban tele ettem magam vámpír vadász vérrel és most egy jó darabig nem kérek semmit. - simítok a hasamra és megiszom az utolsó korty kávét is a csészéből. - De én is kíváncsi vagyok az ízére szóval részletesen elfogod mondani milyen.

- Természetesen! Köszönöm, Hyung. - kezd mosolyogni az előttem ülő.

GiSung szemszögéből:

Kézen fogva érünk be az osztályterembe, de mielőtt betenném a lábam az ajtón egy vöröses hajú fiú áll az utamba. Haja tökéletesen beállítva. Egy fekete zakó takarja el a pár számmal nagyobb fekete sárga csíkos pólót ami alól tökéletesen látszik a kulcs csontja, a hibátlan bőre és az ajkai... Térj vissza a földre GiSung!

- Nem akarok túl tolakodó lenni. - pillant Juniorra. - De örülnék, ha valaki körbe vezetne a suliban. Nem igazán tudom mit hol találok meg. - kezd bűbájosan mosolyogni.

- Sok ember van még az osztályban... Jimin... - vezet el a fiú mellett a barátom.

- De sajnos senki nem akar segíteni. - pislog rám a nagy barna szemeivel. - Kérlek.

- P-Persze. - bólintok rá. Kicsúsztatom a kezem az övéből és a fiú felé lépek. - GiSung vagyok.

- Tudom. - mosolyodik el ismét. - Hamar vissza hozom, JinYoung.

Ismerik egymást? Honnan? Végig Juniorral voltam... Nagyon érdekes ez az egész.

Egymás mellett sétálunk a folyosón becsengő után. Csendben ballagok mellette le a lépcsőn. Már a fél iskola meg van. Csak a földszint kell és mehetünk vissza órára.

- És... - kezdek bele a beszélgetésbe. - Hogy- hogy ide jártok?

- Újak vagyunk a városban. Éppen... az itteni árvaházban vagyunk mind a heten. A szüleink meghaltak. - kezdi a földet bámulni.

- Nagyon sajnálom! - torpanok meg és felé fordulok. - Bocsánat, hogy tapintatlan voltam.

- Nem tudhattad. - mosolyodik el, de azonnal meginog és a falnak dőlve marad lábon.

- Jól vagy? - kapok a keze után. - Itt van jobbra a fiú öltöző. Gyere be és ülj le az öltöző padra.

Nehezen vánszorgunk be és ültetem le a padra, majd elrohanok a fürdőbe ahol papír poharak vannak. Előveszek egyet és tele engedem vízzel, majd vissza sietek hozzá és a kezébe adom, mellé ülök és figyelem még az egészet megissza.

- Ettél ma már? - hajolok közelebb hozzá.

- Ami azt illeti nem. - rázza meg a fejét és maga mellé teszi a padra az üres poharat. - Tudod... Junior sokat mesélt rólad... - a kezét az arcomhoz emeli, de messzebb ülök tőle. - Azt mondta nagyon kedves vagy... mindenkivel a környezetedben... - még én tartom a távolságot ő addig közelebb ül hozzám. - Szereted ha foglalkoznak veled, mivel nem sokszor találkozol a szüleiddel... Igaz?

- E-Ezt honnan tudod...? - állok el a padról és hátrálni kezdek az ajtó felé.

- Megérzés... - áll fel ő is. - Félsz, hogy egyedül maradsz, de... soha nem leszel magányos...

Utánam lép és reflex szerűen fordítok neki hátat, hogy elrohanjak. Megrémiszt! Megijedek attól amit tud és rosszul érzem magam.

Nem sikerül a menekülésem. Elkapja a karom és a földre ránt, majd a derekamra ül és az arcomhoz hajol.

- Engedj el! - a mellkasára teszem a kezem és eltolnám, de megfogja a csuklóm és szemügyre veszi a karom. Talán egy másodperc telik el még elő nem bújnak a szemfogai és meg nem harapja a karom. Felszisszenek, majd rántanék a kezemen, de túl erősen tartja. - F-Fáj! Eressz! El!

Elengedi a karom, majd rám néz. A száján a vérem folyik végig, majd megtörli a száját. Zihálni kezdek és rúg-kapálni. E-Ez nem lehet! Nem léteznek vámpírok!

Eltűri a nyakamból a hajam, majd egy pillanat alatt lyukasztja ki a bőröm. Halkan sikítok fel és szorítom össze a szemem. Ökölbe szorul a kezem és abba hagyom a kapálózást.

- Kérlek... - csúszik ki a számon az utolsó szóm is.

Elhajol a nyakamtól, de csak annyira, hogy kigombolja az ingem és újra átharapjon a véremért. Ezúttal a kulcscsontomnál harap meg. Elengedem a kezem és az ujjaim felhagynak a szorítással. Lassan nyitom ki a szemem. Ekkora már Jimin a derekamnál szívja a vérem, teljesen kigombolta a felső testemet fedő fehér anyagot. Száj megtörlés nélkül csúszik hátrébb és néz fel rám, majd elmosolyodik és felhúzza a jobb lábam. Óvatosan harapja meg a combom belső felét. Vissza ejtem a fejem és ismét lehunyom a szemem.

Ez az egész... Mintha álmodnék... Nem lehet a valóság! Olyan mint az álom amiben a sötét ruhás férfi volt. Csak a képzeletem szüleménye ez az egész. Jimin... nem... lehet... vámpír... Nincsenek vámpírok.

Nyílik az öltöző ajtaja, de mire oda fordítom a fejem semmi erőm nincs nyitva tartani a szemem. A sötétség mellé egy női sikoly is csatlakozik. Mi ez az egész? Mi történik velem?!

BamBam szemszögéből:

Már nem is fáj annyira a sérülés amit tegnap szereztem. GiSung szülei megmentettek, de olyan szívesen elmesélném a lánynak aki miatt tettem. Ő sose tudja milyen bátor vagyok valójában...

- Mit csinálsz YuGyeom? - pillantok a mellettem ülő telefonjára. - Junior? Miért írt? - a kijelzőről az arcára nézek. Már megint ez a gyilkos tekintet ül az arcán amitől rosszul vagyok és rettegek. Fiatalabb mint én, de félek tőle.

- A vámpírok terveznek valamit... - pillant a padsor elején ülő JungKookra aki szintén a telefonját nyomkodja. - Ha történne valami tied JeongGuk... Az enyém YoonGi.

Miért én kapom a leggyengébbet!? Ennyire gyengének hisznek a fiúk? Bezzeg YuGyeom a harmadik legerősebbet fogja figyelni...

- Elnézést... - lép az asztalunkhoz a fekete hajú fiatal kinézetű száz éves vámpír. - Nem tudnátok körbevezetni? Nagyon megköszönném, ha segítenétek. Tegnap is eltévedtem... - nem tudja befejezni a mondatát, mert a mellettem ülő belevág.

- Leszarom. - jelenti ki határozottan a fiú. - Segítünk...

- Mi? - nézek a barátomra, majd én is lábra állok. - Vagyis... Persze! - elmosolyodok és elindulok kifelé a teremből. Mind két fiú jön utánam.

A csengő után üresek lesznek a folyosók és csak hárman járjuk azt, még nem szembe nem jön YoonGi, NamJoon és Mark.

- Hát ti? - döbben le Mark. - Mi...

- Fiúk! - jön hozzánk Junior, Jackson, JB és YoungJae a maradék vámpírt kísérve. - Mit keres itt mindenki? - döbben le Jackson.

- Mit akartok? - fordul NamJoon felé Mark. - Hol van a fél kezű barátotok?

Talán fél perc telik el orron üt az illat. Eddig is éreztem, de most... Ez csak egy dolgot jelenthet!

Nem is foglalkozok azzal, hogy iskolában vagyok. Hátat fordítok a társaságnak és rohanni kezdek az illat irányába, majd át változva rohanok tovább. Mond, hogy nem éppen GiSungot szívja az az isten verte Jimin!

- BamBam! - szól utánam Junior, de nem érdekel.

Egészen az öltözőig rohanok farkas alakban, de az ajtó előtt vissza változok és nyitnék be, ha egy kéz nem takarná az enyémet és húzná el a kilincsről. Ez a srác... Kim Tae Hyung...

- Nem illik kopogás nélkül benyitni... - pislog rám a nagy szemeivel. - Biztos elfoglaltak... Talán jó modorra kellene tanítani téged.

- Eressz el! - rántom el a kezem és berontok az ajtón.

Természetesen mire sikerül benyitni a többiek már mögöttem dulakodnak. Inkább zárnám be az öltöző ajtaját és fordulnék sarkon, minthogy azt lássam ami most tárul a szemem elé. Vörös lesz az arcom nem csak a dühtől. Itt fekszik a lány aki tetszik előttem melltartóban és felgyűrt szoknyában és az a féreg az édes combját tapogatja és nyalogatja.

- Te rohadék! - ront be Junior, de még időben kapja el a vállát Mark. - Ezt nem teheted!

- Pedig megtettem... - ül le a fenekére és fel húzza a lábát, rá dobja a térdére a karjait. Végig az előttem álló fiút nézni egy undorító mosollyal. Nem törli meg a száját, csak lenyalja a maradék vért az ajkairól. - Isteni íze van! Sajnálhatod, hogy a vérszerződés miatt nem kóstolhatod meg. - áll két lábra és lenéz a földön fekvő lányra. - Nem fog emlékezni semmire. Az elsőre sose emlékeznek.

- Megöllek. - jelenti ki Junior. - Esküszöm! - ront a fiúra, de az egy másodperc alatt kerül a hátunk mögé.

- Sokkal erősebnek érzem magam. - hátra fordulunk és ott áll Jimin a többi vámpírral. A kezeit nézegeti még nem fülön nem üt egy hang. Mintha egy dobot ütöttek volna meg.

- Te is hallottad? - pillant rám. - Többször fogok segítséget kérni GiSungtól. Nem csak az íze finom, de az alakja...

Nem bírok uralkodni magamon. Neki rontok Jiminnek. Még az arca felé halad a kezem megnőnek a körmeim és sikeresen karmolom végig a sima, sértetlen, hófehér arcát. Jackson későn ránt vissza, de a fiú akit arcon karmoltam egy pillanat alatt tűnik el az arcáról a nyolc centi hosszú és talán egy centi mély karmolás. Egy vámpír se bír ilyen gyorsan regenerálódni! Perceket venne igénybe!

- Oh... - nyúl Jimin arcához JungKook. - Ha látnád mennyire meglepődtek. Az ott! - mutat rám. - Nagyon mérges, de rettenetesen fél tőled! Képes lenne helyben bepisilni. - mosolyodik el.

- BamBam... - pillant rám Mark. - Segíts Juniornak...

- Igen... is... - megszégyenülve fordítok hátat a vámpíroknak és nézek a két szerelmesre.

Juniorhoz lépek aki már össze gombolta GiSung ingét és vissza tűrte a szoknyájába. Az ölébe húzza és én is melléjük ülök török ülésbe.

- Pocsék védelmező vagyok... - húzza az ölébe a lányt.

- Dehogy vagy. - nézek a fiú arcára. - Ez... Mit is kellene mondanom...?

- Hamarabb észrevetted...  - GiSung arcát kezdi simogatni.

Annyira rossz így rá nézni. Hófehér a bőre a vérveszteség miatt. A szemei lehunyva pihennek és ide látom a nyakán lévő harapás nyomott. Csak remélni tudom mindegyik harapás eltűnik róla mire magához tér. Sokszor átgondoltam, hogy hogyan lehetne elmondani neki az egészet, de minden variációmba halálra rémül, pedig nem akarom, hogy féljen, vagy, hogy baja essen.

- Junior... - sétál hozzánk Mark a többiekkel. - Elmentek. Kivihetjük.

Az ölébe kapja a lányt és elindul előttünk kifelé az öltözőből. JaeBum rakja a vállamra a kezét, rá nézek, majd két lábra ránt és elindulunk kifelé Junior után.

- JinYoung nagyon rosszul érzi magát... - motyogom el JB-nek. - Hamarabb kellett volna reagálnunk... - üt hátba.

- Az angyalok meghaltak... - ér mellém YuGyeom. - Lucifer bukott angyal. Minden egyes angyal halálával ő lesz erősebb... Elkezdődött ami a könyvekbe van írva. Ha megkaparintja GiSungot... Mi már semmit nem tehetünk... Földi pokol lesz és emberi mészár asztal. Ez volt az első és az utolsó ivása a vámpíroknak belőle, többet nem hagyhatunk nekik...